Grzegorz Górny riporter, esszéista, publicista, dokumentumfilm-rendezővel beszélgettünk a „Gyilkosság és orvostudomány” (Magyar Kurír, 2019) című közelmúltban magyarul is megjelent könyve bemutatóján, Budapesten.
Hogyan kezdett el foglalkozni az életvédelemmel?
Tizenöt éves koromban részt vettem egy zarándoklaton a częstochowai Jasna Góra-i (Fényes Hegy) pálos kolostorban, ahol egy fotókiállítás volt az abortuszról, ami megrázó hatással volt rám. A szocializmusban ilyen jellegű kiállításokat csak templomoknál tartottak. Jóval később, a kétezres években viszont már azt tapasztaltam, hogy nagyon sok fiatal, aki életében először látott ilyesmit, teljesen védtelen vált a hamis propagandaszöveggel szemben, ami azt próbálja magyarázni, hogy ez nem élet, nem gyilkosság. Készítettem egy anyagot a posztabortusz szindrómáról is: olyan nőkkel beszélgettem, akik komoly traumát éltek meg a magzatuk elvetetése után. Néhány évvel később Az abortusz civilizációja című filmem után egy atya felhívott Brazíliából: elmesélte, hogy amikor törvényben akarták szigorítani az abortuszt, a brazil parlament valamennyi képviselőjéhez eljuttatták ezt a DVD-t, portugálra fordítva. Később az eutanáziáról is készítettem filmet, Halál kívánságra? címmel – ez Lengyelországban megnyerte a legjobb dokumentumfilm díját.
Mivel magyarázza, hogy a fejlett nyugati társadalmakban szinte általánosan elfogadottá vált, hogy az abortusz és az eutanázia nem bűn, sőt, utóbbi esetében a támogatók humánumra hivatkoznak, a szenvedés enyhítésének megszüntetésére.
Az ethosz, az erkölcsi horizont módszeres átalakítását láthatjuk. Mit jelent ez? Először is bevezetnek bizonyos jogi megoldásokat mint kivételes lehetőségeket. Ezt rendre nagyszabású média- és társadalmi kampány előzi meg, mely az érzelmekre hat: együttérzést, sajnálatot kelt. Például azt hirdetik, hogy az eutanáziát azért kell végrehajtani, hogy könnyítsenek szenvedő betegeken. Az érzelmi bevezetés után idővel hozzászoktatják az embereket, hogy a jogban már létező dolgok, az eddigi kivételek szabállyá válhatnak, amiket egyre jobban kiterjesztenek. Elmozdul az ember erkölcsi, etikai horizontja: ami eddig jogilag kivételt képezett, egy idő után kötelezővé válik; ami pedig szabály volt, az már csak kivétellé válik.
Mindehhez egy szemantikai forradalom is társul. Már Konfuciusz is – néhány száz évvel Jézus előtt – azt mondta, hogy ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor először a nyelvet kell megváltoztatni. , Épp ezért minden nagyobb forradalmat valamilyen nagy nyelvi változás előzött meg. A francia forradalom idején ezért írták a Nagy Francia Enciklopédiát, de a kommunistáknak is megvolt a bolsevik beszédmódjuk. Most is látható, hogy változások állnak be a szavak használatában, hogy legitimálják a társadalmi változásokat: nem arról beszélnek például, hogy megölik a megfogant gyermeket, nem azt mondják, hogy egy emberről van szó, hanem azt, hogy ez csak egy zigóta, csak egy sejtcsomó, az abortusz csupán a terhesség megszakítása, magzatelhajtás, beavatkozás. A szavakból alkotott ködfelhő azt szolgálja, hogy elfedjék a valóságot.
Amierikában például, Bernard Nathanson orvos állítása szerint az abortuszt pártolók meghamisították a statisztikai adatokat is: a legális abortuszok magasabb számáról számoltak be, hogy úgy tűnjék, a többség valójában az abortusz mellett van. Ezzel manipulálták a társadalmat, hiszen a többségnek a demokráciában mindig igaza van.
Ma már viszont sajnos nincs szükség hamis számokra, mert az évente világszerte több mint ötvenmillió abortusz azt bizonyítja, hogy a társadalom többsége ma már igent mond a magzati élet elpusztítására...
A Pew Research Center a közelmúltban végzett kutatást a homoszexualitás, az abortusz, az eutanázia elfogadottságáról, eszerint mintha még mindig létezne a vasfüggöny Európában: Nyugaton szinte általános elfogadottsága van az abortusznak és az eutanáziának; a keleti területeken viszont nagyobb az ellenzők száma. Sajnos igaz, hogy az emberek tudatában is megtörténtek a kedvezőtlen változások, de szemben Nyugat-Európával, ahol az emberek többsége egyértelműen támogatja az abortuszt, az Egyesült Államokban nagyon erős küzdelem zajlik az életért, az amerikai társadalom nagyon megosztott ebben a kérdésben.
A hazámban például a többség ellenzi az abortuszt. A törvényi szabályozás nálunk három kivételt ismer az abortusz tiltásában: ha a magzatnak valamilyen visszafordíthatatlan betegsége van, ha az édesanyának veszélyben van az egészsége, vagy ha erőszak, illetve vérfertőzés révén fogant meg a gyermek. Egy polgári kezdeményezés szeretné az eugenikus vonatkozást kiiktatni, vagyis hogy ne lehessen a magzatot annak betegségére hivatkozva megölni. Ezt több mint hatszázezren írták alá, jelenleg a Szejm illetékes bizottsága előtt van.
Vissza lehet még fordítani a kedvezőtlen tendenciákat, vagy ezek már visszafordíthatatlan folyamatok?
Bízom benne, hogy Nyugat-Európa előbb vagy utóbb ismét visszafordul az élethez, hiszen az a civilizáció, mely megöli a gyermekét, halálra van ítélve. Itt van például Koszovó: ott a háború után kilencven százaléknyi szerb és tíz százaléknyi albán élt. A szerbek nem akartak gyermeket, és tömegesen végeztek abortuszt, az albánoknak pedig több gyermekük is volt. Néhány évtizeden belül megfordultak a számarányok: ma már csak tíz százalék szerb van, és kilencven százalék albán. Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a Teremtés könyvének első áldása úgy szól: „Szaporodjatok, sokasodjatok… vegyétek uralmatok alá a földet!” Aki nem termékeny, az nem tudja a földet uralma alá venni. Ez egyszerű biológiai törvényszerűség. A nemzet, amelynek nincsen bölcsője, annak nincsen jövője.
Miként lehetséges, hogy a nyugati társadalom nem ismeri ezt fel?
Egy kínai közmondás szerint a gyenge állam erős férfiakat szül. Az erős férfiak erős államot teremtenek. Az erős állam viszont gyenge férfiakat szül. A gyenge férfiak gyenge államokat teremtenek. Ez a kör bizonyos ciklusonként ismétlődik. Amikor Európát veszély fenyegette kívülről, két válasza volt erre: a kard vagy a kereszt. Most egyik sincs e kettő közül. A társadalom elnőiesedett, és teljesen pacifikálódott. A Római Birodalom akkor esett el, amikor a panem et circenses, a kenyeret és cirkuszt vált fő ideológiává. Ma a jelszó: fogyasztás és hedonizmus.
Az ön felesége, Angelika kárpátaljai magyar. Öt gyermekük született. Angelika a legjelentősebb lengyel keresztény rockegyüttes, a 2Tm2,3 énekesnője. „Fáradozz, mint Krisztus jó katonája. Aki Istenért harcol, nem bocsátkozik világi dolgokba, mert annak akar tetszeni, akihez szegődött.” Ez mindkettőjük ars poétikája?
A feleségem egy evangelizációs rockegyüttesben énekel, akiknek a tagjai megtért rockzenészek. Azzal adnak hálát Istennek, amihez a legjobban értenek. A kultúrának ugyanis hatalmas evangelizációs értéke van, de sajnos napjainkban az Egyház egy kicsit visszalépett kulturális mecénási szerepéből. Holott a legnagyobb művészeti alkotások, a képzőművészet, a zene mind szakrálisak voltak régen, és az Egyház megrendelésére jöttek létre. Michelangelo, Leonardo de Vinci, Beethoven – hogy csak néhányat említsünk. A keresztényeknek sokkal jobban kellene törődniük a kultúrával, mert ezen keresztül hatékonyan lehet evangelizálni. Amit Angelika zenekara végez, kulturális evangelizáció, és az is, amit én folytatok az írásaimmal, filmjeimmel.
(A szöveg Magyar Kurírban megjelent interjú rövidített, szerkesztett változata)