Július 15-én csapott össze egymással II. Jagelló Ulászó lengyel király serege és a Szűz Mária Jeruzsálemi Német Testvériség Rendje, ismertebb nevén a Német Lovagrend. A csata legjelentősebb, a győzelemhez nagyban hozzájáruló lengyel lovagjai közé tartozott a garbówi Sulima nemzetségből származó Fekete Zawisza.
„Nemcsak ebben a csatában, amelyben az említett elhunyt, de minden küzdelemben, amelyben részt vett, kiváló és bátor vitéznek bizonyult, bátor és nagy tetteiről ismerték, melyekhez hasonlóval senki sem büszkélkedhetett. Beszéde édes és elragadó, nemcsak a becsületes, nemes embereket, hanem még a barbárokat is elbűvölte udvariasságával. Ama ritka tulajdonsággal rendelkezett, hogy míg a csatábban a legvakmerőbben harcolt, a tanácskozásban ő volt a legmegfontoltabb. Hősies tetteiért, nemcsak az én szerény dícséretemre méltó, de még maga Homérosz is megénekelné.”
Jan Długosz Krónikája
A késői középkor az az időszak, amikor a lovagság lassan megszűnt létezni mint a csatákat eldöntő, fő katonai erő. Egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a különböző államok jól képzett katonáiból álló, pénzért harcoló, egyre hatékonyabb fegyverzettel rendelkező, a nehézlovasság rohamának ellenállni képes zsoldoshadseregek. Ugyanakkor mind népszerűbbé váltak a legendás lovagok nagy tetteit megörökítő művek is. Lengyelországban a 14. század második felében a nemesség körében olyan nevek tűnnek fel mint a Trisztán, a Pellegrin és a Szigfrid, amelyek arról tanúskodank, hogy népszerűvé váltak az Artúr király, Nagy Károly és más legendás lovaghősök kalandjait bemutató lovagi költemények. A nemesség több képviselője is igyekezett követni ezen legendás alakokat nemcsak a csatatéren, de a hétköznapi életben is.
A megénekelt legendás alakokhoz a lengyel lovagok közül a garbówi Sulima nemzetségből származó Fekete néven ismertté vált Zawisza állt a legközelebb. 1370 körül született Kis-Lengyelországban. Korai éveiről nem sokat tudunk, de a később a diplomácia terén elért sikerei arra utalnak, hogy már ekkor bizonyára megtanult írni, olvasni és latinul is. Mint korának minden nemese, ő is hét éves korától kezdve részesült a „hét lovagi művészet” oktatásában, amelynek része volt többek között a lovaglás, a fegyverhasználat, a birkózás és az ökölvívás is. Későbbi források arról tanúskodnak, hogy rendkívüli harci ügyességet sajátított el nemcsak veleszületett tehetségének, hanem a lelkiismeretes gyakorlásnak köszönhetően is. Nem tudjuk pontosan, ki volt a mestere, bár a régi európai harcművészetek kutatóinak egy része Zawisza nevét a krakkói Wergiliusz-éval köti össze, aki Johannes Lichtenauer német vívóiskolájának követője volt. Függetlenül attól, hol is tanult valójában, Zawiszát korában legyőzhetetlen lovagként ismerték.
Nehéz idők jártak akkor Európában. Senki sem gondolt már Jeruzsálem muzulmánoktól való visszaszerzésére, a török seregek már Európában voltak, és egyre vakmerőbben terjeszkedtek a Balkánon. Luxemburgi Zsigmond magyar király hadjáratot folytatott ellenük. Zászlói alatt Európa különböző részeiből – többek között Lengyelországból – érkezett lovagok egyesültek. A magyar király legkiválóbb lengyel vitéze az Ostoja nemzetségből származó Stiborici Stibor volt, akit hűséges szolgálataiért cserébe kineveztek erdélyi vajdává, és hatalmas vagyont szerzett. Zsigmond szolgálatában harcolt Zawisza is. Nem feledkezett meg azonban arról, hogy lengyel lovag. 1409-ben a Lovagrend és a Lengyel Királyság között kirobbant háború hírére elhagyta a magyar szolgálatot és a Krakkói Hercegség zászlaja alá állt, amely a Királyság legfőbb haderejét képviselte ekkor. A döntésben bizonyára belső konfliktus is közerjátszott, ugyanis Luxemburgi Zsigmond a keresztesek szövetségeseként hadat üzent Lengyelországnak. A magyar hadmozdulatok azonban rendkívül lassúak voltak, Zsigmond ezzel azt akarta tudtára adni a kereszteseknek, hogy inkább kilépne a szövetségből, és nem akarja Lengyelországot valóban megtámadni.
1410. július 15-én zajlott le a nagy csata Grünwaldnál, amelyben a Lovagrend seregét szétverték. Zawisza a csata egyik legnagyobb hőse volt, valószínűleg ő szerezte vissza Krakkó zászlaját, amelyet a wrocimowici Półkozic nemzetségből származó Marcin vesztett el.
A Lovagrenddel folytatott háború után Zawisza sokat utazott Európában, több lovagi tornán is részt vett (mindig győztesen), többek között 1412-ben Budán. A lengyel király diplomáciai küldetésekkel bízta meg, és újra szolgálta a magyar királyt, Luxemburgi Zsigmondot is.
Utóbbi szolgálatában érte a halál 1428-ban Galambóc vára alól való visszavonulás közben.
Emlékét elsősorban a lengyelek, de más európai népek is őrzik mint a lovagi ideálhoz legközelebb álló vitéz, kiváló harcos, nemes, igazmondó és jóságos ember. Lengyelországban a mai napig él az a mondás – nemcsak a cserkészek körében –, hogy megbízható, „mint Zawisza”.
*A magyar történelmi források gyakran Cserni Szávaként említik
Marcin Bąk