Vörös vonalat húzott az EU számára a lengyel alkotmánybíróság: a lengyel igazságügyi reform ügyében nem tartják kötelezőnek az Európai Bíróság vonatkozó ítéletét. Az uniós döntéshozók felháborodtak, a brüsszeli sajtó „Polexitet” vizionál – a Mandiner gyorselemzése
Lengyelországban a Jog és Igazságosság (PiS) hatalomra kerülése óta kiemelt figyelmet kap a bírói korrupció kérdése, melynek örvén átfogó igazságügyi reformra került sor. A reform egyik legfontosabb eleme az ún. „fegyelmi kamara” létrehozása – ez a testület korrupció vagy egyéb visszaélések esetén felfüggesztheti a bírák mentelmi jogát, illetve elbocsáthatja őket hivatalukból. Emellett a reform szűkítette azon ügyek körét is, amelyeket a lengyel bírák az Európai Bíróság elé utalhatnak.
Az Európai Unióból a reform ezen elemére számos jogállamisági kritika érkezett – az európai baloldal szerint a PiS a neki nem tetsző ítéleteket hozó bírók megfenyítésére hozta létre a fegyelmi kamarát. Az Európai Bíróság tavaly áprilisban azt az ítéletet hozta, hogy Lengyelországnak azonnali hatállyal fel kell függesztenie a fegyelmi kamara működését, ezt azonban a lengyelek nem tették meg.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök ehelyett a lengyel Alkotmánybíróság elé vitte a kérdést: előbbre való-e az európai jog a lengyelnél? Lengyelország Alkotmánybírósága aztán úgy ítélt, hogy „nincs összhangban” a lengyel alkotmánnyal az Európai Bíróság ítélete, így az Lengyelország számára jogi kötőerővel nem bír.
Ez rendkívül fontos precedens – ugyanakkor nem az első: tavaly májusban Németország Karlsruhéban székelő alkotmánybírósága nyilvánította részben alkotmányellenesnek a koronavírus-járvány utáni helyreállítási program keretében történő közös európai hitelfelvételt. A németek ezzel felülbírálták az Európai Bíróság korábbi, német kérésre meghozott ítéletét, mely szerint a hitelfelvétel nem alkotmányellenes. A német alkotmánybírák szerint az európai bírák döntése „objektíven tekintve önkényes”, és „módszertanilag képviselhetetlen”, hiszen az Európai Bizottság szerintük nem tudta megindokolni, miért is áll arányban a tőle várt eredményekkel a hatalmas uniós hitelfelvétel, és miért indokolt vállalni az összes európai polgárra rótt következményeit. Az ítélet kapcsán idén júniusban indult a németekkel szemben uniós kötelezettségszegési eljárás.
Ursula von der Leyent már a német ítélet is nagyon felidegesítette. Akkor úgy nyilatkozott, „európai uniós jogban az utolsó szó mindig Luxemburgban mondatik ki, sehol máshol”
– Varsóban azonban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is felfigyelt az ügyre, és az EU történetében az egyik legfontosabb ítéletnek nyilvánította azt.
Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a Bizottság nevében azt nyilatkozta, hogy „Lengyelországnak kötelessége azonnal felfüggeszteni nemzeti hatáskörben meghozott előirányzatainak alkalmazását, különös tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Fegyelmi Kamarájára”. Ha most a lengyel alkotmánybírók az európaiakkal ítéltek volna, a Bizottság valóban kötelezhette volna az országot az igazságügyi reform bizonyos elemeinek eltörlésére – így azonban Lengyelország számára más lehetőségek is megnyílnak. (…)
Az Európai Parlament frakcióvezetői szinte teljesen egybehangzóan reagáltak a hírre: Iratxe García Pérez, a Szocialisták és Demokraták frakcióvezetője szerint a döntés „támadás az EU-s jogrend ellen”, melyre az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak „minden eszközével reagálnia kell”. Manfred Weber néppárti frakcióvezető a kritika mellett egy kisebb Tusk-párti kampányszlogent is megfogalmazott: szerinte „ennek figyelmeztetésül kell szolgálnia minden valóban Európa-párti lengyel számára, akik gyermekeik és unokáik számára európai jövőt szeretnének: kormányuk a egyértelműen a Polexit útján halad”. Terry Reinke, a Zöldek frakcióvezető-helyettese hasonló hangnemben nyilatkozott, szerinte „meg kell védenünk az EU-s jog elsőbbségét”, míg Dacian Cioloş Renew-frakcióvezető úgy látja, „most bizonyítást nyert, hogy ez a szervezet jelentős törést jelent a bírói függetlenség tekintetében”.
A nyugat-európai sajtó a Polexit kapcsán számos egyéb aggódó nyilatkozatot is közölt, azonban sok esetben nem tisztázták, pontosan miért fontosak az adott vélemények. Így például az Euronews hivatkozta Jeroen Lenaers holland kereszténydemokrata képviselőt, aki azt nyilatkozta „attól félünk, hogy a lengyel kormány a Polexit útján halad”, de szót kapott Jakub Jaraczewski, a Democracy Reporting International nevű NGO kutatója is, aki szerint „a kormány jogi fedezéket keresett a luxemburgi bírósággal való ellenkezéshez, és a politika által foglyul ejtett alkotmánybíróság teljes mértékben engedelmeskedett”. Megszólaltatásra kerültek ezen kívül különböző emigráns lengyel jogászprofesszorok is – Laurent Pech, a Middlesex University európai joggal foglalkozó professzorát az Euronews idézte, szerinte „akkor elérkeztünk az EU-s jogrendből való Polexithez”, illetve az Európai Bizottság „jól tenné, ha azonnal napi pénzügyi szankciókat követelne”, illetve „az EU-s támogatás felfüggesztését a jogállamisági kondicionalitási szabályzaton keresztül”. A Politico Wojciech Sadurskira, a Sydney Egyetem alkotmányjogászára hivatkozott, aki szerint a döntés „jelentős lépés a jogi Polexit felé”.
A lengyel kormány azonban nem csak Brüsszel irányából áll az ügyben nyomás alatt – saját koalíciós partnerei egyre inkább arra biztatják, hogy helyezkedjen még keményebb álláspontra a brüsszeli intézményekkel szemben.
Janusz Kowalski, a Szolidáris Lengyelország (SP) nevű katolikus jobboldali kormánypárt képviselője az ügy kapcsán úgy fogalmazott, „ideje úgy kezelni az Európai Bíróságot, ahogy az érdemli: teljes mértékben figyelmen kívül hagyni az átpolitizált »bírák« jogellenes cselekedeteit”. Szerinte „csak az Alkotmánybíróságnak van joga megítélni, mi van vagy nincs összhangban a lengyel alkotmánnyal, amely az EU-snál feljebbvaló törvény”.
Kohán Mátyás teljes cikke a Mandineren olvasható.
Kép forrása: pxhere