A 2015-ös választásokat követő kormányváltás után Lengyelország az elmúlt három évben a bel-, kül- és gazdaságpolitikai irányváltás nehéz időszakát éli át. A sajtójelentésekben és publicisztikákban gyakran hasonlítják össze Lengyelország jelenlegi helyzetét a 2010-es magyarországi kormányváltást követő helyzettel. Ma, a következő fontos választások évében, érdemes ismét elővenni Wiedermann Helga három évvel ezelőtt megjelent „Sakk és póker – Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról” című könyvét.
Wiedermann könyvében arról ír, miként örököltek a magyarok 8 év szocialista kormányzás után tönkrement gazdaságot, üres államkincstárat és megosztott társadalmat. Hamar megtanulták, hogy a tőkének igenis van nemzetisége, hogy a piacgazdaság láthatatlan kezét a nemzetközi pénzügyi lobbi vezérli, hogy a hitelminősítő intézetek egyáltalán nem pártatlanok, és hogy az általuk készített értékelések nem a politikátől független elemzései az adott ország pénzügyi helyzetének. Ismerős, ugye?
Pontosan ezért érdemes elolvasni ezt a könyvet. Annál is inkább, mivel a szerzője nemcsak tapasztalt gazdasági újságíró, hanem Matolcsy György miniszter volt kabinetfőnöke, azé a miniszteré, aki a szuverén magyar gazdaságpolitikát felépítette. Ennek köszönhetően a magyar kormány szemszögéből láthatjuk az eseményeket, megismerhetjük a gazdasági és politikai döntések meghozatalának folyamatát, a Budapest és Brüsszel között folyó sakk- és pókerjátszmák kulisszáit, és a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások rejtelmeit. A szerzőnő, mint a leírt események résztvevője és Orbán csapatának tagja, többes szám első személyben írta meg a könyvét, személyes és szenvedélyes hangot kölcsönözve ezzel neki.
A „Sakk és póker” egy elbeszélés arról, hogyan kell következetesen nemzeti politikát folytatni, ellenállni az európai liberális média támadásainak, és mindezt sikerre vinni. Igaz, hogy a magyar tapasztalatokat nem lehet egy az egyben a lengyel körülményekre vonatkoztatni, de e könyv segítségével könnyebben kiszámíthatjuk az ellenfél következő lépéseit.
Újra kormányon
Manapság egy állam függetlensége mindenek előtt a gazdaságának szuverenitásától függ. Ahhoz, hogy valaki meghódítson és függőségbe taszítson egy másik országot nincs szükség fegyveres csapatokra. Elegendő adósságokba hajtani, majd ennek ürügyén átvenni az ország pénzügyi irányítását, majd az egész gazdaságát. Ennek legékesebb példája Görögország – egy félig tönkrement ország, amelynek legfontosabb döntéseit nem Athénban, hanem Brüsszelben és Berlinben hozzák. Nem sokon múlott, hogy Magyarország is osztozzon ebben a sorsban. A szocialista kormányok 2002 és 2010 között folytatott, az állam és a gazdaság szempontjából gyilkos politikája ezt a szituációt „készítette elő” a magyarok számára is. A balliberális elit azonban túl messzire ment, kritikus állapotba taszítva az államot és a társadalmat. A média túlsúly és a külföldi támogatás ellenére a szocialisták nyolc év kormányzás után súlyos vereséget szenvedtek a választásokon – a választók kétharmada a Fidesz által vezetett jobbközép koalícióra adta voksát. Nyolc év után Orbán Viktor ismét miniszterelnök lett.
A helyzet azonban nem adott okot ünneplésre a győzteseknek. Már a kormány megalakulása utáni első héten megmutatkozott milyen nehézségekkel és milyen kaliberű ellenféllel kell megküzdeni.
Csontvázak a szekrényben
A költségvetés állapota, amelyet a szocialisták hagytak maguk után, több volt mint siralmas. A túlzott kiadások és az alacsony bevételek lehetetlenné tették az előírt célok, így a költségvetési hiány GDP-hez viszonyított 3,8%-os szinten tartását. Ez volt az Európai Unió és az IMF elvárása cserébe az előző kormányoknak mentőcsomag keretében nyújtott pénzügyi segítségért.
Nyílt titok volt, hogy a konvergenciaprogram, amelyet Bajnai szocialista kormánya egy hónappal korábban bemutatott Brüsszelben, hamis számadatokat tartalmaz. A 3,8%-os hiányt – legalábbis papíron – az alacsony kiadásoknak és bevételeknek, valamint a számadatokat korrigáló különféle trükkökknek köszönhetően sikerült elérni. Az EU szemet hunyt ezen ügyeskedések fölött, és 2009-ben minden ellenvetés nélkül elfogadta a magyar konvergenciaprogramot.
Amíg az előző kormány volt hatalmon, lehetetlen volt pontos információhoz jutni, hogy milyen az állam tényleges pénzügyi állapota. Az Orbán által létrehozott speciális bizottság, amelynek feladata a költségvetés valós helyzetének feltárása volt, megállapította, hogy a hiány legalább 0,7%-al meghaladja a tervezetet, és az év végére elérheti a GDP 7,5%-át.
Ebben a helyzetben, hogy az Unió beleegyezzen a költségvetési hiánycél megemelésébe, és hogy időt kapjon az új kormány az elődök által hátrahagyott pénzügyi zűrzavar rendbetételére, Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke drámai beszédet mondott, melyben Magyarország helyzetét Görögországéhoz hasonlította:
- A kormányzás átvétele után szerzett ismereteink alapján úgy tűnik, hogy jelenleg az elsődleges feladatunk az államcsőd elkerülése. Kevés esély van rá, hogy ne ismételődjön meg a görög forgatókönyv, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint gondoltuk.
Azonban sem az Unió vezetői, sem az IMF akkori elnöke – a konvergenciaprogram sikerében vakon bízva – nem vették figyelembe a veszélyeket. Olli Rehn, az Unió pénzügyekért felelős biztosa fenntartotta, hogy a magyar hiány nem éri el a 4 százalékot, míg Jean-Claude Juncker, az eurozóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport akkori vezetője a rá jellemző arrogáns stílusban kijelentette, hogy az egyetlen probléma, amelyet ő lát, hogy a magyar politikusok túl sokat beszélnek. Emiatt az IMF akkori vezetője – a nem sokkal később egy szexuális botrányba keveredett – Dominique Strauss-Khan semmilyen okot nem látott a magyar gazdasággal kapcsolatos aggodalmakra.
Az uniós vezetők döntésének megváltoztatását Orbán Viktornak sem sikerült elérnie brüsszeli látogatása során. Az Európai Bizottság akkori vezetője, Jose Manuel Barroso kamerák kereszttüzében még szívélyesen üdvözölte a magyar miniszterelnököt, a zárt ajtók mögött azonban már fagyos volt a hangulat, és Barroso határozottan elutasította a költségvetési hiány megemelésére vonatkozó kérést, amelynek elfogadása ismét beindíthatta volna a magyar gazdaságot. Az Unió keményen kitartott azon véleménye mellett, mely szerint az államoknak a nadrágszíj meghúzásával, költségcsökkentéssel és az állampolgárok béreinek és nyugdíjainak csökkentésével kell úrrá lenniük a pénzügyi válságon, ahogyan az történt Görögország esetében is. Magyarország egyébként nem az egyedüli probléma volt ekkor Brüsszel számára. Hasonló cipőben járt ugyanis Spanyolország, Olaszország és Portugália is.
- A Bizottság nem akarja utasítgatni a tagországokat, azonban közös érdekünk, hogy minden ország rendbe hozza a költségvetését, mivel a piac minden ellentétes lépést megbüntet – jelentette ki Barroso az Orbánnal való találkozó után.
Ezt követően Orbán bejelentette, hogy alapvető változtatásokat fognak bevezetni, és 72 órán belül bejelentik azt az akciótervet, amelynek az egyik fő célja a szocialista kormány által meghatározott 3,8%-os költségvetési hiány tartása. A világ láthatta, hogy a magyarok összeroppannak a rájuk nehezedő nyomás alatt, és hogy próbálnak egy a piac elvárásainak megfelelő gazdasági megszorító tervet kidolgozni.
Ellenlépések
Az Orbán Viktor által a Parlamentben bejelentett gazdasági terv mindenki számára meglepő volt. Egyrészt, mert előzetesen semmit nem lehetett tudni róla, másrészt mert sem a szakértők, sem a média nem tudta, mit fog tenni a kormány abban a szituációban, amikor egyszerre ígéri a hiány alacsony szinten tartását és az adók csökkentését. A szokásos gazdasági sémák és a fővonalú szakirodalom szerint e két dolog kölcsönösen kizárja egymást.
A terv 29 pontot tartalmazott, a munkára, valamint a kölcsönös felelősségvállalásra alapult. Ennek jegyében egy teljesen új alapokra helyezett adórendszert alakítottak ki, amely a termelők terheinek csökkentésével és a rendszer egyszerűsítésével ösztönözte a munkahelyteremtést. Ez konkrétan azt jelentette, hogy 10%-ra csökkentették a kis- és középvállalkozások nyereségadóját, valamint eltörölték a különféle engedélyek és koncessziók harmadát. Egyszerűsítették továbbá az alkalmi munkavállalás feltételeit, és elrendelték a személyi jövedelemadó fokozatos, 16%-ra való csökkentését.
Az adórendszer átépítése és a vállalkozói kedv élénkítése önmagában természetesen nem volt elegendő. A válságból való kilábaláshoz pénzre volt szükség. Az Orbán-kormány a kölcsönös felelősségvállalás elve alapján kívánta ezeket a forrásokat megszerezeni azoktól, akiket nem érintett a válság, sőt még nyertek is rajta.
E csoportot a kereskedelmi bankok és a külföldi multinacionális vállalatok alkotját. A kölcsönös felelősségvállalás jegyében bevezettük a banki adót.
Ez az intézkedés lehetővé tette az előző kormány által 13 milliárd forintra becsült bevétel 200 milliárdra való emelését. Előre látva az EU, az IMF és a pénzügyi lobbi reakcióit, Orbán Viktor üzenetet küldött nekik:
Egy három éves banki adót vezetünk be, amelyet három év elteltével el fogunk törölni. Reméljük, hogy ezen idő alatt a magyar gazdaság fejlődésnek indul és további adók bevezetése nélkül eléri céljait.
A nyugati média eleinte szinte lelkesen reagált erre a szokatlan gazdaságélénkítő tervre. A Reuters szerint az új magyar kormány az adórendszer radikális átalakításával, a közszférában dolgozók béreinek csökkentésével és a bankok megadóztatásával nemcsak szakított a Bajnai-kormány megszorító politikájával, de meg is nyugtatta a költségvetési hiány esetleges növekedése miatt aggódó pénzpiacot. Az idill azonban nem tartott sokáig.
Nemzetközi Valutaalap
Már az Orbán-kormány megalakulását követő negyedik napon Budapestre érkeztek a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió képviselői. A sietségük érthető volt. A korábbi évekből az IMF-nek nem voltak a „legjobb” tapasztalatai a magyar miniszterelnökkel való együttműködésről. Orbán első kormánya idején ugyanis, amint törlesztette Horn Gyula szocialistáinak kötelezettségeit, ajtót mutatott nekik. Az Alap képviselői 2008-ban tértek vissza ismét Budapestre az újra kormányon lévő szocialisták kérésére. Annak ellenére, hogy Gyurcsány és Bajnai is folyamatosan azt állították, hogy nincs szükségük az IMF pénzére, két év alatt 14 milliárd euró hitelt vettek fel.
Az IMF elégedetlensége ösztönözte a magyar politikát önálló gazdaságpolitika kialakítására, különösen a banki adó egyeztetés nélküli bevezetésére. Az EU képviselői a Magyar Nemzeti Bank „függetléségének megvédése” ürügyén felemelték a szavukat Simor András elnök 8 millió forintos csúcsfizetésének „alig” 2 millió forintra való csökkentése ellen. Ezt az ügyet azonban gyorsan lezárták a közszférában bevezetett 2 milliós bérplafonnal.
Az igazi harc a bankadó kérdésében játszódott le. A Magyarországon működő bankok anyavállatainak vezetői gyorsan megvonták a jogot magyarországi képviselőiktől, hogy Orbán Viktor kormányával tárgyaljanak. Egyrészt tartottak egy magyarok közötti belső megegyezéstől, másrészt igyekeztek kihasználni az IMF küldöttségének nyomásgyakorlását a 3 éves bankadó visszavonására. Azonban a tény, hogy a magyar kormány nem kívánta folytatni az IMF-fel kötött hitelszerződést, sőt a szocialisták által igényelt kölcsön utolsó részletét sem akarták lehívni, megfosztotta az Alap képviselőit a nyomásgyakorlás lehetőségétől. Orbán és Matolcsy próbálták meggyőzni az IMF-et, hogy biztosítsanak a magyarok számára egy olyan rugalmas hitelkeretet, amilyen akkor Lengyelországnak is volt. Az Alap képviselői azonban azzal érveltek, hogy annak feltétele a „szokatlan és káros” gazdaságpolitikától való elállás, vagyis hogy úgy táncoljanak, ahogy ők zenélnek.
Ezekbe a feltételekbe a magyarok nem egyezhettek bele. Így az egyeztetéseket felfüggesztették, az IMF delegációja pedig a tervezettnél két nappal korábban elhagyta Budapestet.
A növekedés ösztönzése
A szocialista kormányok éveiben a fejlesztésekre szánt uniós források nagy részét műemlék utak felújítására és szökőkutak építésére pazarolták. Nem fektettek olyan gazdasági kezdeményezésekbe, amelyek munkahelyeket teremtenek és hosszú távon hasznot termelnek. 5 billió forintot szórtak el ilyen módon. Az Orbán-kormánynak eleinte nem volt se ideje se pénze, viszont a gazdaság ösztönzése és az új munkahelyek teremtése elengedhetetlen volt. E körülmények között azok a nemzetközi – főleg német – nagyvállalatok lettek a kormány szövetségesei, amelyek termelésüket Magyarországon végzik, így az Opel, az Audi, és a Mercedes. Ezen cégek megnövelték magyarországi beruházásaikat, új gyárakat építettek növelve a termelést és a foglalkoztatottságot. Ezt még az sem akadályozta, hogy az Audi részben egy Natura 2000-es területen kívánta felépíteni a gyárát. Pár hónap elteltével Brüsszel megadta az engedélyt – adja magát a költői kérdés: vajon számított-e itt a befektető tőke nemzetisége?
A másik mentőöv a magyar költségvetés számára – amelynek meg kellett küzdenie a hiány csökkentésének és a gazdaság élénkítésének nehéz feladatával – a kereskedelmi láncok, az energetikai magánvállalatok és a távközlési- és telekommunikációs cégek részére kivetett különadó bevezetése volt.
Össztűz
Hiába a jó gazdasági eredmények, a költségvetési hiány EU által elvárt 3%-os szint alá csökkentése, a következetes kilábalás a válságból, Brüsszel nem volt elégedett. A következő támadás 2012 novemberében következett be, amikor a Standard & Poor’s ügynökség Magyarország besorolását leminősítette. A magyar állam pénzügyi stabilitását fenyegette az a bizonytalanság is, hogy ki követi Simor Andrást – akinek a fizetéséért két évvel korábban az EU harcolt – a Nemzeti Bank élén.
A leminősítés valódi oka az volt, hogy nyomást kívántak gyakorolni Orbánra, hogy Simor helyére ne a magyar gazdasági reformok irányítóját, Matolcsy Györgyöt nevezze ki. A londoni Standard Bank elemzője, Tymothy Ash egyszerűen a következőket írta:
A kormánynak egy megbízható utódot kell kineveznie Simor András helyére a Nemzeti Bank élére, a pénzpiacoknak ugyanis valószínűleg „nem tetszene” egy olyan jelölt, mint a nemzetgazdasági miniszter Matolcsy György. (...) A nem konvencionális jelölt nyugtalanítaná a piac szereplőit, akik ortodox politikát folytató utódot szeretnének.
A nyomásgyakorlás nem merült ki a leminősítésekben és a szóbeli követelésekben. Jól kigondolt pénzügyi manőverek segítségével a befektetési bankok csoportja a magyar valuta támadásába kezdett – a forint veszíteni kezdett az értékéből, látszólag a kormány inkompetenciája és a gyenge gazdaság miatt. Céljuk nemcsak az volt, hogy a saját jelöltjüket juttassák a Nemzeti Bank elnöki pozíciójába, de Magyarország csődbe juttatásával meg akarták dönteni az Orbán-kormányt is.
- Eddig sikerült két nagy támadást visszavernünk (...) Az első esetben úgy tűnt, hogy a küzdelem a költségvetési hiányról, a bankadóról és a Valutaalapról szól. De nem. A tét az volt, hogy szabadon dönthet-e a magyar kormány az ország ügyeiben.
A második esetben pedig úgy látszott, hogy a harc az adósság egy összegben történő visszafizetéséért, a Nemzeti Bank függetlenségéért és a demokráciáért folyik. De ismételten nem. Arról volt szó, hogy csődbe juttatással, bankpánik előidézésével, végül államcsínnyel sikerül-e eltávolítani pozíciójából Magyarország szabad választásokon megválasztott miniszterelnökét – mondta Matolcsy György.
Ezután az Orbán-Matolcsy duó dupla vagy semmit játszott. A magyar kormány bejelentette, hogy folytatják az egyeztetéseket az IMF-fel és az Európai Unióval. Ez lehetővé tette a pénzpiacokon a magyar valuta és értékpapírok kiárusításának megállítását.
Küzdelem
Az ütőkártya az IMF és az EU kezében a Nemzeti Bank lett volna. A 2012-es deficites év végén a Magyar Nemzeti Bank vezetősége – ekkor még Simor vezetősége alatt – jelentést küldött Brüsszelnek, amelyből kiderült, hogy a bank vesztesége a következő évben várhatóan 203 milliárd forint lesz. Ez zavart okozott a magyar költségvetésben, és érveket adott az EU-nak a Budapesttel szembeni túlzott deficit eljárás fenntartására.
2013 márciusában Matolcsy György lett a Nemzeti Bank új elnöke, aki alig egy hét alatt kidolgozott egy tervet az állam pénzügyeinek megmentésére. A volt nemzetgazdasági miniszter stábja a bank veszteségi kockázatát az előzetesen jósolt 203 milliárdról nullára csökkentette, mivel az előző – és az Olli Rehn uniós biztos által oly készségesen fogadott – jelentés hamis számításokon alapult. Az új jelentést haladéktalanul elküldték Brüsszelbe. Az EU így saját csapdájába sétált, ugyanis mivel az előző jelentést szemrebbenés nélkül elfogadták, a független Nemzeti Bank ezen új munkáját sem utasíthatták el.
Az unortodox gazdasági modell egyes elemei elkezdték kifejteni hatásukat. A gazdasági mutatók javulni kezdtek, a külföldi valutában felvett lakáscélú hitelállomány egy milliárddal csökkent, nőtt a foglalkoztatottság és a fogyasztás, a költségvetési hiány pedig nem haladta meg a 3 százalékos uniós küszöböt.
A magyar kormány intézkedései követőkre találtak az Unión belül. Lengyelország megszüntette a nyílt nyugdíj alapot, megmentve ezzel a költségvetését, Spanyolország és Franciaország szintén bevezette a telekommunikációs szolgáltatások adóját, amely arra kényszerítette Brüsszelt, hogy megszüntesse a Budapesttel szembeni uniós kötelezettségszegési eljárást.
2013 májusában 9 év után az Európai Unió megszüntette a Magyarországgal szembeni túlzott deficit eljárást. Az IMF hitel utolsó részletének visszafizetése után az alap képviselői bezárták budapesti irodájukat és hazautaztak.
Az Orbán-kormány erőfeszítéseinek megkoronázása azonban a 2014-es választások eredménye volt.
- Örülök, hogy végig ki tudtunk tartani a 2010-ben megkezdett gazdaságpolitika mellett. Szerencsére egyszer sem inogtunk meg, igaz erre nem is lett volna időnk – foglalta össze több mint négy év küzdelmét a magyar gazdaságért Matolcsy György.
Az Orbán-kormányok kitartó gazdaságpolitikai következetessége és az „erő és ész” taktikája a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott küzdelem során nemcsak a gazdaság talpraállását eredményezte, de megóvta Magyarországot a nemzetközi pénzügyi világtól való függőségtól is. Matolcsy György unortodox, vagyis a „mindent jobban tudó” eurokraták elképzeléseivel ellentétes koncepciója bebizonyította, hogy a Nyugattal való viszonyban nem létezik ún. „win-win” szituáció, vagyis amikor a megállapodás mindkét résztvevője győztesnek érezheti magát. A nyílt befektetési alapok és a frank alapú lakossági hitelek példája megmutatta, hogy ez a „win” csak egy irányban – a bankok felé – működik.
A magyar politikusok most aratják kitartó politikájuk babérjait – a 2018-as választásokon a Fidesz harmadik alkalommal is győzött változatlan támogatottsággal, koalíciós partnerével a KDNP-vel együtt a mandátumok több mint 70%-át szerezték meg a magyar parlamentben. A kettős választás évében nekünk lengyeleknek érdemes mindezt észben tartanunk.
Wiedermann Helga – „Sakk és póker – Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról” KAIROSZ Kiadó 2016
Rafał Karpiński - człowiek wielu zawodów, konserwatysta, miłośnik historii XX wieku, publikuje na portalu wrodzinie.pl