Back to top
redakcja2 küldte be 07.09.2022 időpontban
Szalay-Bobrovniczky: az erős szövetség nem változott és a jövőben is így marad
Polityka

Magyarország és Lengyelország erős katonai szövetségesek, ez nem változott és a jövőben is így marad - mondta a honvédelmi miniszter, miután tárgyalt Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszterrel a lengyelországi Kielcében.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette: a két ország közötti történelmi szövetségre alapozva, a közös érdekek és értékek mentén Magyarország és Lengyelország kapcsolata a jövőben is képes szoros, erős és hatékony maradni.

A miniszter kiemelte, a magyar-lengyel katonai együttműködés kiváló az EU és a NATO és a V4 keretében is, a két országban egyaránt jelentős mértékű haderőfejlesztési program pedig további kooperációra ad lehetőséget. Emlékeztetett arra is, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítéséről a szövetséges államok a madridi NATO-csúcstalálkozón döntöttek, ebben pedig Magyarország jelentős szerepet vállal.

A HM közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni az ukrajnai háború hatását az illegális migrációra, amelyet mind az EU, mind a NATO szintjén napirenden kell tartani a regionális és globális biztonság fenntartása érdekében.

A honvédelmi miniszter Kielcében a lengyel-magyar katonai kapcsolatok erősítése érdekében végzett tevékenységéért "Szövetségért érdemjelet" adományozott Rajmund Andrejczak vezérezredesnek, a lengyel hadsereg vezérkari főnökének, valamint részt vett a Nemzetközi Védelmiipari Kiállítás megnyitóján is - közölte a HM.