Hogyan jellemzik a magyarországi ifjúságot az elméletek és mit mutatnak a statisztikák? Vannak-e nyomai a „lázadó nemzedéknek”, tapasztalható-e generációs feszültség?
A magyar ifjúságértelmezésekről
A hattyú fehér. Tapasztalatokon alapuló igazság volt ez mindaddig, amíg a világtörténelmet írók fel nem fedezték Ausztráliát, ahol a hattyú nemhogy nem fehér, hanem egyenesen fekete. Az alaptörvényeink sérülékenységét mutatja a történet és a fekete hattyú analógiáját ma a nagy horderejű, váratlan változások természetének kutatása során használja a tudomány. Érdekes tény, hogy akár a fehér úgy a fekete hattyú kicsinye egyaránt szürke, így – kis túlzással – egy elkóborolt kis hattyúról nehéz megmondani, hogy felnőttként fehér vagy fekete válik-e belőle. Kicsit hasonlít ez ahhoz, ahogy gondolkodunk a fiatalokról és ami a megfigyeléseinkből következik. Azt várjuk-e tehát, hogy az új generációk felnőve fehér hattyúként jól illeszkednek majd a társadalom szövetébe vagy fekete hattyúként alapjaiban írják újra a szabályokat? Jelenleg szürkének látjuk őket, mégis igyekszünk a jövőre vonatkozó becslésekkel élni – erre ad jó alapot a nagymintás ifjúságkutatás.
A magyarországi kutatók is alapvetően ugyanazon megközelítések mentén folytatják le vitáikat az ifjúságról, mint a nemzetközi szakirodalom teszi. Az elmúlt évtizedekben három jelentősebb elmélet szólt a magyarországi fiatalokról, alapgondolatait a nemzetközi megközelítésekből merítve. Az ifjúsági korszakváltás elméletének fő következtetése, a posztszocialista magyar társadalomban a középosztályosodást a megkésettség jellemzi, amely a rendszerváltozást követően kapott erőre. Az ifjúságügyi narratíva a fejlődéslélektani kiindulásból azzal foglalkozik, hogy miképpen lehet jól meghatározni a fiatalok társadalmi csoportját, miképpen lehet az egyszerű – és kétségtelenül hasznos – statisztikai modellt meghaladni. A statisztikai megközelítés a 15-29 évesek csoportját tekinti ifjúságnak, holott más dimenziók mentén is értelmezhető az ifjúság, ilyen a magáért való felelősségvállalástól (pl. elengedheti a szülő egyedül szórakozni) a másokért való felelősségvállalásig (saját családot alapít) tartó korszak definíciója. Az új csendes generáció narratívája a generációs elméletekből eredeztethető, amelyek arra keresik a választ, hogy egy-egy nemzedék milyen karakterjegyekkel írható le. Az új csendes generáció megközelítése a nagymintás ifjúságkutatás adatait értelmezve a passzívitással, a bizonytalansággal és a konformitással jellemzi a magyarországi ifjúságot. A passzivitás az életül megannyi területét jellemzi. Megjelenik a civil aktivitás hiányában, az apolitikus, visszahúzódó attitűdben, az otthon, a képernyők előtt töltött szabadidőben, de a stagnáló, mozgásszegény életmódban vagy a stagnáló, deviáns magatartások terén egyaránt. A korosztály körében általánosan tapasztalható a bizonytalanság, ami megjelenik az elkötelezettség hiányában, a céltalanságban és a befelé figyelésben, ami mellett megmutatkozik a rendezettség iránti vágy is. A konformitás abban mutatkozik meg, hogy ez az új nemzedék nem akarja megdönteni a status quót, többnyire elfogadja a szülei életeszményét.
Internacionális generációs feszültség
A nagymintás ifjúságkutatás legutóbbi adatfelvételei azt mutatják, hogy a tizen-, huszonévesek alapvetően elfogadják azokat a társadalmi normákat, amelyeket készen kaptak, azaz a játékszabályokat be kívánják tartani, és alapvetően pozitívan tekintenek a szüleik nemzedékre, sőt más kutatásokból az is látszik, hogy az „idősekről” is kifejezetten pozitív asszociációk élnek a fejükben. A nemzetközi folyamatokat szemlélve felfedezhetünk olyan jelenségeket, amelyek a feszültség meglétét és növekedését mutatják az egyes nemzedékek között. Az „OK boomer” jelensége például értelmezhető úgy, hogy a társadalmon belüli ellentét generációs alapon szerveződik, sőt azt is mondhatnánk, hogy internacionális generációs ellentétet ragad meg. Ez a koronavírus-járvánnyal részben erősödött (lásd: „Boomer Remover”) részben olyan generációs szolidaritási pillanatokat láthattunk, a segítségnyújtásban, amelyekre rég nem volt példa.
Az utóbbi egy-két évtizedben Magyarországon, a fejlett világ más részéhez hasonlóan, az ifjúság fizikailag is megnyilvánuló lázadásai elszigeteltek voltak, jellemzően kisebb csoportokat mozgattak meg, vagy konkrét probléma körül szerveződtek, és nem álltak össze a status quo tagadásává, pontosabban nem öltöttek fizikai formát. Az utóbbi egy-két évtizedben minden bizonnyal a digitális világ volt az a terület, amelyet a fiatalok sajátjuknak érezhettek. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ez volt az ellenkultúra, amely a mainstream kultúra árnyékában élt, ugyanakkor mindez fizikai valójában kevésbé mutatkozott meg. A digitális kultúra képes volt kielégíteni a fiatalok élménykeresési igényét. Virtuális tereiben valódi közösségek formálódtak, digitális tartalmai valódi élményt kínáltak, ráadásul mindez többé-kevésbé úgy ment végbe, hogy a felnőttek (szülők, tanárok, munkaadók) elől rejtve maradt. És különösen így van ez a koronavírus-járvány idején, amely azonban felértékelte a fizikai világbéli tevékenységeket, találkozásokat. A 2020-as nagymintás ifjúságkutatás adatai azt mutatják, hogy a fiatalokat, bár kevésbé érintetté közvetlenül a pandémia, mint arra számítottunk a legtöbben az online töltött idő megváltozását említették. Így nem meglepő, hogy az ifjúság szerveződése elsősorban a virtuális terekhez, a közösségi médiához kötődik. Ha megvizsgáljuk azokat a társadalmi kérdéseket, amelyek mentén a fiatalok csoportjai szerveződnek, sokféle tematikával találkozhatunk. A legjelentősebb ezek közül a klímaváltozással kapcsolatos, amely mediatizált világunk központi kérdésévé vált az utóbbi években.
A klímaváltozás rendre megjelenik az aktuális történésekben. A természeti katasztrófák tárgyalása során az egyik, ha nem egyetlen kiváltó okként szerepel a klímaváltozás, de más aktuális témák narratívájában is szerepet kap, például a tömeges migrációval kapcsolatban (ld. klímamenekültek). Megfékezése általános politikai cél és marketingeszköz. Az utóbbi egy évben a klímaváltozáshoz kapcsolódó tömegdemonstrációk a résztvevőik életkorát tekintve kifejezetten fiatalosak voltak, kiterjedésük globális, jelentőségük – a felvonulók fiatal kora ellenére – nem lebecsülendő. A generációs logika iránt elkötelezettekben jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a klímaváltozás körül zajló társadalmi diskurzus képes-e generációs élményt nyújtani, amely karakteres nemzedékké formálja a ma ifjúságát?
A 2020-as ifjúságkutatás tapasztalatai azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy az adatfelvétel a pandémia második hullámára esett a 15-29 évesek számára egy következő világjárvány alig valamivel tűnik félelmetesebbnek, mint a klímaváltozás.
Kérdés: Ön mennyire tart …? Kérem, hogy egy egytől ötig terjedő skála segítségével válaszoljon, ahol az 1-es azt jelenti, egyáltalán nem tart, míg az 5-ös azt, hogy nagyon tart. Bázis: N2020=2000; százalékos megoszlás
Okozhat-e meglepetést az ifjúság?
Világunk alapvető tulajdonsága a kiszámíthatatlanság (ld. még kockázattársadalom), amely önmagában is feszegeti a kérdést, hogy az új generációkkal kapcsolatban számíthatunk-e arra, hogy meglepetést okoznak. Az ifjúsággal kapcsolatos várakozások persze rendre túlzóak, a társadalom jellemzően a vágyait és félelmeit egyaránt látja megvalósulni az új generációkban, így a jövőkép rendre a világvége és a világ megváltása között ingadozik. Meggyőződésem, hogy jóval többet várunk a fiataloktól, mint amire ténylegesen számíthatunk. Mindennapjaikat nem a politikai és közéleti kérdések töltik ki, sok fiatal gondolja úgy, hogy nem ért a politikához, ezért inkább távol marad tőle. Az ifjúsági életszakasz ráadásul olyan igazán fontos dolgokról szól, mint hogy kik vagyunk és kik akarunk lenni, kivel kössük össze az életünket és tervezzük a közös jövőt.
Magyarországon 2022-ben országgyűlési választások lesznek és ezzel kapcsolatban élénk vita folyik az új szavazók belépésének jelentőségéről és egyáltatán a fiatalok bevonásáról. A kiélezett politikai párharc a harmadszorra is újraválasztott Orbán-kormány és az egyesült ellenzék között az új szavazókkal kapcsolatban sokszor a mérleg nyelveként alapvetően ellenzéki szimpatizánsként tekintenek az ifjúságra. Nem újdonság, hogy a politikai szereplők egyes társadalmi csoportok mobilizálhatóságáról szóló becsléseiből, éppen a politika érdekvezéreltsége miatt gyököt kell vonni. Amennyiben a tényekre vagyunk kíváncsiak a népszámlálást készítő Központi Statisztikai Hivatal adataira kell támaszkodnunk, amely szerint azok a 12 és 15 év közötti fiatalok, akik az előző országgyűlési választáson (2018-ban) még nem szavazhattak, valamivel több mint 390 ezren vannak. A 2018-as, a teljes választói populációra vonatkozó 70 százalékos részvétellel számolunk, csupán 270 ezer szavazatról beszélhetünk. Nehéz pontos becslést adni, hiszen az aktivitás életkori sajátosságait figyelembe véve reálisabb 50 százalék körülire becsülni a részvételt, habár az első választók rendszerint nagyobb arányban vesznek részt a szavazáson. A nagymintás ifjúságkutatásban rendszeresen foglalkozunk az aktívitás becslésével is, az utóbbi két adatfelvétel során a 15-29 évesek legfeljebb negyede állította, hogy részt venne egy következő választáson. Mindezek figyelembevételével reálisan 250-300 ezer első választó szavazatra lehet számítani, ami a nagyjából öt és fél millió szavazatra tekintve nem olyan jelentős mennyiség. Főképp, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az empirikus kutatások egybehangzó tapasztalata, hogy a pártok versenyét ebben a korcsoportban is a kormánypárt vezeti.
A nagymintás ifjúságkutatásról
A nagymintás ifjúságkutatás a korábbi kutatások eredményeivel összehasonlítható módon készül. Két fő részből áll, a magyarországi fiatalok élethelyzetét és életmódját vizsgáló kutatásból és a határon túli magyar fiatalokról szóló kutatásból, amely a magyarországival azonos tematika mentén, azonos időben készült. A 2016-os és a 2020-as vizsgálat során is 12 ezer 15–29 évessel vettünk fel személyes kérdőívet, a magyarországi 8000 fős minta mellett 4000 külhoni magyar fiatallal is készült interjú, így nyújtva átfogó képet a Kárpát-medencei magyar ifjúságról.
Székely Levente, szociológus, a szociológiai tudományok doktora. A Kutatópont kutatási igazgatója. A Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet adjunktusa, a nagymintás ifjúságkutatás kutatásvezetője.
A boritókép forrása: wikipedia