Back to top
redakcja2 küldte be 13.03.2023 időpontban
Laptopot kap minden negyedikes Lengyelországban?
Edukacja

 

Idén szeptembertől minden negyedik osztályos diák ingyenesen kap laptopot a tanuláshoz, amelyet a következő tanévekben használhatnak majd. Idén 370 000 diák kap ilyen a felszerelést – hirdette meg Mateusz Morawiecki miniszterelnök január végén. - Itt az ideje, hogy végre bevezessék a 21. századba a lengyel oktatást, és a lehető legmagasabb szintre fejlesszük gyermekeink oktatási rendszerét – tette hozzá a kormányfő. A napokban újabb információk jelentek meg arról, hogy a kormány jelenleg az átadást szabályozó törvényeken dolgozik.

A diákoknak szánt 375 ezer számítógép mellett a kormány a tanárok számára is tervezi ezeket megvásárolni, 465 000 laptopot terveznek majd szétosztani a tanárok között. A beruházást pl. az RRF-forrásokból tervezik megvásárolni, amelyek még nem érkeztek meg. A fejlesztési és regionális programokért felelős tárca és a digitalizációs miniszter között létrejött fejlesztési terv szerint at RRF Eszközből 2 464 495 505 PLN került elkülönítésre a feladat végrehajtására, az állami költségvetésből pedig az áfával kapcsolatos kiadások fedezésére 407 851 846 PLN – árulta el Paweł Lewandowski, a miniszterelnöki kancellária helyettes államtitkára egy parlamenti interpellációra válaszolva.

A program a tervek szerint nem ér véget a jövő évi negyedikesekkel. A laptopok beszerzése a következő években is folytatódik, de állami költségvetésből. – A tervek szerint minden negyedik osztályos diák kap laptopot iskolai és otthoni használatra, nem teszünk különbséget az állami és a magániskolák között. Az ezzel kapcsolatos részletes szabályozást a digitalizálási miniszter által kidolgozott törvény tartalmazza majd – jelentette be Paweł Lewandowski.

Érdekesség, hogy a vadonatúj számítógépek minden diákhoz eljutnak, szüleik jövedelmétől függetlenül. A program kiterjed majd a lengyel iskolákban tanuló külföldi gyerekekre is. A laptopot a tanulók határozatlan ideig használhatják majd, ez azt jelenti, hogy az eszközök a következő tanulmányi években is velük maradnak.

A program előírja azt is, hogy a garancia keretében a gyártó vagy a kijelölt szerviz végzi a javításokat. A javítást az értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 5 munkanapon belül el kell végezni.

 

Photo by Andrea Piacquadio from Pexels