Back to top
admin küldte be 02.07.2019 időpontban
Marek Kuchcinski lengyel alsóházi elnök magyar diákok csoportját fogadta Varsóban
Kultura

Marek Kuchcinski lengyel alsóházi elnök, valamint Jacek Sasin kormányfőhelyettes fogadta Varsóban a négy, lengyel nyelvet oktató magyarországi gimnázium, illetve általános iskola diákjainak csoportját, aláhúzva ez alkalomból egymás kölcsönös ismeretének fontosságát.



Amint Krzysztof Szczerba, a magyar diákok egyhetes varsói nyári táborát szervező lengyelországi Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, Kuchciński a szejmben rendezett találkozón elmondta: "olyan időkben élünk, amikor be lehet pótolni az 1989 előtt a lengyel-magyar kapcsolatokban tapasztalt visszaesést, és egyúttal eljött új együttműködési területek kialakításának ideje is".
"Nagy terveink vannak, megvalósításukhoz szükség van lengyelül beszélő magyarokra és magyarul beszélő lengyelekre, olyanokra, akik közös történelmünkről, a gazdaságainkról, a jövőről írnak, cégeket vagy fontos intézményeket irányítanak országainkban, közös érdekeink nevében" - hangsúlyozta a házelnök.
    

A diákok a találkozó után megtekintették a lengyel parlament épületegyüttesét, és megismerkedtek a lengyel parlamentarizmus történetével. Ezt követően ellátogattak a miniszterelnöki hivatalba is.
   

Utóbbiban Jacek Sasin kormányfőhelyettes, a minisztertanács állandó bizottságának elnöke, történész fogadta őket. Üdvözlő beszédében felidézte a lengyel-magyar kapcsolatok történetének legfontosabb mozzanatait, és azt is, hogy Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, fiatalként Budapesten részt vett Nagy Imre újratemetésén.
 

Waldemar Paruch politológiaprofesszor, a miniszterelnöki hivatal elemző központjának vezetője előadásában közös mozzanatokról beszélt Lengyelország és Magyarország jelenlegi politikájában, az Európai Unióhoz való viszonyban.
    

A diákokat kedden Kovács Orsolya Zsuzsanna varsói magyar nagykövet is fogadta.

 

A vasárnap kezdődött varsói táborban 36 diák vesz részt azokból a budapesti, budaörsi és hódmezővásárhelyi iskolákból, ahol a most véget ért tanévben elindult a lengyel nyelv oktatása. A varsói Stefan Wyszyński Katolikus Egyetem nyelvtanárai által vezetett nyelvtanfolyamon kívül a fiatalokra városnézések, lengyel táncház, tudásfejlesztő, városfelfedező játék is vár.

 

Forrás/źródło: MTI

 ​

 

Forrás/źródło: MTI