98 éves korában távozott a XX. század legendája, az önkényuralom elleni küzdelem és a megtörhetetlenség szimbóluma, aki mind a magyar, mind a lengyel társadalom számára követendő történelmi példa – még ha kevesen ismerték is. Elszántságát, következetességét, amelyek élete végéig jellemezték, még politikai ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni.
1924-ben született Komáromban, a gimnáziumot a tatai piaristáknál kezdte, 1938-ban átment a komáromi bencésekhez, és ott is érettségizett 1942-ben. A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán végzett. A második világháború végén bevonult katonának. 1945-től 1948 végéig oroszországi kényszermunkatáborokban volt hadifogoly. Hazatérte után tudta meg, hogy kuláknak nyilvánították, mert örökölte édesanyja birtokait. 1949-ben mindezek ellenére befejezte jogi tanulmányait.
1954-ben megnősült. 1956. október 25-én a Kossuth téri sortűzben megsebesült, november közepéig kórházban ápolták. 1957-ben munkahelyén megtagadta a magyar kérdés ENSZ-beli tárgyalása ellen a Kádár-kormány szervezte tiltakozó nyilatkozat aláírását, emiatt elbocsátották. Ezt követően az Erőmű Tervező Vállalatnál, majd a Műszaki Fordító Irodában tudott elhelyezkedni, szintén fordítóként. 1960-ban ellenforradalmi tevékenység vádjával – politikai tanulmányok írásáért – letartóztatták. A börtönben fordítóként dolgozott, egy zárkában másik két fordítóval, az egyik Göncz Árpád volt.
Szabadulása után következetesen harcolt a megszálló csapatok kivonásáért és az önrendelkezési jog érvényesítéséért. Írásai szamizdat kiadóknál jelentek meg. 1971-ben „gyógyíthatatlan elmebetegnek” nyilvánították mivel Pákh a börtönben éhségsztrájkot folytatott. 1980 tavaszán csatlakozott a lengyel polgárjogi aktivistákhoz, és a Podkowa Leśna-i templomban éhségsztrájkot folytatott. 1981 októberében útlevelének jogtalan elkobzása ellen szintén éhségsztrájkkal tiltakozott. Ekkor beszállították az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe. A kórházban embertelen gyógykezelésben részesítették, de akkor ezt már nem lehetett eltitkolni, ötvenhét magyar értelmiségi és több nemzetközi szervezet tiltakozott, végül kiengedték az elmegyógyintézetből, de útlevelét nem adták vissza.
A börtönben fordítóként dolgozott, egy zárkában másik két fordítóval, az egyik Göncz Árpád volt. Utoljára 1988. október 23-án tartóztatták le ellenzéki megmozduláson való részvételért.
1966-tól több alkalommal éhségsztrájkot folytatott, részint, hogy ügyét polgári bíróság tárgyalja újra, részint tiltakozásul az elítélteket sújtó jogsérelmek ellen. A börtönkórházban elektro- és inzulinsokkal, továbbá gyógyszeres kezeléssel próbálták elérni, hogy a sztrájkot abbahagyja. 1971-ben polgári elmegyógyintézetben elmebeteggé nyilvánították, szabadlábra, de ugyanakkor rendőri felügyelet alá helyezték. Munkavállalását mindvégig akadályozták, megbízásos fordításokból élt. A nyolcvanas években rendszeresen részt vett ellenzéki megmozdulásokon, és hirdette meggyőződését – emiatt többször letartóztatták. Nyilvánosan követelte Mindszenty József hercegprímás rehabilitációját, a szovjet csapatok távozását az országból, és mindvégig küzdött a jogtalanságok ellen.
1980 tavaszán a lengyel polgárjogi aktivistákhoz csatlakozva éhségsztrájkolt a Podkowa Lesna-i templomban. 1981 októberében útlevele jogtalan elkobzása ellen tiltakozott éhségsztrájkkal; ekkor beszállították az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe.
1981 októberében útlevele jogtalan elkobzása ellen tiltakozott éhségsztrájkkal; ekkor beszállították az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe. A kórházban kényszergyógykezelésben részesítették.
1981-től kezdve összesen nyolcszor, utoljára 1988-ban tartóztatták le, épp a forradalom évfordulóján. 1982 őszén újabb tiltakozását ismét kényszergyógykezelés követte. 1985-ben a Lengyel Intézetben, plénum előtt követelte a Vörös Hadsereg kivonását Magyarországról. 1986-ban, nyugat-európai útja után a határon a magával hozott, többségében idegen nyelvű, vallásos tárgyú könyveit elkobozták, és öt évre bevonták az útlevelét. Ugyanebben az évben, Gorbacsov híres budapesti sétája idején megpróbál közel kerülni a szovjet vezetőhöz, de a testőrök leteperik, és összetörik Pákh bordáit.
A rendszerváltás idején és azt követően számos korábbi ellenzéki társa elfordult tőle Mindszenty és az Apostoli Magyar Királyság iránti feltétlen kiállása miatt. Csak 1993-ban érte el, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság érvénytelenítse a róla szóló diagnózist.
1994-ben Podkowa Lesna városának díszpolgára lett. 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
2021-ben Mindszenty József-emlékművet adományozott Krakkónak a magyar–lengyel barátság nevében. Az akkor 97 éves Pákh Tibor nevében Engelmayer Ákos, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövet szólalt fel. Felidézte Pákh szavait, miszerint Mindszenty József és Szent II. János Pál tették a legtöbbet azért, hogy nemzeteik túléljék a kommunizmus nehéz idejét, és lelkileg megújuljanak.
„Az erkölcsi győzelem a miénk, akik az önrendelkezési jogért, az alapvető emberi szabadságért harcoltak. Mert nem mi adtuk föl a világnézetünket, hanem az ellentábor. Az Úristen a leghatalmasabb és a legerősebb, és végül is az fog dönteni, hogy ki hogy és mint kerüljön az ő színe elé. Mert az élet értelme és a célja az utolsó ítélet, az isteni ítélet tükrében vizsgálandó és értékelendő.”