Back to top
redakcja2 küldte be 02.05.2023 időpontban
A születésnapján nyerte meg a harmadik fordulót
Sport

A szlovén válogatott tagja, Gal Glivar nyerte a 40. Kárpáti Futárverseny harmadik, Ólubló (Stara Lubovna) körüli szakaszát. Közvetlenül mögötte az őt üldöző három kerékpáros közül Giulio Pellizarri a Green Project Bardiniből és Sebastian Putz a Tirol KTM Cycling Teamből lett a leggyorsabb.

Egyértelműen ez volt az idei verseny legnehezebb szakasza. Már a bajorvágási (Bajorovce) (17,2 km) első emelkedőhöz való felkapaszkodás bemelegítette a kerékpárosokat a rendkívül nehéz, 12 kilométeres murvás szakaszra. Csupa por, por és egyenetlenségek, tucatnyi hibával, a szerelők pedig alig tudtak lépést tartani a kerékpárok javításával, cseréjével. A keskeny, olykor két autónál is keskenyebb úttesten való tekerés során, nagy szükség volt az egymás közötti manőverezés akrobatikus készségére, mind a kerékpárosoktól, mind az egyes csapatok sofőrjétől.

Összesen 35 defektet számoltak 22 km-en (a két murvás szakaszon). Ezen kívül két baleset is történt, de szerencsére komolyabb következmények nélkül.

A nehézségi fok hosszú ideig nem tette lehetővé a kiugrást. Amikor egy 15 fős csoport végül elszakadt a pelotontól, közülük került ki a győztes.

„Ma van a 21. születésnapom, és ezért vagyok rendkívül boldog. Az édesanyám már gratulált is. Ez az első győzelmem ezen a nagyon nehéz szakaszon. A legfontosabb, hogy odatettem magam és sikerült! Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert ők is mindent megtettek értem. Nem féltettem magamat és a biztonságunkat, mert jól felkészültünk, a csapat sokáig védett, és lehetővé tette, hogy győztesen végezhessek – mondta a célegyenesben Gal Glivar, aki ráadásul négy pontot szerzett a két második helyért a hegyi szakaszokon. Érdekesség, hogy öt évvel ezelőtt Ólublón szintén egy szlovén - Filip Kvasina nyert a Cycling Team Kranji csapatától.

Összesítésben a négy hegyi szakaszon, Bajorvágáson (665 m tengerszint feletti magasságban) és Szepesszentlőroncen (Brutovce) (864 m.) Eskil Huiting (Sensa Cycling Team) lett a legjobb ma. A holland két győzelem és egy második hely után nyolc pontot gyűjtött össze.

Berzevicében (Brezovica) a két repülőfutamon Kasper Du Kaspersen győzött James Potter és Tobias Buck-Gramcko előtt, illetve Marckus Njor, Giovanni Bortoluzzi és Nicolas Rivard előtt.

A verseny új vezetője három szakasz után Aivaras Mikutis (Tudor Pro Cyclin Team U23), a legjobb mászó: Eskil Huiting (Sensa Cyclin Team), a legaktívabb: Kasper Due Kaspersen (Team IBT-Tripeak), a legjobb gólszerző: Mikutis, a 21. év legjobbja: Giulio Pellizarri (Green Project Bardiani), legjobb csapat: Green Project Bardiani.

Május 2-án, kedden a verseny Lengyelországban folytatódik. Délben kezdődik a 112 km-es etap a nedeci gáttól Podegrodziéig. Az útvonalon négy hegyi és két repülőfutam található.

 

Fotók a mai etapról





 

 

Forrás:

http://carpathianrace.eu/