„Vitatkozó természetű voltam. A fegyelmezettséget csak bizonyos korlátok között fogadtam el, adott esetben, ha igazságtalanságot tapasztaltam, akkor nem törődtem bele” – vallja dr. Pákh Tibor, aki nemcsak a kommunizmus elleni magyarországi küzdelem ikonikus alakja, de a lengyel-magyar barátság történetének kiemelkedő szereplője, és egyúttal az állampolgári bátorság, az eszmék iránti hűség és rendíthetetlen hit szimbóluma is. Kilencvenötödik születésnapja alkalmából mutatjuk be életrajzát.
1924. augusztus 11-én, Komáromban született, polgári családban. Apja ügyvéd-mezőgazdász, az FKgP megyei elnöke, édesanyja zongoraművész volt. Jogi tanulmányait megszakítva, 1943-ban bevonult katonának, ám 1945-ben szovjet fogságba esett: három és félévet húzott le kényszermunkásként a „moszkvai birodalom” különböző lágereiben. Hazatérvén 1949-ben szerezte meg jogi diplomáját. Gazdálkodni próbált a család birtokán, de hamarosan kuláklistára tették.
Műszaki fordítóként helyezkedett el. 1954-ben ügyvédjelölt lett, de nézetei miatt 1955-ben törölték a kamara tagjai sorából. 1956. október 23-án részt vett a tüntetésen. 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült, november közepéig kórházi ápolásra szorult. 1957-ben munkahelyén megtagadta a Kádár-kormány által szervezett nyilatkozat aláírását, emiatt elbocsátották. Ezt követően alkalmazott fordítóként dolgozott, majd 1960-ban ismét a hatalom látókörébe került: a forradalomról szóló írásai és a kivégzett fiatalkorúak névsorának összeállítása miatt halálbüntetést kértek rá, végül tizenöt év börtönbüntetésre ítélte a katonai bíróság.
A börtönben 1966-tól több alkalommal éhségsztrájkot, „tiltakozó böjtöt” folytatott. „Elektrosokk, inzulinsokk, hibernál-injekció plusz elektrosokk, ilyen kezeléseket alkalmaztak. És ez tartott egészen 1971 áprilisáig. Hogy hányszor sokkoltak? Volt, amikor egy hétig, volt, amikor két hétig, ezt pontosan nem tudom megmondani” 1971-ben elmebeteggé nyilvánították, szabadlábra helyezték, de rendőri és elmeorvosi felügyelet alatt maradt. „Az Úristen különös kegyelméből éltem túl a kommunisták kínzásait” -emlékszik vissza. Továbbra is fordítóként dolgozott leginkább feketén, és rendszeresen részt vett az ellenzéki megmozdulásokon, ami miatt többször letartóztatták.
Szeretett feleségével, Edittel
A lengyelországi Szolidaritás mozgalom új reményekkel töltötte el, megragadta azokat az alkalmakat, amikor szembesíthette a hatalmat önnön hazugságaival. 1980-ban Lengyelországban csatlakozott a Podkowa Leśna-i katolikus templomban tartott, a NOWA független kiadó munkatársai letartóztatása ellen tiltakozó sztrájkhoz. 1981 októberében, újabb lengyelországi útját megakadályozandó, elvették az útlevelét. Tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett az Egyetemi templomban, mire válaszul a rendőrség az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe szállította, ahol kényszergyógykezelték, mesterségesen táplálták. Végül október huszonhatodikán engedték ki. Az aznap keletkezett ügynöki jelentés részlete sokat elárul a lengyelség iránti érzelmeiről: „Pákh délután a Bem szoborhoz sétált, annak talapzatára virágot helyezett, 1-2 perces néma vigyázzállásban kegyelettel adózott a magyar-lengyel testvériség kiemelkedő alakja előtt.”
A pszichiátriai visszaélések ellen küzdő Charles Durand pszichiáter-professzor, aki 1982 áprilisában Budapestre utazott, és három napon keresztül többször beszélgetett dr. Pákh Tiborral, az alábbiakat írta szakvéleményében:
„Megállapítottam, hogy Pákh Tibornál teljes összhang áll fenn ideológiai, vallási, erkölcsi és teljes életfelfogása, valamint a külvilággal való kapcsolata, a külső eseményekre történő reakciói között... Háromnapos vizsgálataim során soha nem tapasztalhattam nála a paranoid skizofrénia jeleit, de még csak egyfajta tudathasadásos karakterstruktúrát sem. (…) Egész életében hű maradt a maga elé állított vallási és erkölcsi ideálokhoz... Politikai meggyőződése és erkölcsi felfogása késztette az ellenállásra, és ez vezette az éhségsztrájk passzív tiltakozási módjához. Pszichiátriai szempontból Pákh Tibor esetében az éhségsztrájkot nem lehet táplálkozási negativizmusnak, tehát betegségnek tekinteni. Pákh Tibor úgy érzi, hogy üldözik – és ez igaz, valóban üldözik. Ez az érzése tehát nem beteges képzelődés, hanem a valóságnak megfelelő reagálás.”
1981-től kezdve összesen nyolcszor, utoljára 1988-ban tartóztatták le, épp a forradalom évfordulóján. 1982 őszén újabb tiltakozását ismét kényszergyógykezelés követte. 1985-ben a Lengyel Intézetben, plénum előtt követelte a Vörös Hadsereg kivonását Magyarországról. 1986-ban, nyugat-európai útja után a határon a magával hozott, többségében idegen nyelvű, vallásos tárgyú könyveit elkobozták, és öt évre bevonták az útlevelét. Ugyanebben az évben, Gorbacsov híres budapesti sétája idején megpróbál közel kerülni a szovjet vezetőhöz, de a testőrök leteperik, és összetörik Pákh bordáit.
Végül csak a rendszerváltás után rehabilitálják: „Az erkölcsi győzelem a miénk, akik az önrendelkezési jogért, az alapvető emberi szabadságért harcoltak. Mert nem mi adtuk föl a világnézetünket, hanem az ellentábor. Az Úristen a leghatalmasabb és a legerősebb, és végül is az fog dönteni, hogy ki hogy és mint kerüljön az ő színe elé. Mert az élet értelme és a célja az utolsó ítélet, az isteni ítélet tükrében vizsgálandó és értékelendő.”
1992-ben New York állam Nassau megyei jogászkamarája tiszteletbeli taggá választotta, 1994 óta Podkowa Leśna díszpolgára.
Forrás: rev.hu, beszelo.hu, memoryofnations.eu, otvenhatarcai.hu