Back to top

Cikkek

A Lengyel Közgazdasági Intézet (PIE) frissen megjelent „A nagy bővítés. Közép-Európa 20 éves uniós tagsága” c. jelentése kiszámolta: Az uniós tagságnak köszönhetően Lengyelországban az egy főre jutó GDP közel 40 százalékkal lett magasabb. Magyarország esetében ez az arány 27%.

19.04.2024

A varsói kerületi bíróság helyt adott a Ceneo kérelmének, és követeléseinek biztosítékaként megtiltotta az amerikai óriáscégnek, hogy saját böngészőjét előnyben részesítse. A döntés megtiltja, hogy a Google a lengyel céggel szemben a saját árösszehasonlító motorjára irányítsa át a forgalmat. Az ítélet akár újabb pereket is ösztönözhet a tisztességes  versenyfeltételekért az óriáscéggel szemben.

19.04.2024

A migrációs paktum vétója kapcsán vitatkoztak nyilatkozatokon keresztül, de a volt lengyel miniszterelnök beszélt a konzervatív konfeencia ellehetetlenítéséről és a Fidesz potenciális néppárti tagságáról is.

16.04.2024

​​​​​​​Lengyelország megkapta az első átutalást a Nemzeti Újjáépítési Terv (RRF) keretében: az összeg 27 milliárd zloty  (mai árfolyamon 2469 milliárd forint)- ami a legnagyobb összegű transzfer az ország uniós csatlakozása óta – jelentette be Katarzyna Pełczyńska-Nałęcz alapokért és regionális politikáért felelős miniszter a Platform X-en.

15.04.2024

Tavaly egyetlen közép- és kelet-európai állampolgárt sem neveztek ki vezető pozícióba az Európai Unió intézményeiben vagy ügynökségeiben. A mérés egy évek óta tartó tendenciát igazol vissza.

12.04.2024

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök már ma megemlékezett a katinyi mészárlás áldozatairól. – „Emlékezünk rájuk, tisztelgünk előttük, de ma igazságszolgáltatást is követelünk, ennek a bűnténynek a részletes feltárását" - hangsúlyozta. Eközben Oroszország a hírek szerint visszatérne a sztálini történelemhamisításhoz.

12.04.2024

A régió biztonsága, beleértve a védelmi kiadások növelésére irányuló elnöki kezdeményezést, a három ország közötti közlekedési együttműködés megerősítése és a transzatlanti kapcsolatok fejlesztése volt a 9. Háromtenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának témája. A Vilniusban zajló találkozón Duda elnök ismét a védelmi költségek növelésére szólított fel.

11.04.2024
Parlament Europejski

Az Európai Parlament szerdai szavazásán jóváhagyta az úgynevezett migrációs paktumot. Magyarország és Lengyelország régi ellenzői a tervezetnek, most sem egyeztek ki a brüsszeli döntéssel.

11.04.2024

E jeles nap alkalmával minden évben országszerte irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, versenyekkel és egyéb irodalmi témájú rendezvényekkel tisztelgünk a magyar líra előtt.

11.04.2024

​​​​​​​A legkisebb varsói használt lakásokra diktált átlagos kínálati ár először lépte át a 20 ezer zloty/négyzetméteres (1,83 millió forint) határt - derül ki az egyik legnagyobb ingatlankereskedő portál, az Otodom adataiból. Ugyanakkor a más városokban garzonlakásokat keresőknek is jóval magasabb árakkal kell számolniuk, mint egy évvel ezelőtt.

09.04.2024

Csaknem másfél ezer diák részvételével tartották meg hétfőn Lengyelországban az Intézetünk kezdeményezésére létrejött, lengyel-magyar történelmi kapcsolatokról szóló országos tanulmányi verseny harmadik évfolyamának első fordulóját.

08.04.2024

Bár a végleges eredményre még sokat kell várni, és sok helyen második fordulóra is szükség lesz, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az helyhatósági választásokról.

07.04.2024

Peter Pellegrini volt miniszterelnököt választották Szlovákia új elnökévé. A szombati választáson a szavazatok 53,12 százalékát szerezte meg. Riválisa, Ivan Korčok a választók 47,87 százalékának támogatását kapta. A választási részvétel 61,14 százalékos volt.

07.04.2024

étfő este egy izraeli légitámadásában találat érte a World Central Kitchen segélyszervezet autóját, amelyben heten veszítették életüket, köztük egy fiatal lengyel önkéntes is. Az esetet követő izraeli nyilatkozatok jókora politikai botrányt kavartak…

04.04.2024

Szerda-csütörtökön Brüsszelben ülésezik a NATO-Ukrajna Tanács, amelyen részt vesz Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is. A tagországok diplomáciai vezetői ezen a napon emlékeznek meg a NATO 75. évfordulójáról is.

04.04.2024