Back to top
redakcja2 küldte be 07.06.2021 időpontban
Csillagkapu nyílt Lengyelországban
Kultura

A népszerű sci-fi sorozat, a Csillagkapu és a világjárvány hatására létrejött egy nagyon különleges találmány, amely ezúttal Lublint és Vilniuszt kapcsolja össze. A kapuk úgy kötik össze a távol élő idegeneket, mintha csak egymás előtt állnának, ráadásul ezek a találkozások biztonságosak, hiszen a vilós térben nem érintkeznek.

 

A szerkezetek egy-egy óriási kijelzővel rendelkeznek, így mindkét ország lakói láthatják egymást. A fejlesztés ehhez nagy sebességű internetkapcsolatot, illetve videokamerát használ. A kapuk nagy előnye, hogy az oda ellátogatók úgy integethetnek a másik oldalon állóknak, mintha csak pár lépés választaná el őket.

 

Két európai országban, Lengyelországban és Litvániában kezdték meg azoknak a Csillagkapu-szerű eszközöknek a használatát, amelyekkel valós időben kommunikálhatnak az egymástól több száz kilométerre élő emberek – írja a The Verge.

 

Az ötletgazdák azt remélik, hogy a fejlesztés egy befektető tetszését is elnyeri, és máshol is felállíthatnak ilyen kapukat.

 

„Az emberiség számos potenciálisan halálos kihívással néz szembe; legyen szó társadalmi polarizációról, éghajlatváltozásról vagy gazdasági kérdésekről. Ha azonban jól megnézzük, nem a ragyogó tudósok, aktivisták, vezetők, tudás vagy technológia hiánya okozza ezeket a kihívásokat. Ez a törzsi látásmód, az empátia hiánya és a világ szűk felfogása, amely gyakran csak az országhatárunkra korlátozódik ”- mondja Benediktas Gylys, a program egyik kezdeményezője. Szerinte a projekt híd, amely egyeséget teremt, és felkérés arra, hogy a múltba tartozó előítéletek és nézeteltérések fölé emelkedjünk.

 

forrás: theverge.com

további képek a Vilniusi Műszaki Egyetem oldalán