Back to top
Egy elhallgatott rendezvény


Az ószandeci Lengyel–Magyar Fórum jelentőségét annak tükrében kell megítélni, hogy a nemzetközi együttműködések jegyében külön fórumot szenteltek bilaterális kapcsolataink fejlesztési lehetőségeinek

 

Jobb életminőségért Közép-Európában. A jóléti állam alapjainak építése – e két témát járta körül az elmúlt hétvégén Ószandecben (Stary Sącz) tartott Lengyel–Magyar Fórum. A sokak által a legmagyarabb lengyel városnak tartott, mintegy tízezres lélekszámú takaros dél-kelet-lengyelországi településre ráillik a turisztikai jelző, valóban „ékszerdoboz”. Többek között arról nevezetes, hogy itt több mint hétszáz éve működik az a klarissza kolostor, amelyet 1273-ban alapított IV. Béla lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje, Árpád-házi Szent Kinga, aki a Piast-házbeli V. (Szemérmes) Boleszláv lengyel fejedelem házastársa volt, s akivel ún. Szent József-házasságban éltek, vagyis örök tisztaságban. A királyasszony emellett másutt is kórházakat, templomokat, kolostorokat alapított, és ő volt az, aki 1251-ben megnyittatta a Krakkó közelében található wieliczkai sóbányát, méghozzá erdélyi bányászokkal. Ehhez kapcsolódó legendája szerint a máramarosi sókutak birtokbavételekor – onnan szállíttatta kezdetben a sót Lengyelországba – jelképesen bedobta gyűrűjét az egyik tárnába, s ez a gyűrű a föld alatt elvándorolt Wieliczkába, hogy megmutassa, hol rejtőzik a só telér. Kingát 1999. június 16-án itt avatta szentté II. János Pál, mely alkalomra e sorok akkor diplomáciai szolgálatban álló írójának kezdeményezésére, jelentős hazai és erdélyi társadalmi támogatással a klarissza kolostor mellé hatalmas székely kaput állítottak az említett legenda és az esemény emlékére. A Szentatya a város szélén fekvő mezőn emelt oltár felé haladva megáldotta a gelencei fafaragók művét, a lengyel– magyar barátság harmadik évezredébe vezető út kapujának nevezve azt.

Nos, ez a város adott otthont az elmúlt hét végén a lengyel Keleti Tanulmányok Intézete (ISW) által szervezett nagyszabású rendezvénynek. Az ISW az az intézmény, amely 1992 óta évente, szeptemberben megszervezi a Krynicai Gazdasági Fórumot, s amely indulását követően hamarosan a „kelet-közép-európai Davos” rangjára emelkedett, ezernyi résztvevővel a világ minden tájáról. Az ószandeci Lengyel–Magyar Fórum jelentőségét ennek tükrében kell megítélni: a nagy nemzetközi együttműködések jegyében külön rendezvényt szenteltek bilaterális kapcsolataink áttekintésének, fejlesztési lehetőségeinek. A rendezvény mintegy kétszázötven szakmai résztvevőt üdvözölhetett Lengyelországból és Magyarországról, illetve térségünk más országaiból. Az Ada Sary Kulturális és Művészeti Központban és a Városházán zajlott fórumon a lengyel és a magyar politikai, gazdasági, üzleti élet rangos képviselői mellett részt vettek vezető diplomaták, honatyák, önkormányzati vezetők, civil szervezetek képviselői, valamint tudományos intézmények és elemző központok munkatársai.

A megnyitó  plenáris ülésén olyan vendégek fejtették ki véleményüket, mint lengyel részről Marek Kuchciński, a szejm elnöke, Dorota Czudowska a szenátus egészségügyi bizottságának elnökhelyettese, magyar oldalról pedig Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke, illetve Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. A moderátor, a kitűnő újságíró, Igor Janke (akinek két fontos könyve is megjelent hazánkban, az egyik Orbán Viktorról, A csatár címmel, a másik az Erőd című a Harcoló Szolidaritásról), felvezetőjében elmondta: „Harminc évvel vagyunk a kommunizmus bukása után. Jól fejlődünk, de Varsó és Budapest között az út még mindig ugyanolyan hosszú, mint korábban, nincs autópálya, a mintegy hétszáz kilométert a vonat is tizenkét óra alatt teszi meg. Európának ezen a felén hiányzik a korszerű infrastruktúra. A jó politikai kapcsolatok mellett ideje volna konkrét megoldásokon gondolkodni”.

Hörcsik Richárd, miután átadta Kövér László házelnök üdvözletét a fórum résztvevőinek, rámutatott: a Visegrádi Négyek, de különösen a lengyelek és a magyarok megmutatták Európának, miként kell korszerűen cselekedni, hogyan kell viszonyulni a migráció, a válsághelyzet, a keresztény értékek megőrzésének kérdéseihez. De valóban – tette hozzá – az utóbbi másfél évtizedben kiderült, hogy legfőbb ideje volna épp olyan sokrétűen és konkrét projektekben együttműködnünk, mint a Benelux államok vagy a balti országok. Égető szükség van a Kárpátok Európája és Via Karpatia kezdeményezés felgyorsítására, hogy összeköthessük a Baltikumot az Adria és a Fekete-tenger térségével. Közösen kell fellépnünk az Európai Unió felé az infrastrukturális fejlesztések támogatása érdekében, s ezzel párhuzamosan erősítenünk kell közép- és kisvállalkozásaink, a helyi gazdasági tényezők minél szorosabb együttműködését is.

Marek Kuchciński kifejezte egyetértését a magyar politikus szavaival, melyeket azzal egészített ki, hogy szerencsére az elmúlt négy évben a jelenlegi magyaréhoz hasonló eszmeiséget képviselő kormányzat vezeti Lengyelországot, minek folytán szorosabba sikerült vennünk a sokrétű együttműködést. Ennek hatásait máris érzékelhetjük. Korábban egyértelmű volt Nyugat-Európa dominanciája, és a közlekedési útvonalak főként kelet-nyugati irányúak voltak, ami meghatározta az áruk és emberek fő mozgását, ugyanakkor a háttérbe szorította térségünk észak-déli integrációját. Ezen kívánunk változtatni, s többek között ezt szolgálja a Három tenger Kezdeményezés is.

Soltész Miklós szintén úgy vélte, hogy a V4-ek immár olyan erőt képviselnek, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, s ennek az együttműködésnek Budapest és Varsó képezi a legfőbb támasztékát. Látványosan növekedtek országaink kereskedelmi-gazdasági kapcsolatai a Nyugattal, s legfőbb ideje, hogy ugyanilyen látványosan erősödjenek az egymással való kapcsolataink. Annál is inkább fontos ez, mert Európa nyugati része válságban van, folyamatosan veszít identitásából, elveti azokat az értékeket, amelyeknek köszönhetően másfélezer éven át fejlődhetett. Térségünknek ezt nem szabad követnie – húzta alá.

A most lezajlott bilaterális Lengyel–Magyar Fórum hasonló sorozat első állomása, mint a multilaterális Krynicai Gazdasági Fórumé – a folytatás a tervek szerint Magyarországon lesz: jövőre Tokaj ad otthont a találkozónak. Az ószandeci paneleken a szakértők számba vették a gazdasági, pénzügyi, kül-, biztonság- és társadalompolitikai, turisztikai, oktatási, illetve kulturális, valamint az önkormányzati együttműködés eddigi formáit és jövőbeni lehetőségeit. Számos tematikus vitát folytattak arról, milyen politikai érdekek kapcsolják össze Budapestet és Varsót, miként festenek országainkban és régiónkban a közvetlen és közvetett beruházások, milyen a tudomány, az oktatás, az innováció, az infrastruktúra helyzete, hogyan gondoskodunk a közös történelmi és természeti örökség megőrzéséről a Kárpátok vidékén, a turizmus fejlesztéséről, valamint milyen terveink vannak egymás kultúrájának mélyebb megismertetését érintően, mely utóbbi a kölcsönös megértés valódi kulcsa.

A fórum nagyon fontos eleme volt egy régóta húzódó kezdeményezés megvalósulása, nevezetesen a Lengyel–Magyar Gazdasági Kamara létrehozását célzó szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírása. A dokumentumot a Krakkói Magyar Főkonzulátus kereskedelmi attaséja, Anna Wisniewski és Tomasz Zja­wiony, a katowicei Regionális Gazdasági Kamara elnöke látta el kézjegyével.

A rendezvény gálaestjének zenei desszertje a magyar Folk Embassy népzenei együttes és a Szandec lengyel népi együttes fergeteges fellépése volt.

*

Eddig a tudósítás, amellyel most, „utánlövésként”, hazánkban egyedül a Magyar Hírlap hasábjain találkozhat a magyar érdeklődő. A szakma követelményei szerint pár soros kommentáromat jól láthatóan elkülönítve írom le. Nos, ha e sorok szerzője – aki hivatalos meghívottja, s a kulturális panel résztvevője volt az ószandeci Lengyel–Magyar Fórumnak – előre tudja, hogy a magyarországi médiában, beleértve a közszolgálatit is, egyetlen szó sem hangzik el róla, vette volna a fáradságot, és napilaphoz méltóan adott volna anyagot, nagyjából minimálisan azt és annyit, mint a csillag fölött most megtettem. Eredetileg azt terveztem, hogy érzelmes publicisztikát írok Ószandecről, pusztán érintve az alkalmat, ami ezúttal oda vezetett. Így azonban visszabújtam egykori újságírói bőrömbe, mentendő a becsületet. Hiszen a lengyel–magyar kapcsolatok építésének egyik legfontosabb aktuális állomásáról van szó, amelyet rangos magyar képviselők is megtiszteltek. Vagy netán csak egyedül én, az elfogult polonofil gondolom ezt kis hazánkban?

 

 

Szalai Attila

 

Magyar Hirlap 

Az Intézet által ajánlott események