Most, amikor Lengyelország újjászületésének 100. évfordulóját ünnepeljük, és arra emlékezünk, hogy Przemyśl és vidéke lakói hogyan vettek részt a függetlenséghez vezető nagyszabású eseményekben, óhatatlanul el kell gondolkoznunk és össze kell hasonlítanunk az I. világháború előtti időket a világégés utáni állapotokkal. A Nagy Háború roppant mértékű geopolitikai változásokhoz vezetett. Európának ezen a részén számos nemzetiségi állam született, ami új minőséget hozott a társadalmi-politikai életbe. Felmerül a kérdés, hogyan hatottak ezek a változások Przemyślre és vidékére, honnan eredtek és milyen következményekkel jártak, hogyan befolyásolták a generációs változásokat, mi függött az egyes nemzetektől és mi volt az egyének szerepe, továbbá hogy kikre érdemes emlékeznünk. A témát nemcsak történelmi szempontból érdemes körüljárnunk – jó, ha az embereket, a nemzetek alakulását, a fenntartható fejlődést és a kulturális örökséget is nagyító alá vesszük, vagyis mindazt, amivel az évforduló alkalmával foglalkozunk.
Kevés európai államról mondtak el annyi rosszat, mint a második lengyel köztársaságról (Molotov híres mondása nyomán „a versailles-i béke fattya”, Keynes szerint „gazdasági lehetetlenség”, Lloyd George véleménye alapján „a történelem hibája” – és itt csak emlékeztetni kívánunk arra, hogy nem állunk szemben új jelenséggel most, amikor a külföld sértegeti a lengyeleket). Ennek a politikának az irányvonala és célja az volt, hogy Hazánk ismét eltűnjön a Föld színéről. A második köztársaság igen nehéz külső és belső körülmények között építette független létét, mégis hatalmas sikert aratott. A széttagoltság, a gazdasági és társadalmi regresszió időszaka után javult az új lengyel állam polgárainak helyzete. A lengyel vezetés helyet talált a túlnépesedett falvak lakóinak, a városokban csökkentette a munkanélküliséget. Bevezette a parlamentáris demokráciát, a nők választójogát, az ingyenes oktatást, és olyan munkajogot alkotott, amely elsősorban a munkavállalók érdekeit szolgálta. Széles rétegek számára vált lehetővé a társadalmi előmenetel, az oktatási intézmények több százezer kiváló szakembert és sokmillió tudatos, jogait és kötelességeit ismerő állampolgárt képeztek ki.
Az állampolgárok azonosulhattak saját államukkal, a nemzetközösség érzése erővel töltötte el őket. Így maradhatott fenn a lengyel nemzet, amikor a 20. század két legnagyobb démonával, a nemzeti és a nemzetközi szocializmussal kellett megküzdenie.
***
Arról, hogy Przemyśl már 758-ban (1260 évvel ezelőtt!) létezett, Benedykt Chmielowski kanonok, az első – 18. századi – lengyel egyetemes enciklopédia, Az új Athén (Nowe Ateny) szerzője tett tanúságot: „I. PRZEMYSŁAW, vagyis I. LESZEK, az aranyművességnek köszönhetően a lengyelek szerencséjének kovácsa, aranyozott farönkökkel a magyarokat és a morvákat nem is ütötte, inkább félelemmel eltöltötte és Lengyelországból elkergette. 760 körül élt. Ő alapította és saját magáról nevezte el Przemyślt”. Ezt az uralkodót Ignacy Krasicki is megemlíti Fontosabb ismeretek gyűjteménye (Zbiór potrzebnieyszych wiadomości) című kétkötetes művében. A város vagy földvár (így említették Przemyślt Nestor történetíró idejében, a 11-12. század fordulóján) – a lędzian törzs, vagyis a lechiták birtokában volt. 881-ben Vlagyimir kijevi fejedelem foglalta el, majd Vitéz Boleszláv szerezte vissza, valószínűleg akkor, amikor győztes hadjáratott vezetett Kijev ellen. A 14. század elejétől Przemyślben már kővár állt – egyike volt annak a több tucatnyi kőerődítménynek, amelyet Nagy Kázmér építtetett; feladata a délkeleti végek védelme volt.
Przemyśl közigazgatási-törvénykezési és püspöki székhely volt. A székesegyházban, a mai Drohojowski-kápolnában közgyűléseket tartottak (akkoriban ez volt a szokás), amelynek során a nemesek fontos helyi kérdésekben döntöttek. A magyar ispánokéhoz hasonló feladatkört betöltő sztaroszták közül érdemes megemlítenünk Piotr Kmitát és Stanisław August Poniatowskit, a későbbi lengyel királyt.
A város a Przemyśl-vidék (Ziemia Przemyska) központja volt. A Nemesi Köztársaság idejében ennek a közigazgatási egységnek a területén, Sądowa Wisznia városában tartották a Rutén vajdaság közgyűléseit. A Przemyśl-vidék ebben az időben Stryjtől (ma: Sztrij, Ukrajna) egészen a Rzeszówon túli Świlcza településig, ill. Słonnétől Tarnogródig húzódott. Számos járás tartozott hozzá: a przemyśli, a jarosławi, a leżajski, a łańcuti, a rzeszówi, a mościskai, a przeworski, a sambori, a drohobyczi, a tyczyni és a stryji. A II. világháború után a kommunista Lengyelország és a Szovjetunió közötti határszerződések értelmében a történelmi Przemyśl-vidék sajnálatos módon kettészakadt. Ma egyik része Lengyelországban, a másik Ukrajnában található.
Przemyśl nem feledkezett meg I. világháború előtti virágkoráról. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb erődévé vált, több mint százezer fős helyőrségében a császárság csaknem minden nemzetisége képviselte magát.
***
Przemyślhez és vidékéhez számos ismert és kiváló személyiség kapcsolódik. Köztük volt Stanisław Orzechowski, a 16. századi, politikai-vallási témákat feszegető közíró; Ignacy Krasicki kanonok, később Varmia püspöke, aki a przemyśli székesegyház plébánosa volt, később felvilágosodás kori szerzőként a Monachomachia (Szerzetesek harca) c. szatirikus eposzával vált híressé; Andrzej Maksymilian Fredro, a Szejm elnöke, barokk kori politikai író, akit lengyel Tacitusnak neveztek – ő alapította a Kalwaria Pacławska-i kolostort; távoli unokatestvére, Aleksander Fredro drámaíró vagy Mikołaj Sęp-Szarzyński, az egyik legkiválóbb kora-újkori lengyel költő. Papok és szerzetesek is akadtak köztük: Szent Józef Pelczar, aki a 19-20. század fordulóján volt przemyśli püspök, a Jézus Legszentebb Szíve Szolgálóleányainak Rendje (SSCJ) és a Przemyśli Érseki Múzeum alapítója; boldog Jan Balicki, Krasiczyn szülötte; Adam Stefan Sapieha bíboros; és Ignacy Tokarczuk érsek, a „szuverenitásért harcoló nemzetünk szószólója, a rendíthetetlen püspök”, akiről a Szejm döntése alapján idén, születésének századik évfordulóján különös tisztelettel emlékezünk meg. De közéjük tartozik Sapieha bíboros unokaöccse, Leon Sapieha, földbirtokos, a krasiczyni vár tulajdonosa is, aki a második köztársaság idején parlamenti képviselő volt, harcolt a szovjet-lengyel háborúban és a Honi Hadseregben, s ma Przemyśltől nem messze, a łętowniai temetőben nyugszik; Jan Gwalbert Pawlikowski, Medyka szülötte, aki az ökológia lengyelországi megteremtője és Słowacki Szellemkirály (Król Duch) c. művének első kiadója volt; Jan Szczepanik, a zseniális feltaláló, aki a Mościska (Mosztiszka) melletti Rudnikiből származott; Henryk Jordan, az orvos, aki parkokat, játszótereket létesített a gyerekeknek és a fiataloknak, amelyeket az ő nevéről Lengyelországban Jordan-kerteknek neveznek. Köztük volt a Drohobyczben született szocialista, légiós és ügyvéd, Herman Lieberman, akinek kezdeményezésére Przemyślben megépítették a Munkásházat; vagy a Tarnawski család kiváló tagjai: Apolinary – orvos, aki Pokuttyában, Kosów (Kosziv) városában fürdőhelyet hozott létre; Leonard – az 1863-64-es lengyel felkelés résztvevője, ügyvéd, a Lengyelország függetlenné válása után közvetlenül működő Törvényhozó Szejm képviselője, a Tudománybarátok Társasága és a Fredreum Drámatársaság alapító tagja; fia, Władysław – az angol irodalom kiváló kutatója, Shakespeare fordítója és egyúttal az első think tank, a Keleti Régiók Bizottsága megalapítója, aki a Grodzka utca 4 alatti gyönyörű, Litvánia és Lengyelország kettős címerével díszített, erkélyes polgárházban lakott; Karol Duldig – az egyik legkiválóbb ausztráliai művész, az ottani Művészeti Akadémia megalapítója, szobrászművész; Mojżesz Schorr – a második köztársaság szenátora, történész, Kelet-kutató; Zbigniew Brzeziński – lengyel származású amerikai politológus és diplomata, több amerikai elnök tanácsadója; Andrzej Gawroński – nyelvész, poliglotta (140 nyelven tudott!), aki 1918-ban részt vett Lemberg védelmében; Jerzy Grotowski – a lengyel színház megújítója, aki szintén a Grodzka utcában lakott; Przemysław Bystrzycki – író, ejtőernyős katona a II. világháborúban; Ryszard Siwiec – a Honi Hadsereg katonája, aki 1968-ban hősi halált halt Csehszlovákia szabadságáért.
***
Ebben az időszakban azonban nemcsak Przemyśl vonzotta a szellem legnagyobbjait, nemcsak ez a város katalizálta az eszmék áramlását. A nemzedékek örökség és a nemzeti identitás a környező vidék más kisebb-nagyobb városaiban is épült, ugyanúgy, mint a falvakban, melyeket akkoriban túlnyomó többségben lengyelek laktak.
Rudki – ez a kicsi, de annál fontosabb városka egészen a II. világháború kitöréséig a Fredro-család birtokában maradt. Aleksander Fredrót is ott temették el.
Drohobycz, amelyet az öt kőolajfinomító városának neveztek, nemcsak Bruno Schulz városa és nemcsak Borysławhoz kapcsolható, ahol Jan Zeh és Ignacy Łukasiewicz a 19. század derekán meggyújtotta az első petróleumlámpát. Vezető bécsi politikusok is születtek itt, mint Kazimierz Badeni miniszterelnök és Eustachy Sanguszko képviselő, művészek – például Artur Grottger, Maurycy és Leopold Gottlieb, katonák, mint Stanisław Maczek táborbok vagy a legendás „fehér futár”, vagyis a szovjetek által elfoglalt területekre átjáró hírvivő, Tadeusz Chciuk-Celt. Drohobyczhoz kötődik az ukrán irodalom egyik legkiválóbb képviselője, Ivan Franko is.
Közvetlenül Drohobycz mellett fekszik Truskawiec, amely a második köztársaság egyik leghíresebb és legnagyobb tempóban fejlődő gyógyüdülővárosa volt. Húsz év alatt 286 új szálloda és panzió nyílt benne! Itt született Kazimierz Pelczar, az első lengyel onkológiai központ megalapítója.
Kevesen tudnak arról, hogy a sok szempontból különleges Pawlikowski család tulajdonában álló Medykában a 19. században illegális nyomda működött. Amikor erre fény derült, a ma élő cseh konzervatív politológus, Alexander Tomský családjának el kellett hagynia Galíciát.
A Przemyśl melletti Bolestraszycében, ahol a múlt század hetvenes éveiben Jerzy Piórecki professzor arborétumot alapított, ma is áll a kiváló festő, Piotr Michałowski udvarháza, aki az 1830-31-es lengyel felkelés idején fegyverszállítmányok küldését vezette.
Térjünk még vissza egy pillanat erejéig a 17. századra. Érdemes felelevenítenünk, hogy a sambori sztaroszta, Jerzy Mniszech leánya Dimitrij cár felesége lett. A klusinói csata után volt két olyan év Oroszország történelmében, amikor lengyelek uralkodtak a Kremlben. Vaszilij Sujszkij cár és fivérei Varsóban behódoltak III. Zsigmond királynak, amire a Zsigmond-oszlop felirata is emlékeztet. Később már soha senkinek nem sikerült megismételnie ezt a bravúrt.
Végül, de nem utolsósorban pedig ebben a városban és ezen a vidéken több száz éven keresztül különböző nemzetek éltek együtt, különböző egyházak működtek egymás mellett. Néha azt hallhatjuk szűkebb hazánkról, hogy a nemzetek olvasztótégelye. Ez azonban megtévesztő megfogalmazás, amely inkább a különböző etnikai csoportokat egymásba olvasztó Egyesült Államokra illik. Przemyśl vidékén és az egykori keleti határvidéken a nemzetek (nációk) egymástól függetlenül és egymástól függve, szuverén módon, bár gyakran versenytársakként folytatták életüket. Inkább azt mondhatnánk, hogy Európának ez a része egyfajta történelmi összekapcsoló szerepet játszott: Kelet és Nyugat hatása egyaránt átjárta. Státuszunkat és jellemünket a Nemesi Köztársaság aranykora formálta meg, amely impozáns lendülettel folytatta „tengerközi” politikáját. Azóta jellemző ránk a függetlenségi és republikánus hagyományokban gyökerező tolerancia, amely a lehető legjobb módon biztosítja a különböző kultúrák együttélését egy adott területen. Fasizmus, kommunizmus és etnikai gyűlölködés nélkül.
***
„Azért, hogy melegítse” – ezzel az egyszerű mondattal válaszolt Jan Balicki atya, akit a katolikus egyház ma már boldogaként tart számon, annak a kispapnak, aki megkérdezte, miért adta oda pulóverét egy szegénynek. De ezek a szavai számos hasonló lelki habitust is jól jellemeznek. Przemyśl és lakói lelkületét századokon át Jan Balickihoz hasonló egyéniségek formálták. Boldog Jan Balicki 1869. január 25-én született a Rzeszów melletti Staromieściében. Ha az ifjú Jan szemével tekintenénk Przemyślre, minden ízében katonai várost látnánk. Gazdasága virágzott, megtépázott lelke azonban a régi polgárházak, templomok és zsinagógák falaiban bujkált. Ezt a lelket vette lelkipásztori gondjaiba Szent Józef Sebastian Pelczar püspök is.
***
Az osztrákok már akkor értékelték Przemyśl katonai szempontból kiváló fekvését, amikor a Varsói Szerződés hadserege Poniatowski herceg vezetésével 1809-ben megtámadta Galíciát. Tíz évvel később megkezdték a város erődítménnyé alakítását.
A város történetében ez nem volt újdonság. A források szerint Przemyślt legkésőbb a 14. században már városfalak védték. A San és Wiar folyók völgyében a Przemyśli-kapu évszázadok óta természetes átkelőhelyet alkotott a Sandomierzi-medence és a Przemyśli-előhegység között, és a Kárpátok Európán átívelő láncán keresztül vezetett dél felé. Ez az útvonal Kelet- és Nyugat-Európát összekötő kereskedőút volt. Kevésbé békés időkben ezen az úton hatalmas hadseregek meneteltek.
Három évvel az 1830-as felkelés előtt Przemyślben már állandó osztrák helyőrség állomásozott, a 19. század második felében pedig a przemyśli „megerősített tábor” a Monarchia keleti határainak stratégiai-hadműveleti bázisává vált. A Przemyślt koszorúzó dombokon tízegynéhány főerőd és több tucat segéderőd létesült.
A 20. század elején ez a megvalósult terv roppant erődvonallá fejlődött. A Nagy Háború kezdetén Przemyśl lett a Dnyeszter-San vonal védelmi központja.
***
A 19 század során, főleg annak utolsó negyedében a város kiépült. Lakóinak száma többször is meghaladta az ötvenezret. Ezt a népességi mutatót a város a 20. század harmincas éveiben érte el újra, majd 1938-ban meghaladta a hatvannyolcezret – annyit, amennyit ma is számlál.
A magyarok máig emlékeznek arra, hogyan szolgáltak Przemyślben honfitársaik, és hogyan harcoltak érte. Budapesten a város központjában, a Bem-szobortól nem messze állított Przemyśl-emlékművel tisztelegtek az elesettek emléke előtt. Az I. világháborúban a przemyśli erődben szolgált Antall József és Kövér László nagyapja. A magyar huszár és a lengyel ulánus kettős szobra, amelyet 2016-ban avattak fel a przemyśli Plac Dominikańskin (Domonkos téren), szimbolikus jelentőséggel bír. Jelenleg az a terv, hogy a szoborcsoporthoz a híres cseh távíró, Vladimír Sýkora alakja is csatlakozzon, akinek az I. világháború eseményeiről készült emlékiratai egy csehországi levéltárban maradtak fenn. Ha pedig szlovák munkatársának szobra is melléjük kerülhetne, újabb jelkép keletkezne – az egész Visegrádi Csoport emlékhelye. Államainknak ilyen történelmi politikát kell folytatniuk. Przemyśl vezetősége mintegy még idejében gondoskodott arról, hogy ez a jelkép megvalósuljon: városuk egyik terét Visegrádi térnek (plac Wyszehradzki) nevezték el – ezt a tényt a V4-es házelnökök 2017-es találkozóján hirdették ki hivatalosan.
A háborúk gyakran örök szövetségeket tettek semmissé. A lengyel-magyar emlékezet azonban ma más tényeken alapul: olyanokon, amelyek szinte minden évszázadban a két nemzet közeli kapcsolatát bizonyítják. Ha például a 19. századra tekintünk vissza, érdemes megemlékeznünk Bem József és Józef Wysocki tábornokokról, és arról a több mint ezerötszáz lengyel önkéntesről, aki részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. A lengyel légió több száz tagja – voltak közöttük gimnazisták is! – a Przemyśl-vidékről származott. Köztük volt például Leon Czechowski ezredes, aki mind az 1830-31-es, mind az 1863-64-es lengyel felkelésben is részt vett. Stanisław Wyspiański, a századforduló zseniális összművésze Novemberi éj (Noc listopadowa) című drámájában örökítette meg alakját. Czechowskinak ma Jarosław városában két emlékműve is áll: az egyik a Régi temető gyönyörű síremléke, a másik a volt zsinagóga közelében elhelyezett kopjafa. Ezekről a hősőkről a kiváló magyar történész és diplomata, Kovács István Honvédek, hírszerzők, légionisták – A szabadságharc lengyel résztvevőinek életrajzi lexikona 1848-1849 c. munkájában emlékezett meg, amely nemrég lengyelül is megjelent. A következő nemzedékek képviselői közül – immár magyar oldalról – elsősorban Gyóni Gézát említhetjük, aki utász volt Przemyśl erődben, emellett kora és nemzete kiváló költője, „a vers rabja”, aki „Polyákországban” hű szívvel várt „Vig virradatra”, vagy Molnár Ferencet, A Pál utcai fiúk szerzőjét, aki haditudósítóként többek között Przemyślből is küldte híreit. Érdemes arról is említést tennünk, hogy a Lengyel Légiók II. dandárjában, amely az I. világháború alatt áttört a Kárpátokon, hogy Lengyelországba jusson, több mint száz magyar szolgált. Még élénkebb annak a segítségnek az emléke, amelyet a magyarok 1920-ban nyújtottak a lengyeleknek: több milliós lőszerszállítmányt küldtek, amely nélkül a szovjet-lengyel háború kimenete egészen más is lehetett volna. Segélyüket ráadásul akkor adták, amikor Magyarország helyzete drámai volt: a trianoni béke eredményeképpen országuk területének kétharmadát veszítették el, nemzetük egyharmada pedig államuk határain kívülre került. Ne feledjük, hogy a magyarok sokkal nagyobb szabású segélyakciót terveztek: fegyvereket és harci osztagokat is kívántak küldeni a lengyeleknek, ám ezt más államok megakadályozták, mivel nem nézték jó szemmel az újjászülető Lengyelországot, és a bolsevik forradalommal rokonszenveztek.
A lengyel-magyar együttműködés jelképe a következő nemzedékben (már a II. világháború idején) Antall József és Henryk Sławik együttműködése volt. Három nemzet – a lengyel, a magyar és a zsidó nép – hőseiként a megszállás idején harmincezer (!) lengyel állampolgárt, köztük ötezer zsidót mentettek meg. Henryk Sławik Lengyelországban gyakorlatilag e század második évtizedéig felejtésre ítéltetett – csak ezután jelentek meg róla publikációk, elsősorban Krystyna és Grzegorz Łubczyknak köszönhetően. Két ikeremlékmű, két Antall-Sławik pad is készült róluk, az egyiket 2016-ban lepleztük le Varsóban, a másikat egy évvel később Budapesten.
Emlékezünk 1956-ra is, a szolidaritás e nagyszerű jelképére, amely júniusban és októberben lángolt fel országainkban. Lengyelországban Przemyśltől Szczecinig adtak vért az emberek a magyar szabadságharcosoknak. A lengyel-magyar együttműködés következő jelképes alakját most a 2018-ban megalapított lengyel Wacław Felczak Intézet idézi fel, amely a lengyel emigrációs kormány híres futárától kölcsönözte nevét. (Magyarországon az Intézet megfelelője a Wacław Felczak Alapítvány.)
***
Przemyśl különleges szerepéről írva érdemes említést tennünk néhány intézményről, amelyek különösen a 19. században gazdagították polgárainak társadalmi és kulturális életét. Ekkor, 1869-ben alakult meg – Lengyelországban elsőként – az Aleksander Fredro Drámatársaság, az ún. Fredreum. Ez az amatőr színtársulat azóta is folyamatosan működik, és Európában egyedülálló módon székhelye is változatlan: a przemyśli vár az.
A Zenei Társaság története 1865-ig nyúlik vissza. Első elnökei Aleksander Dworski és Walery Waygart voltak. A przemyśli zenei világ egyik legfontosabb képviselője Artur Malawski zeneszerző lett, aki 1904-ben a Władycze utcában született. Ma a Kárpátaljai Filharmónia és a Przemyśli Állami Zenei Általános és Szakközépiskola viseli nevét.
A przemyśliek tevékeny szellemi munkája az 1909 februárjában életre hívott Tudománybarátok Társaságában is megmutatkozott. A Társaság a legrégebbi ilyen jellegű intézmények közé tartozik, és ma is működik. Megalapítását többek között két testvér, Kazimierz Maria és Tadeusz Osiński kezdeményezte, akik a Przemyśl-vidéki Nemzeti Múzeum ötletadói közé is tartoztak; szülőházuk a Kmita utcában található.
Áttekintettük már a Monarchia hadseregének súlya alatt nyögő, gazdag, de pozitív jövőképtől megfosztott Przemyśl történetét. 1918-ban, amikor Lengyelország visszanyerte függetlenségét, Przemyśl az első között szállt harcba. A lelkesedést egy tábori pap, Józef Panaś százados fűtötte. Przemyśl lakóinak ezúttal az ukránokkal kellett megküzdeniük. 1918 októberétől vívták a harcot a San folyó hídjaiért, az egyes városnegyedekért, ellentámadásba lendültek a város Sanon túli részéről (Zasanie) a jobb partra. November 11-ére Przemyśl szabaddá vált! A lengyelek azonban tovább küzdöttek Niżankowicében és más településeken. A harcokban minden nemzedék képviselte magát, így a Sasfiókok, vagyis a przemyśli gimnazisták is. Azokat, akik elestek közülük, a főtemető nagy, jelképes Sasfiók-sírjában temették el. Mindez nem lett volna lehetséges, ha nemzedékeken keresztül nem épült volna a formálódó nemzetközösség és nemzeteken felüli közösség alapértékrendje. Mert Przemyśl, mint Lengyelország annyi más hasonló városa, különböző felekezetekhez és nemzetiségekhez tartozó lengyelek városa volt, az egész Przemyśl-vidék identitását pedig nemcsak lengyelek, hanem zsidók, ruszinok, ukránok, magyarok, osztrákok, csehek, németek, örmények is formálták. Ezt a sokféleséget, a nemzedékek és kultúrák örökségének egymásra rétegződését akár a przemyśli székesegyház építészetén is láthatjuk. Jelenlegi állapotában gótikus, reneszánsz, barokk, rokokó és későbbi stílusjegyeket is őriz, egyúttal korábbi templomok alapjain áll: egy román korién és talán egy korarománén, még a Nagymorva Birodalom és a prágai püspökség korából. Przemyśl máig római katolikus és görögkatolikus érseki székhely.
***
A II. világháború drámai korszakából és Przemyśl életének következő évtizedeiből szinte jelképes személyiségeket idézhetünk fel, akik megerősítik azt a perszonalisztikus állítást, miszerint az ember érték, s amelynek bizonyítéka a szabadság szeretete. Példa erre a Tatarska utca egyik lakója, Stefania Podgórska, aki húszévesen, a német megszállás idején élete kockáztatásával saját házában, egy nyolc négyzetméteres helyen tizenhárom zsidó nemzetiségű przemyśli polgárt bújtatott el, s aki érdemeiért megkapta a Világ Igaza kitüntetést.
Érdemes a katonatisztekről is megemlékeznünk, akik között megtaláljuk igazságügyminiszterünk, Zbigniew Ziobro őseit is. Dédapja, Władysław Kornicki ezredes a 20. század húszas éveiben a hadtechnikai egységek és a X. Lengyel Hadtest Przemyśli Kerületi Parancsnokságának vezetője volt, és a Lembergi Műszaki Egyetemen is tanított. A szovjetek gyilkolták meg, neve szerepel az ún. ukrán katinyi listán. Nagyapja, Ryszard Kornicki a Waygart utcában lakott, a megszállás alatt a Honi Hadsereg elhárításának przemyśli járási szervezetében dolgozott, majd a Szabadság és Függetlenség (WiN) Felügyelőségének vezetője volt.
A függetlenségi tevékenységekben részt vett családok (gyakran több nemzedék) száma a Przemyśl-vidéken nagyon magas volt. Említsük még meg a II. világháború alatti és utáni ellenállás néhány tagját. Az első a WiN rzeszówi területi szervezetének parancsnoka, Władysław Koba őrnagy, akinek a temetésére csak 2016-ban kerülhetett sor a przemyśl-zasaniei temetőben. Mindenekelőtt azonban a csodálatos, hősies Alicja Wnorowska hadnagyot kell megemlítenünk, aki a Honi Hadsereg egyik hírszerző dandárának tagja volt (ez mindent elmond!), később a WiN-hez csatlakozott. A Matejko utcában lakott. Nyolc hónapos terhesen került börtönbe, és itt, a halálraítéltek cellájában hozta világra Stanisław fiát, aki később, a kilencvenes években przemyśli önkormányzati képviselő volt. A Szejm csak 2018-ban fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében a kommunista börtönökben született gyermekek - negyven fő – kártérítést kaphat. Szimbolikus jelentőségű az is, hogy a törvény felett egy Przemyślből megválasztott parlamenti képviselő, tapasztalt ügyvéd, a kommunista idők politikai pereinek védője, Andrzej Matusiewicz bábáskodott.
Alicja asszonyra mindig emlékezni fogunk abból az antikváriumból, ahol a hetvenes években dolgozott a przemyśli főtér árkádai alatt. Tanítás után látogattuk, és olyan könyveket kerestünk, amelyekről úgy véltük, hogy eligazítanak ifjonti hőskeresésünkben, hőseink kalandjainak követésében. Sokszor a könyvesbolt hosszú, patinás pultján „teljesen véletlenül”, mégis közel, mintha karnyújtásnyira lennének, megjelent Ossendowski (!) egy-egy régi regénye, Paweł Jasienica történelmi könyve, Melchior Wańkowicz riportkönyve vagy „valamilyen” kiváló állapotban fennmaradt háború előtti életrajz. Akkor azt hittük, mindez véletlen csupán, de izgalmas véletlen, mert az antikvárium polcait csodaországnak tekintettük. Ma már tudjuk, hogy szomszédunk, Alicja asszony udvariassága természetes hajlandóságot takart: ilyen módon kívánta átadni a következő nemzedéknek azokat a jeleket, jelképeket és forrásokat, amelyek minden fiatal számára fontosak.
Egy következő példa lehet a żurawicai Mech-családé. Számos tagja harcolt a föld alatti ellenállásban, először a németek, majd a szovjetek ellen. Szymon Mech a Honi Hadsereg Főparancsnoksága Diverziós Vezetőségének (Kedyw) żurawicei vezetője volt. A német megszállás utolsó napjaiban jelentették fel, sírja a mai napig ismeretlen. Lánya, Czesława, fedőnevén „Niezapominajka” (Nefelejcs) a Honi Hadsereg összekötője volt. Fiát, Jant Lech Kaczyński köztársasági elnök arany érdemkereszttel tüntette ki a WiN-nél teljesített szolgálatáért.
Emlékezünk (egyre emlékezünk, pedig már ötven éve!) Ryszard Siwiec elmondhatatlanul drámai tettéről, aki – túllépve a hősiesség határait, mégis teljes mértékben tudatosan – 1968. szeptember 8-án a varsói stadionban megrendezett állami aratóünnepen, tízezrek szeme előtt felgyújtotta magát, hogy tiltakozzon a Varsói Szerződés hadseregének csehszlovákiai inváziója ellen. Tettéről ma is megemlékeznek Prágában, ahol szobrot is kapott: a szabadságért folytatott küzdelem jelképeként a cseh Jan Palach és Jan Zajíc, valamint a magyar Bauer Sándor és Moyses Márton szobra mellett ott áll ennek a przemyśli polgárnak a szobra is. Mindannyian a halált választották, mert úgy gondolták, hogy semmilyen áldozat nem elég nagy a szabadságért, és a társadalmat csak ilyen radikális tiltakozással lehet felrázni tespedtségéből és rávenni arra, hogy szolidáris és tevékeny legyen. Ryszard Siwiec családja húsz évvel később szintén részt vett azokban a társadalmi változásokban, melyeket a Szolidaritás nagyszabású mozgalma koronázott meg.
Vessünk még egy pillantást a diáktüntetések történetére, amelyek néhány hónappal korábban, 1968 márciusában mozgatták meg a legnagyobb lengyel városok egyetemeit és főiskoláit, s amelyeknek szintén megvolt a maga przemyśli visszhangja. Az itteni tiltakozóakciókat középiskolások szervezték, akiket a márciusi események arra késztettek, hogy protestáljanak a kommunista hatalom, az igazságtalan kormányzás ellen. Említsünk meg név szerint néhány szervezőt. Damian Zegarski, a gépészeti szakközépiskola tanulója különböző tiltakozási formákat kezdeményezett, így Przemyśl főterén, a Mickiewicz-szobor előtti tüntetés ötletadója is volt. Ryszard Góral, aki ma jogtanácsosként dolgozik, ekkor egy Przemyśl lengyel voltát hangsúlyozó független ifjúsági szervezet aktivistája volt, később a föld alatti Szolidaritás mozgalom tagja lett. Andrzej Mazur, több przemyśli iskola, így az I. sz. Juliusz Słowacki Líceum tanulója, akit az 1968-as diákfelkelés legfiatalabb szervezőjének tartanak, az események idején tizenhat éves volt csupán; később, a hetvenes években a Lublini Katolikus Egyetemen a „színházon túli színház” (parateátrum) egyik megteremtője, a Szolidaritás kujáviai szervezetének aktivistája, ma költő, publicista, ökológus. A már említett przemyśli Mickiewicz-szobor még sok évig a különböző független kezdeményezések kedvelt találkozóhelye maradt.
A Matejko utca, amelyről már szintén szó esett, még egy érdekes példa lehet arra, hogy egy város történetének hány jelképe és jelentése halmozódik fel a városlakók életében. Az utcácska felső végén, közvetlenül a vár alatt magas, magányos obeliszk emelkedik, amelynek története csaknem az utolsó Jagellók idejéig nyúlik vissza, és a városvédők sikereinek legendás jelképe, akik több tatár betörést is meghiúsítottak. A Matejko utca az egyik legrégebbi utca a városban; régen, a háború előtt Madár utcának (ul. Ptasia) hívták. Ez a vár felé vezető rövid kis utca (az óváros minden utcája ilyen) csupán 13 házból áll, de szinte mindegyikben történt valamilyen fontos esemény, vagy érdekes emberek éltek bennük. A már említett Alicja Wnorowskán kívül itt lakott egy legendás művész, az egyik legnagyobb 20. századi lengyel festő, Marian Stroński, aki a várhegy szomszédságának köszönhetően számos remekbe szabott tájképet készített a városról, ódon utcácskáiról, a vár apró részleteiről, a gyönyörű vadgesztenyefákról és hársakról. Háza teraszáról a Zasanie kubista látképeit örökítette meg. A szomszédos házban lakott Kazimierz Cieszyński, a háború előtti Sokół Tornásztársaság utolsó elnöke, az ő szomszédja volt Zbigniew Kuchciński, a przemyśli Lemberg Társaság alapító tagja és első elnöke, mellettük nőtt fel Artur Jędruch, a Vajdasági Rendőrkapitányság későbbi parancsnoka. Ma a Matejko utcában lakik Przemyśl Város Önkormányzata közgyűlésének elnöke, Bogusław Zaleszczyk, az egyik przemyśli Sasfiók leszármazottja. Ebben az utcában áll az a ház, amelynek padlásáról 1986-ban a föld alatti Szolidaritás mozgalom független rádióadójának műsorát sugározták. A Matejko utcán két keresztény felekezet központja is megtalálható. Az utcácska elején, egy, az évszázadok terheitől roskadozó, de csinos kis faerkéllyel díszített házikóban élt Emil Siara, aki a német megszállás idején családjával együtt a Przemyśl melletti Ujkowicében több zsidó családot bújtatott, így mentette meg életüket.
Hasonló utcából, helyből több is van szűkebb hazánkban. Ezeket az óvárosi utcácskákat, melyekhez rendszerint több ott lakó nemzedék emléke fűződik, valamiféle titokzatos és teljes egészében fel nem tárt múlt megismételhetetlen, szentimentális bája lengi be, amely idővel egyre nagyobb jelentőségre tesz szert.
Przemyślben és az egykori Przemyśl-vidéken a múlt század szinte minden egyes évtizedében olyan események játszódtak le, amelyek szabadságuk védelmére sarkallták az embereket, akár vallásszabadságuk, akár függetlenségük és alapvető állampolgári jogaik vagy szabad véleménynyilvánításuk joga forgott kockán. A történelem lapjaira is felkerült, amikor az egyetlen lengyelországi egyházi orgonaiskola, a Szalézi Kántorképző védelmében 1963-ban barikádok épültek és utcai harcok törtek ki Przemyślben, vagy az a tény, hogy a kommunista hatalom hozzájárulása nélkül több száz templom épült a przemyśli egyházmegye területén, amelyet 1965-1993 között Tokarczuk püspök vezetett. Mindeközben a hívők is védelmi bizottságokat alakítottak. Az egyik ilyen szervezet arról lett híres, hogy Adam Michalski plébános, Stanisław Sudoł és Wit Siwiec – Ryszard Siwiec fia – vezetésével szabályos harcot folytatott a Kmiecie-telepen. Egy másik ilyen bizottság Stalowa Wola városában Edward Frankowski atya vezetésével működött, aki később a przemyśli egyházmegye segédpüspöke, majd – az 1992-es egyházszervezeti reform után a sandomierzi egyházmegye segédpüspöke lett.
Rendkívül fontos volt annak a bátor przemyśli fiatalokból álló kis csoportnak a tevékenysége is, amely együttműködött a Munkásvédelmi Bizottsággal (KOR) és Stanisław Kusińskival, aki a hetvenes években Przemyślben, a Przemysłowa utcában vezette a szervezet kapcsolati irodáját, egyúttal pedig a Mozgalom az Emberi és Polgári Jogok Védelmére (ROPCiO) elnevezésű szervezettel is együttműködött, ahol többek között Janusz Czarski – akkor a Lublini Katolikus Egyetem diákja, ma a Művelődési Központ igazgatója – is tevékenykedett.
A nyolcvanas évek elejétől már ismertebb korszak következik, amelyre többen emlékeznek: a hatalmas Szolidaritásé, 1981 decemberétől pedig a különböző rétegek – a munkások, a mezőgazdaságban dolgozók, a független kultúra képviselői – alkotta ellenállási tevékenységé, valamint a katolikus lelkészségeké, amely mind a városokban, mind falun rendkívül fontos volt, főleg Krasiczynben, ahol Stanisław Bartmiński atya végzett lelkipásztori szolgálatot.
***
Ilyesféle nézőpontból érthetjük meg jobban a mai idők Przemyślét. A szabadságszerető, bátor, a jó hazafiság alapjait jól értő, néha a konvenciókon túllépő emberek városát. Toleráns és nyitott emberek városát. Egy olyan várost, amelynek történetében egész Lengyelország történelme tükröződik. Ne feledjük, hogy ez a város háromszáz éve még a Nemesi Köztársaság délnyugati részén feküdt – a keleti határvidék egészen máshol volt. Nem véletlen, hogy a przemyśli katonai és civil temetőkben nagyon sokféle síremléket találunk – formáikat a nemzetiségi és kulturális hozzátartozás szabta meg. Ezek a síremlékek történelmi emlékek, két lengyel felkelés, a légiósok, a Sasfiókok, a Honi Hadsereg katonái és a kommunisták elleni harcot a fegyverletétel ellenére folytató, ún. kiátkozott katonák emlékét őrzik. Przemyśl az értékek és lehetőségek városa, a csodálatos történelem és az izgalmas jövő városa. Egy olyan város, amely megérdemli, hogy egész óvárosa és erődrendszere felkerüljön a Világörökség listájára.
Przemyśl Lengyelország része, Lengyelország pedig Európáé. Przemyśl nyitottsága teszi lehetővé, hogy olyan kezdeményezések szülessenek és fejlődhessenek benne, mint a Kárpátok Európája, amely a nehéz közös történelemmel megáldott országokat közelíti egymáshoz. Krynicában, Krasiczynben és Przemyślben évek óta rendeznek vitafórumokat azoknak, akik a mi európai térségünk jövőjéről, az aktuálpolitika, a gazdaság, az oktatás és a kultúra égető kérdéseiről kívánnak eszmecserét folytatni. Olyan problémákat érintenek, amelyek még ma is különböző jellegű korlátokat támasztanak: ilyen a gyengén fejlett infrastruktúra, vagy az egyes országok életszínvonalbeli különbségei.
Rendszeresen folyik a vita civilizációnk olyan alapvető kérdéseiről is, mint az, hogy milyen alapokra építsük közösségünk jövőjét. A találkozók keretében megoldást keresünk arra a jelenségre, amely most Nyugat-Európában dívik, ahol az emberek lemondanak az alapvető keresztény értékrendről és a föderatív multikulturális társadalmi modellt erőltetik a szolidáris államok Európája helyett.
A Kárpátok Európája fórum azok számára létesült, akik őseik örökségéből és egy egyedülálló térség gazdagságából merítenek; akik a fenntartható fejlődést és az egész Európa összes nemzetét szolgáló tevékenységek támogatását tartják fontosnak; akik mernek gondolni, méghozzá pozitívan gondolni a jövőre olyan helyeken is, mint a Przemyśl-vidék.
Végül, de nem utolsósorban a Kárpátok Európája azoknak az embereknek és családoknak a helye, akik sokszor rendkívül nehéz körülmények között erősítették nemzettudatunkat és elementáris becsületességünk tudatát. Akik axiológiai szempontból, gazdaságilag, de még mindennapi szükségleteik kielégítése során is inkább építettek, mint romboltak. És amikor harcoltak, akkor az alapvető jogokért küzdöttek, s nemzedékről nemzedékre adták tovább annak az életnek az irányelveit, amelynek célja országunk, a Rzeczpospolita sokféle gazdagságában végzett együttműködés volt. Néhányukról kívántunk megemlékezni ebben az írásban.
Marek Kuchciński
a lengyel Szejm házelnöke