A magyar együttesek közül a legnagyobb lengyel repertoárral rendelkezik az Erdődy Kamarazenekar – immár a harmadik lengyel tematikájú lemez jelenik meg az idén, amelynek különlegessége, hogy mind a négy rajta szereplő tétel (Grażyna Bacewicz, Mieczysław Wajnberg, Sugár Rezső és Szervánszky Endre szerzeményei) ugyanabból az évből 1948-ból való. A lemez lengyelországi bemutatójára 2021. október 23-án, a Lengyel Rádió Lutosławski Hangversenytermében kerül sor Varsóban. A zenekar alapító vezetőjével, Szefcsik Zsolttal beszélgettünk.
Ez a lemez immár a sokadik az Erdődy Kamarazenekar lengyel lemezeinek sorában. Honnan ered ez a lengyelszeretet az együttesnél?
Valóban, ez már a negyedik magyar-lengyel közös műsorral megjelenő lemezünk lesz, az elsőt 2003-ban, a másodikat 2013-ban, a harmadikat pedig 2019-ben adtuk ki.
A hagyományos szimpátián túl bennem mindig is megvolt egy romantikus érzés családomnak a régmúlt ködébe vesző eredete miatt, hiszen a nevünk alapján valahonnan Lengyelországból érkeztek Magyarországra őseim, feltehetően a XVIII. század eleji, török kor utáni betelepítési hullámmal. Mindenesetre legkorábbi felmenőm, akiről írott adatot is ismerek, 1720-ban már Magyarországon született.
Lengyel zeneművek magyarországi előadásával 2001-ben, a Budapesti Lengyel Intézet felkérésére kezdtünk foglalkozni, első ilyen tematikájú koncertünket egy ekkor még pályakezdő, fiatal lengyel karmester - az azóta hazájában már befutott - Lukasz Borowicz vezényelte. Ekkortájt bizonyosodtunk meg arról, hogy a lengyel XX. századi kamarazenekari termésből mennyi kiváló, és a magyar közönség előtt teljesen ismeretlen művet volna érdemes bemutatnunk Budapesten. Az ezt követő években egymás után tűztünk műsorra lengyel kompozíciókat, s mára a magyar együttesek közül minden bizonnyal az Erdődy Kamarazenekar rendelkezik a legkiterjedtebb lengyel repertoárral.
A zenekar alapvető küldetése az elfeledett, ritkán játszott alkotások megismertetése a közönséggel. Miért tartják fontosnak, hogy ezeket a szerzeményeket újra bemutassák?
Az együttes megalapításakor, 1994-ben működésünket magyarországi kottatárakban rejtőző, akár több száz éve előadatlan művek újrabemutatásával kezdtük. Ezzel a magyar kulturális örökség értékes, korábban feltáratlan szeletét tettük újra élővé. Fontosnak tartjuk, hogy a mai generációk is megismerhessék, milyen magas színvonalú zenei élet folyt a magyar városokban már a XVIII. században. Természetesen igyekeztünk a kor emlékei közül a legjobb műveket műsorra tűzni, s ennek komoly nemzetközi visszhangja is lett: már 2000-ben egy Michael Haydn lemezünkért, majd 2001-ben egy Hummel műveket elsőként bemutatólemezünkért nemzetközi szaklapok díjait nyertük el.
Az új lemezen 1948-ból válogattak szerzeményeket. Miért fontos ez az esztendő, mi a jelentősége a két nemzet számára? Mi volna a közös nevező a négy szerzőben?
Érdekes módon először nem a keletkezésük ideje szerint választottam ki az új lemezünkön szereplő négy művet, hanem maguk a darabok keltették fel érdeklődésemet. Sugár Rezső kiváló Divertimentóját például néhány éve fedeztem fel, és tudtam, hogy még egyáltalán nincs felvétele. Bacewicz Concertójának előadására pedig már sok éve készültünk, hiszen az egyik legjobb XX. századi lengyel vonószenekari műnek tartom. Végül a szerencsés véletlen hozta úgy, hogy a lemezen mind a négy darab egy esztendőből származik. Ez egyben elgondolkodtató is: egyrészt vonószenekari művek tekintetében mennyire termékeny volt ez a történelmi szempontból mindkét nép számára nagyon nyomasztó év. Válogatásunk jól reprezentálja, hogyan jelenik meg a kor lenyomata a szerzők műveiben: én például mindkét magyar kompozíciót a háború előtti jellegzetes, elsősorban Kodály Zoltán nevével fémjelzett zenei irányzat talán legutolsó megjelenésének tartom, míg a lengyel művek közül elsősorban Bacewicz darabja kifejezetten egyéni hangú, klasszikus formai elemekből építkező, de hangzásvilágában sokkal inkább a modernitás felé mutató kompozíció.
1948 Európa ezen részén erősen átmeneti, válságos időszak volt, milyen lenyomatot hagyott ez a zenében?
Sugár Rezső művének címe Divertimento, ami szórakoztató darabot jelent, ugyanakkor két, meglehetősen borongós, szomorú karakterű lassú tételt is találunk benne. Ugyanígy Szervánszky Szerenádjának lassú tétele is magában hordozza a mű megírásakor még éppen csak három éve befejeződött háború emlékét. A zsidóüldözések elől a Szovjetunióba menekült Wajnberg a 40-es években ott is üldöztetésnek volt kitéve, a börtönből csak Sosztakovics közbenjárására szabadult. Concertinója gyönyörű dallamai mögül kihallható melankólia így hányatott életútjának ismeretében nem lehet véletlen.
Végül egy személyes kérdés - mi a lengyel-magyar kölcsönös komolyzene szeretet titka? Sokszor látjuk tanúbizonyságát annak, hogy a két nemzet közti barátság között a nyelvismeret hiányában, épp a zene a legjobb médium…
Én úgy érzékeltem, a rendszerváltozás után, a 90-es években a magyar művészek figyelme elsősorban Nyugat-Európa felé irányult, mindenki ott szeretett volna megjelenni —hiszen korábban csak korlátozottan volt erre lehetőség — s gondolom így volt ez Lengyelországban is. Ezzel együtt közeli, tradicionálisan baráti országokkal a kölcsönös kulturális programok intenzitása csökkent, hiszen a figyelmet más kötötte le.
Az ezredforduló után azonban ráébredtünk, hogy legalább ugyanannyira figyelnünk kell északra is, hiszen Lengyelországban valójában sokkal inkább megértenek és elfogadnak minket, az emberek világlátása, a tradíciók ápolásáról, a kultúráról általában vallott nézetei sokkal közelebb állnak hozzánk, mint más, Nyugat-európai országokéi. Azt hiszem, éppen az Erdődy Kamarazenekar Lengyelországban a magyar, Magyarországon pedig a lengyel zenei értékeket sikerrel népszerűsítő immár két évtizedes tevékenysége az egyik legjobb példa erre.
Az Erdődy Kamarazenakar koncertjére minden érdeklődőt szeretettel várunk, további információ itt!