Krzysztof Maksel, intézetünk ösztöndíjasa egymagában kerekezett le 1200 kilométert névadónk, Wacław Felczak nyomában – az utazás Felczak Eötvös Collegium-béli emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget.

„Wacław Felczak alakját akkor ismertem meg, amikor a Karpacki Wyścig Kurierów szervezésében segítettem. Akkoriban volt alkalmam találkozni többek között az Intézet igazgatójával, Maciej Szymanowskival, és felfedezni Felczak professzor életrajzát.” – meséli.  „Úgy gondolom, hogy Wacław Felczak és az összes többi tátrai futár, akik életüket kockáztatták a megszállt Lengyelország és Magyarország közötti csomagszállítással, rendkívüli hősök voltak. Nagyon érdekelt és inspirált az Intézet védnökének alakja.

Olyannyira, hogy egy 1200 kilométeres kerékpártúrát tervezett?

Korábban is terveztem egy hosszú utat, de nem akartam, hogy az ezzel járó médianyilvánosság – elvégre szokatlan, hogy a pályakerékpározásban egy lengyel képviselő ilyen expedíció mellett dönt – kárba vesszen. Egyébként egy fontos történelmi személyiséget szerettem volna népszerűsíteni, és felidézni a nagy lengyel életrajzát. Nem véletlenül esett Wacław Felczakra a választás, mert úgy gondolom, hogy igazi hős volt, aki megérdemli az emlékezést és a nagy tiszteletet. Így hát olyan körútra indultam, amelyet Felczak professzor futárként követett a második világháború idején.

(...) Örülök tehát, hogy hozzájárulhattam Wacław Felczak alakjának népszerűsítéséhez. Mindent megteszek annak érdekében is, hogy minél többen utazzanak hasonló útvonalon – például a zakopanei Pęksowy Brzyzek érdemtemetőjétől indulva, ahol Wacław Felczak sírja található. Ez a túra fantasztikus. Felczak professzor sírjának meglátogatása a legnagyobb érzelmekkel járt, és ez volt az utazásom kezdete. Ez lehetővé tette számomra, hogy a dombok és a sáros ösvények ellenére is sok motivációt szerezzek, hogy eljussak Budapestre.”

A Mandiner szintén interjút készített a szerzővel, ebből közlünk részleteket: 

Reggel ötkor indult, elég korán, még sötét volt. Mint fogalmazott, azért csinálja végig a túrát, mert ismeri és szereti Waclaw Felczak munkásságát, „és meg akartam mutatni a családomnak és a barátaimnak, és népszerűsíteni őt, aki nagyon bátor ember volt és jó lenne, ha erről többen tudnának”.

Ami a mostani magyar-lengyel kapcsolatokat illeti, Maksel szerint azok „a közelmúltban nagyon jók, sokkal jobbak voltak, ma is lehetnének jobbak”. Mindenesetre ő úgy véli, mivel sok barátja van Magyarországon, talán hozzájárulhat ahhoz, hogy ismét javuljanak.

„A magyarokat nagyon szeretem, sok barátom van, akik csodálatos emberek”. Hozzáteszi: „a magyar konyhát is szeretem; ha Magyarországról van szó, két dolog jut eszembe: jó ételek, elmés emberek”.

„Őszintén szólva nagyon szeretem a magyar kultúrát, és ezért is döntöttem úgy, hogy Magyarországra szervezem ezt az utat. Szabad ember vagyok, bárhova mehetnék, de Magyarországra jövök. Jóban vagyok Szalontay Sándorral, nagyon közeli barátok vagyunk, együtt edzettünk, és hát ott van a budapesti Velodrom, Sándor pedig maga is javasolta, eddzünk együtt Budapesten” – foglalja össze.

Ami az átlag lengyelt illeti, Makselnek nincsenek illúziói: szerinte az utca embere nem feltétlenül emlékszik a történelmi kapcsolatokra a két ország között. „Ami engem illet, az én hazám nagyon közel volt az önökéhez, és azt gondolom, hogy nagyon jó partnerségben voltunk és kellene még lennünk”, mondja, citálva az ismert mondást: „magyar lengyel, két jóbarát…”.