Back to top
redakcja2 küldte be 22.06.2022 időpontban
Egy magyar és lengyel hazafi
Kultura

Ünnepélyes külsőségek között, három nagykövet, a lengyel-magyar barátság számos szakértője, újságírók, történészek és barátok társaságában mutatták be Szalai Attila Lengyel földön c. monumentális naplójának lengyel fordítását, amely a Nemzeti Emlékezet Intézete, és Intézetünk közös kiadásában jelent meg.

 

A könyvbemutató szimbolikus helyen, a Nemzeti Emlékezet Intézete „Történelem Megálló” Központjában zajlott– amely helyszín az egykori Budapest étteremnek adott otthont. A találkozót Maciej Szpytma, a lengyel intézmény igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki utalt arra is, hogy a lengyel nyelvű kötet már a sokadik  a magyaros kötetek sorában, amely ezúttal a lengyel-magyar barátság újabb híres építőjének állít emléket.

A köszöntőt követően rövid filmvetítés következett – Az autóstoppal a szabadság felé c. film (2021, rendező: Zajti Ferenc) egy részletét láthatták a nézők, az ún. autóstoppos nemzedékről, amely Lengyelországban szívta magába a szabadságvágyat. Ebbe a generációba tartozott Szalai Attila is, akit 18 éves fejjel épp egy volt boglári lengyel diákkal való találkozás indított el a lengyeles pályán.

Grzegorz Górny újságíró, a szerző régi barátja felidézte első emlékeit Szalaival kapcsolatban, akivel több évtizedes barátság kötötte össze.

Maciej Szymanowski igazgató érzelmes köszöntésben emlékezett vissza Attilára – számomra ő testesítette meg a magyarságot, és mind a mai napig számára ő a nagybetűs Magyar – jelentette ki.

Wojciech Frazik elsőként Szalai Attila érdemeit emelte ki azzal kapcsolatban, hogy ő volt az, aki a Felczakról készült legteljesebb, legjobb minőségű anyagot készítette.

Szó esett arról is, hogy milyen a lengyel-barátság helyzete és jövőbeli perspektívája manapság – a beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy hiány van konkrét elképzelésekből és bőven akad még tennivaló e téren.

A találkozót Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet zárta, aki szintén személyes emlékeket idézett fel a Szalai Attilával kapcsolatban, és példaként állította a diplomaták fiatal nemzedéke elé. A találkozón részt vett Magyarországról Szalainé Dóra Márta, a szerző özvegye is.

A lengyel nyelvű könyvbemutató az alábbi videón visszanézhető:

 

Fotók. Sławek Kasper/IPN, KG









Szalai Attila özvegye, Dóra Márta