Back to top

Cikkek

"Steadfast Defender 2024" ("Állhatatos védő 2024"). Ez a fedőneve a gyakorlatnak, amelyben várhatóan 90 000 katona vesz részt valamennyi NATO-tagállamból - köztük Lengyelországból, Magyarországról, a Cseh Köztársaságból és Szlovákiából -, valamint Svédországból, a szövetség tagjelölt tagjából.

23.01.2024

Kormányfőként ez az első látogatása Ukrajnában – lesz miről beszélnie ukrán kollégáival, mivel Varsó és Kijev között az utóbbi időben meglehetősen feszült a viszony. A látogatás után megszólitotta Magyarországot és az USA-t is.

23.01.2024

Úgy gondolom, Szlovákia nagyon rövid időn belül csatlakozhat azon országok sorába, amelyek bevezetik a négynapos munkahetet. Természetesen először csak kísérletképp" – jelentette be Robert Fico pozsonyi kormányfő.

21.01.2024

​​​​​​​Nem tudni, mennyi időre, de egy pillanatra biztosan megtorpan az első lengyel atomerőmű építése: a frissen kinevezett tengermelléki vajda ugyanis újabb vizsgálatot rendelt el az erőműre kiadott helyszíni építési engedély ügyében.

19.01.2024

​​​​​​​A lengyel alsóház csütörtökön elfogadta a költségvetés tervezetét. 30%-os emelést kapnak a tanárok, ugyanakkor legalább 5% lesz az államháztartási hiány.

19.01.2024

Lengyelországban tart a politikai és jogi vita, amelyben parlamenti képviselők, szenátorok, Andrzej Duda elnök, a bíróságok és a társadalom nagy része is részt vesz, ami a "Szabad lengyelek tiltakozása" jelszó alatt január 11-én Varsó utcáin tartott tömegtüntetésen is megmutatkozott.

17.01.2024

A włocławeki Piwna utcai kikötő medrének kotrása során elképesztő leletre bukkantak: egy 9. századból származó fegyvert hoztak fel a Visztula iszapjából, amely valószínűleg egy vikingé volt.

17.01.2024

​​​​​​​Andrzej Szejna (Baloldal) lengyel külügyminiszter-helyettes támogatja azt a tervet, hogy a külügyek esetében az EU-tagállamok (köztük akár Lengyelország is) vétójogát megszüntessék a Tanácsban, ahogyan azt Berlin szeretné.

16.01.2024
Słupy energetyczne dla linii wysokiego napięcia w Czechach.

Csehország az egyik legnagyobb exportőr volt az elektromos energia terén az Európai Unióban, de nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben behozatalra szorul…

16.01.2024

​​​​​​​A Rzeczpospolita napilap szerint a lengyel hadiipar erőteljesen rákészült a védelmi kihívásokra – az ország arra a következtetésre jutott, hogy nem kifizetődő külföldi gyárak polcai előtt sorbaállni, és érdemes a lehető legtöbbet belföldön megtermelni. A lap összeállításából kiderül, átállás történik és a hadiipar igencsak fontos szegmens lesz a jövőben.

16.01.2024

Az Európai Bizottság nem csak a jogállamiság helyreállításáról szóló ígéreteket, hanem konkrét lépéseket vár Donald Tusk kormányától, Lengyelországnak nem egy, hanem három feltételt kell teljesítenie ahhoz, hogy hozzáférjen a Kohéziós Alaphoz – adta hírül az RMF FM.

15.01.2024

Lengyelország ma az EU legnagyobb bútoripari exportőre, az uniós piac közel 20%-át adja, de lehet, hogy nem sokáig lesz így:  a bútoripar válságban, csökken a kereslet, emelkednek az árak, és leépítések jönnek.

14.01.2024

​​​​​​​"A hölgyek kérésére úgy döntöttem, hogy kegyelmi eljárást kezdeményezek. Azt akarom, hogy ez az eljárás minden alkotmányos normának megfelelően történjen". - jelentette be Andrzej Duda elnök egy sajtótájékoztatón, miután találkozott Roma Wąsikkel és Barbara Kaminskával, a PiS bebörtönzött politikusainak feleségeivel.

11.01.2024

​​​​​​​Mit lehet csinálni Varsóban az év leghidegebb, legsötétebb hónapján? Meuwissen Lidia Lelle havi programajánlója.

11.01.2024

A kedvezőtlen időjárás ellenére hatalmas tömeg gyűlt össze Varsóban a Jog és Igazságosság kezdeményezte tüntetése, hogy tiltakozzon a lengyel közmédiában zajlott hatalomátvétel, valamint Wąsik és Kamiński letartóztatása ellen.

11.01.2024

Kedd este a lengyel elnöki palota területén letartóztatták Mariusz Kamiński volt belügyminisztert és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített politikusait - erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.

09.01.2024