Szabla węgierka, czapka madziarka és.......husaria!


 

 

 

 


 

A huszárság (lengyelül: husaria – a ford.) országunk és történelmünk egyik ismertetőjegye. A lovasok és a szárnyas lovagok a teljes földkerekségen ugyanannyira egyértelműen kötődnek Lengyelországhoz, mint II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Chopin vagy a fehér–piros zászló. Néhány évvel ezelőtt született egy elképzelés, „Huszárság a palota elé” címmel. Alapelve, hogy a varsói diplomáciai látogatásokról szóló televíziós hírekben – melyek mégiscsak a nagyvilág számára készülnek – a háttérben, a legmagasabb államhatalmaknak helyet adó épületek előtt látható legyen a tiszteletbeli huszárőrség.

            Felmerülhet oldalunk olvasójában a kérdés: „Mi köze ennek a lengyel–magyar kapcsolatokhoz?”. A látszat ellenére nagyon is sok.

            A huszárság a 15. és a 16. század fordulóján írta be magát a lengyel történelembe. A bukovinai erdőkben 1497. október 26-án elszenvedett vereség hatására, melyben kb. 10 000 embert veszítettünk el, újfajta hadsereg után néztünk. 1501-ben jelentek meg a lengyel udvarban az első rácok, vagyis a 15. században Magyarországon létrejött zsoldos könnyűlovasság, melyet a magyar Dalmácia, valamint Bácska és Bánát szerb lakosai közül verbuváltak.

            Különösen is Magyarország, Horvátország és Csehország királya, Hunyadi Mátyás fejlesztette a 15. században. 1490-ben bekövetkezett halála után sok rác új verbuválási lehetőséget keresett magának. Ahogy akkoriban mondták, huszármódjára, vagyis fakopjával, szablyával és pajzzsal felfegyverkezetten jelentős hiányt töltöttek be hadseregünkben.

            Maga a lengyel husarz szó (így hívják a huszárokat – a ford.) nagy valószínűség szerint a szerb usar (lovas, zsoldos harcos) vagy a magyar huszár szóból ered. Ez utóbbi a magyar húsz és ár (földbirtok vagy földi javak) összekapcsolásából jött létre.

            1503-ban a lengyel Szejm kijelölte a Nemzeti Osztag (Autorament Narodowy) első zászlóit (lengyelül: chorągwie, ólengyel katonai egységfajta – a ford.), melyek huszáros fegyverzetet kaptak. A Baltikum és a Fekete-tenger közötti harcterek kívánalmainak megfelelően a könnyűlovas huszárság fokozatosan félfegyveres lesz. Legalábbis ez derül ki Heinrich von Reden „Porosz Króniká”-jának metszetéből, mely Zsigmond Ágost király 1552-es gdański bevonulását mutatja be.

            A huszárság történetében valódi fordulópontot jelentett Báthory István erdélyi fejedelem Lengyelország királyává és litván nagyherceggé történő megválasztása. Hadireformjainak hatására a huszárságból nehézlovasság lett, mely az akkori Európában a leghatékonyabb fegyverfajta volt.

            1576. június 23-án Báthory kiadta az ún. jóslevelet (lengyelül: list przepowiedni; a lovaglómesternek küldte, s részletesen meghatározta a feltételeket, melyekre az általa létrehozott osztag épült), melyben azt parancsolta, hogy a huszárok viseljenek magyar öltözetet.

            A magyar termékeknek már korábban is volt divatjuk Lengyelországban. Zsigmond Ágost király – valamint az ő példájára az udvarnokok – , alkalmazták a vestitus hussaronicust, – szabadfordításban: jellegzetes magyar öltözetet –, mely dołomanból (magyar: dolmány; testreszabott, térdig érő posztó- vagy selyemkabától), mellényféléből és nadrágból állt.

            A dołomant idővel egy másik, Duna mellől származó öltözet fogja felváltani, mégpedig a kontusz (magyar köntös szóból), egy kabát- vagy mellényfajta, különleges ujjakkal, melyek a hónaljtól a könyékig be vannak metszve, s ha az ember hátradobta, szabadon tudta a szablyát forgatni.

            Sok hungarizmus jött át és maradt meg a lengyel nyelvben István király uralkodásának idején, legtöbbjüknek katonai konnotációjuk van, mint pl.: szereg (magyar sereg szóból), orszak (jelentése: díszmenet, a magyar ország szóból), giermek (jelentése: apród, a magyar gyermek szóból), dobosz (a magyar dobos szóból), hajduk (a magyar hajdú szóból), hejnał (jelentése: harcra szólító ének, a magyar hajnal szóból), puchar (jelentése: kupa, a magyar pohár szóból).

            A huszárság győzelmes rohamtámadásairól szóló leírásokban kezdett gyakran megjelenni (majd pedig átment a beszélt nyelvbe) a kretes, z kretesem kifejezés, mely a magyar tönkretesz szóból ered.

            A huszárok fejfedője kezdetben a pikonhog volt, melyet idővel azonban felváltott a szyszak (magyar: sisak), amelyet többek között orr-, arc- és tarkóvédővel, néha pedig szárnyakkal vagy tollakkal is elláttak.

A żupan-köntösön és a mellvérten a huszár valamilyen ragadozóbőrt viselt (leopárd, tigris vagy medvebőrt) vagy deliát (kabát/köpeny), melyet Lengyelországban czuhának is hívnak (magyar: szűr, csuha). Az alkart pedig a karwasz (magyar: karvos) védte.

            Magyar eredetű volt a czekan (magyar: csákány; hasítófegyver), a koncerz (magyarul: hegyestőr; hosszú kardfajta), valamint a hosszúszárú, továbbá sarok alatti, félholdalakú vaspatkókkal ellátott cipők.

            A huszárságot, majd pedig az egész ország nemességét azonban leginkább két másik elem jellemzte. 

            Az egyik a magierka sapka (a magyar szóból), melyet batorówkának, madziarkának és magyar sapkának (lengyelül: czapka węgierska) is neveztek. Vastag posztóból készült, ún. „bárány-varrású”, és a huszárok a harctéren kívül viselték.

            A másik a híres huszárszablya, mely természetesen a… magyar szablyából ered. Lengyelországban már a középkorban is ismert volt, azonban igazán csak a szerb–magyar rácok ideérkezésekor honosodott meg. Volt, amikor a szablyákat a király arcképe vagy neve díszítette. Ebben az esetben batorówkákról beszélünk.

            A madziarka és a magyar sapka a huszárságnak, s aztán az egész nemességnek olyan elválaszthatatlan kellékei lettek, hogy mindmáig az Első Lengyel Köztársaság nemzeti öltözékének elengedhetetlen kiegészítőjeként tekintünk rá, ugyanúgy, mint a żupanra vagy a kontuszre.

            Emlékezzünk, hogy a királyi parancsok már Lengyelország teljes, hatalmas területén, mely akkor kb. egymillió négyzetmétert tett ki, érvényben voltak.

            Nemcsak a lovasságra vonatkoztak, hanem a gyalogságra is, melyet Báthory a... magyar gyalogságra alapozva fejlesztett ki természetesen. Az őáltala létrehozott, ún. piechota wybranieckát (wybraniecka- vagy kiválasztott-gyalogság – a ford.) hajdúknak vagy wybraniecnek (szószerinti jelentése: kiválasztott – a ford.) nevezték. Magyar minta szerint öltözött és volt felfegyverezve, vagyis égszínkékszínű dołoman vagy czuha volt rajta, magierka-sapka, továbbá kézipuska, hosszúnyelű fejsze és magyar szablya (szabla węgierka).

            A hajdúk rövid idő alatt majdnem ugyanakkora hírnévre tettek szert, mint a huszárok. Az ő példájukra alkották a Lengyel Köztársaság vezetőinek és hetmanjainak az udvari őrségeit. Ez az alakulat szolgált többek között a jelenlegi szejmi marsallőrség mintájául is.

            E kérdéskörök felelevenítésére kiváló alkalmat nyújtott a „W boju i na paradzie. Aspekty użycia husarii od czasów ostatnich Jagiellonów do początków XVIII stulecia” (magyarul: Harcban és felvonuláson. A huszárság használatának arculatai az utolsó Jagellóktól a 18. század elejéig) c. konferencia, melyre idén február 15-én került sor a varsói királyi vár hangversenytermében.

            A konferencia megnyitásakor a várigazgató, dr. habil. Wojciech Fałkowski professzor úr kihangsúlyozta, hogy ez csupán az első a sok rendezvény közül, melyeket a vármúzeum csapata készített, a jelenleg esedékes Wazowski-év alkalmából. Céljuk, hogy megemlékezzenek a varsói királyi lakóhelynek 400 évvel ezelőtt befejeződött megépítéséről, mely III. Zsigmond királynak volt köszönhető.

            A hangversenyteremben sok érdekes előadást hallgathattunk meg, melyeket dr. Tomasz Mleczek, Radosław Sikora, Przemysław Gawron, Konrad Bobiatyński, Piotr Kroll és Zbigniew Hundert, valamint az ólengyel hadászatnak ismert történészei, mint pl. Mirosław Nagielski és Wojciech Plewczyński professzor urak tartottak.

.

Nagy érdeklődést keltett fel Ireneusz Kobrzycki professzor úr, a lengyel fegyver hagyományát népszerűsítő Signum Polonicum Egyesület képviselője, aki a vár hangversenytermében huszári lovaglómester-féle öltözetben jelent meg (csupán a ló, a cselédség és a huszárszárny hiányzott). Büszkeséggel mutatott egy, Báthory István uralkodásának idejéből származó, eredeti szablyának a másolatát, rajta a király aranyszínű arcképével és egy felirattal.

 

Dedikált és autogramokat osztott Dr. Radosław Sikora, aki kiváló monográfiákat írt a huszárságról, mint pl. „Fenomen husarii” (magyarul: A huszárság jelensége, 5 kiadás), „Z dziejów husarii” (magyarul: A huszárság történetéből, Varsó, 2010), „Niezwykłe bitwy i szarże husarii” (A huszárság különleges harcai és rohamtámadásai, Varsó, 2011), „Husaria Rzeczypospolitej” (A Lengyel Köztársaság huszársága, Varsó, 2014, társszerző), „Husaria w walce” (A huszárság harcban, Varsó, 2015), valamint a legújabb, melyet idén adtak ki: "Husaria. Duma polskiego oręża" (A huszárság. A lengyel fegyver büszkesége”).

            Könyvei igen népszerűek és Ukrajnában szintén díjazták. A mi nemzeti lovasságunk számos magyar vonatkozású konnotációjára való tekintettel szinte már adja magát, hogy a Duna mentén is végre kiadják.

            A konferencia vendégei a szervezőktől két bónuszt kaptak.

            Az első egy vérfagyasztó szablyapárbaj volt, melyet a Kubicki-árkádokban vívott: dr. Tomasz Mleczek (a konferencia megbízott szervezője) és Antoni Olbrychski, aki a legutóbbi, nem hivatalos jellegű, Swordfish nevű, történelmi vívó-világbajnokságon második helyezést ért el. A párbaj az előbbi torkánál ért véget, ugyanakkor ez utóbbi mégis megkegyelmezett neki.

 

 

 

A másik látnivaló az ún. Rolka Sztokholmska (magyarul: Stockholmi tekercs) volt, mely egy névtelen művész 15 méteres, egyedülálló fríze, mely 1974-ben került a vár gyűjteményébe mint Svédország akkori miniszterelnökének, Olof Palménak az ajándéka. Korábban stockholmi múzeumgyűjteményekben őrizték, ahová természetesen hadizsákmányként került az első északi háború után (lengyelül Potop Szwedzki, azaz Svéd Özönvíz néven vált ismeretessé ez a történelmi esemény – a ford.).

            III. Zsigmond király és Ausztriai Konstancia főhercegnő esküvői menetének 1605. december 4-én történt, ünnepélyes krakkói bevonulását ábrázolja. A 600 résztvevő között láthatjuk a pompásan megjelenő huszárszázadot és a hajdúregimentet, vagyis a magyar gyalogságot.

 

 

Értékes történelmi forrásról van szó, melynek köszönhetően jobban megismerhetjük az öltözékeket, egyenruhákat, fegyverzeteket és felszereléseket, valamint a kor népszokásait. A Tekercs mellett megtekinthetünk továbbá a Lengyel Hadsereg Múzeumából (Muzeum Wojska Polskiego) kölcsönzött tárgyakat is, mint pl. vívótőröket, alabárdokat, muskétákat, valamint huszársisakot.

            A kiállítást 2019. március 10-ig lehet megtekinteni.

 

            Salomon Rysiński (Ostroja címer) 1618-ban kiadott, Proverbiorum polonicorum c. művében többek között a következő, 17. század elejéről származó lengyel mondást említi:

 

„Ló – török, jobbágy – mazuri, sapka – magierka, szablya – magyar”

 

 

Artur Kolęda

ford.: Fodor Áron