Mi történt a lengyelekkel a lengyel történelem előtt? Miért nem emlékeznek a Visztula mentén a saját őstörténetükre? Erre a kérdésre keresi a választ egy új, groteszk elemeket használó színházi előadás, amelyet nem máshol, mint a lengyelség történelmi bölcsőjében, Gnieznóban mutatnak be hamarosan.

Hogy miért 966? Ez a lengyel államiság kezdete a kereszténység felvétele, és ezáltal búcsú a pogányságtól. Ha ma megkérdezzük az utca emberét, a történelemórákon kapott ismeretektől vezérelve, könnyedén képes római vagy görög istenek nevét felsorolni. Ha a szláv istenekről kérdezik... akkor jön a neheze. Erre a paradoxonra hívja fel a figyelmet Jarosław Murawski, aki a Marcin Liber által rendezett új előadás.

– Kicsit meghatároznak bennünket ezek a görög mítoszok, és ebben sokkal könnyebben mozgunk, és könnyebben elképzeljük. Emellett tele vagyunk keresztény ikonográfiával is. A kereszténység előtti képzelet viszont ritkán aktivizálódik - esetleg képregényekben, vagy a Vaják-sorozatban találkozhatunk ilyesmivel. A szöveg erős történelmi kutatáson alapul – ismerte el Jarosław Murawski. Ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy a régi hiedelmek kinézetének meghatározása nem egyszerű feladat: - Múltunk írásban nagyon rosszul dokumentált. Valójában a krónikák néhány említésén kívül gyakorlatilag semmi – tette hozzá. Mindenben, ahogy folytatta, egy ismeretlen világban kellett mozognia, ezért a szöveg ezen a néhány ismert tényen alapuló fantáziával fonódik össze.

A bamutató előtt a szerző interjút adott a Rzeczpospolita folyóiratnak, ebből közlünk részleteket:

… A kereszténység felvételéről szóló narratíva, amelyet évszázadok óta pumpálnak a fejünkbe, annyira abszurd, hogy kívánja a groteszk formát. A Szejm néhány éve április 14-ét Lengyelország megkeresztelkedésének nemzeti ünnepévé nyilvánította, a 966-os állítólagos esemény emlékére. Holott elég csak elolvasni a kiváló lengyel középkori professzor, Przemysław Urbańczyk műveit, aki hangsúlyozza, hogy nem igazán tudni, mikor vették át a keresztséget - 966-ban, 967-ben vagy 968-ban -, és azt sem, hogy ki és hol vette fel. A 966-os évszám a 13. század végén, Szaniszló püspök  avatásának idején jelent meg, az egyház állami befolyásért folytatott propagandaharcának egyik eleme volt.

Mieszko kortársai krónikásai közül, akiknek feljegyzései fennmaradtak, senki sem jegyezte fel a keresztelést, mintha figyelmen kívül hagyott esemény lett volna. Arról is van információ, hogy 966 előtt keresztény kápolna létezett Nagy-Lengyelországban. Abból a korból szintén nincsenek keresztény sírok, I. Vitéz Boleszláv idejéig pogány temetkezéseket szerveztek, még azt sem tudjuk, hogy Mieszko keresztneve Mieszko volt-e, és mi volt az általa vezetett törzs neve. A „lengyelek” kifejezés biztosan nem jutott eszébe a fejedelemnek.

És nevezné magát Piastnak?

A történészek évek óta vitatkoznak arról, hogy kik voltak a Piastok. Vannak hangok, hogy vikingek, de nincs bizonyíték erre. A már említett prof. Przemysław Urbańczyk megjegyzi, hogy számos jel utal arra, hogy morvaországi menekültek lehettek, akik a nagymorva állam, a szlávok első jelentős politikai szervezetének összeomlása után érkeztek Nagy-Lengyelországba. Úgy tűnik, hogy nem a szarmatáktól származunk, akik egyenrangúként harcoltak Julius Caesarral, hanem déli szomszédainktól, akikről Lengyelországban néha viccek születnek. Hát nem csodálatosan groteszk?

Maria Janion a „Rendkívüli szlávság” című könyvében az elvesztett szlávság témájával foglalkozott. Ön Perunt és Swarożyc idézi fel. Tudjuk, mit vesztettünk a kereszténységgel? Van mit megbánni? A keresztség választása túlélés kérdése volt.

Igen, de akkor is paradox, hogy a legtöbb lengyel legalább néhány görög vagy római istent meg tud nevezni, de egyetlen szláv istent sem ismer. Senki sem tudja, mi történt a lengyel területeken 966 előtt, és a lengyel állam sem a keresztség napján született: ezt az elbeszélést később egyházi krónikások találták ki. Szláv népek nemzedékeken át élnek országainkban, és ezalatt létrehozták saját gazdag mitológiájukat, istenek panteonjával, bálványokkal, teremtéstörténette és az emberről szóló mítoszokkal, aki a "fényes" Perun világa és az az alvilág uralkodója, Weles földje közötti feszültségben élnek. Meglepő, hogy mennyire közel áll más mitológiákhoz. Csak a közelmúltban történtek kísérletek e hagyomány felelevenítésére, pl. Jakub Bobrowski és Mateusz Wrona tavaly megjelent "Szláv mitológia" című könyvében. Az előadásban a szláv mítoszokat, rituálékat idézzük meg, hogy megmutassuk szépségüket, színüket, vágyat ébresszünk az elveszett iránt. A fent említett Maria Janion azt írta, hogy talán ez a keresztyénségből fakadó, a szláv gyökerektől való, az udvar által kikényszerített elszakadás a kiváltó oka a lengyel identitásproblémáknak és a messiási fantazmák létrehozásának. Lehet benne valami.

Boritókép: Az előadás plakátja (sajtóanyag)