Back to top
redakcja2 küldte be 29.11.2022 időpontban
A barátság ösvényein
Kultura

Nagyszabású konferenciára került sor november és december fordulóján a Felczak Intézetben és a Varsói Egyetemen: a három lengyelországi magyar szak, a krakkói, a poznańi és a varsói képviselői találkoztak intézményünk székházában.


Az első napon, november 29-én, kedden a Felczak Intézetben találkoztak a hallgatók és az intézmények oktatói. A nagy jelentőségű, telt házzal rendezett találkozó megnyitója alkalmából Maciej Szymanowski igazgató köszöntötte a vendégeket: hosszan beszélt a közép-európai és a magyar-lengyel együttműködés múltjáról és jelentőségéről. A Felczak Intézet tevékenységét bemutatva hangsúlyozta, igyekszik 3 dimenzióban működni, mind Magyarországon, mind Lengyelországban, szem előtt tartva a két nemzet stratégiai érdekeit. Külön kiemelte az információs és könyvkiadási tevékenységet, valamint a közéleti aktivitást.

A megnyitót követően a három tanszék prezentációi következtek, elsőként a Jagelló Egyetem Hungarisztika tanszéke mutatkozott be röviden és tárgyilagosan, majd a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem Magyar Tanszéke tartott könnyed, humoros multimédiás bemutatót. Utoljára lépett színre a három közül a legnépesebb tanszék, a fővárosi, ahonnan 3 diák mutatta be a tanszék történetét tevékenységét, és legutóbbi fontos programjait.

A prezentációk után hallgatói szimpózium következett: Michal Włosek a Jagelló Egyetemről honfoglaláskori fegyverekről és a kapcsolódó archeológiai kutatásokról beszélt, különös tekintettel a leletanyag gazdagságára és motívumkincseire. Noemi Górny a Kossuth-nótákat mutatta be, részletesen elemezve azok népszerűségét, hatásukat a történelmi emlékezet alakítására, valamint mediális tömegkulturális jellegüket: mindazt, hogyan erősítették a patriotizmus érzését az írástudatlan parasztság körében. Emilia Maj a Varsói Egyetemről az eddig megjelent Pál utcai fiúk-fordításokat hasonlította össze, szövegszinten és műfordítói koncepció szempontjából. A szekció utolsó előadásában Maurycy Greczko a bor kultúrtörténeti szerepéről értekezett saját kutatásai alapján az egri borrégió és Lengyelország közötti kulturális hidat mutatta be.

Az előadásokat az Intézet minden sarkát felforgató integrációs oktatási játék követte – a diákok az Intézet különféle helyiségeiben tartott játékos feladatokat oldottak meg. A napot immár szokás szerint magyar ételek és italok kóstolása zárta.

A szimpózium után az esti órákban ünnepi fogadást is tartottunk, amelyen a három lengyelországi magyar tanszék oktatói vettek részt, ahol a Felczak Intézet munkatársainak társaságában, kötetlen formában vitathatták meg a jövőre vonatkozó terveket.

 

A találkozó képei