Back to top
redakcja2 küldte be 15.05.2021 időpontban
ÚJ PROGRAM LENGYELORSZÁG FELVIRÁGOZTATÁSÁRA
Polityka

 

A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt új országfejlesztő, egyebek között beruházásokat, adócsökkentéseket otthonteremtési megoldásokat is tartalmazó programját mutatta be szombaton Jaroslaw Kaczynski pártelnök, kormányfőhelyettes és Mateusz Morawiecki kormányfő. A program több eleméhez a magyar politika szolgáltatott inspirációt.


 Mniszterelnöki sajtótájékoztató Fot. Leszek Szymański / PAP


A Polski Ład (Lengyel Megállapodás) nevű, a koronavírus-járvány utáni fellendülést célzó, a következő évekre szóló átfogó gazdaságélénkítő csomagot két kisebb kormánykoalíciós partner is jegyezte. Az uniós forrásokból lehívandó 770 milliárd zloty (mintegy 60,5 ezer milliárd forint) mellett Lengyelország az állami költségvetésből 650 milliárd zlotyt (51 ezer milliárd forint) szán beruházásokra a következő 5-7 évben.

Morawiecki miniszterelnök facebook oldala

A csomag jelentősebb elemei:

·       INFRASTRUKTÚRA - a legközelebbi hét évben 2,5 ezer kilométer új közutat, autópályát építenek Lengyelországban, felújítanak 15 ezer kilométer vasutat.

·       FOGLALKOZTATÁS - A beruházások félmillió új munkahely teremtését teszik lehetővé. Új lépések lesznek a munkabér-diszkrimináció eltörlésére is.

·       EGÉSZSÉGÜGY - Az egészségügyre a program szerint bruttó hazai termék (GDP) 7 százalékát szánják majd, az erre szánt eszközök már 2023-ban érik el a GDP 6 százalékát.

·       ADÓKEDVEZMÉNYEK - Mintegy 18 millió lengyelt érintenek majd különféle adókedvezmények, a többi között a jelenlegi maximum 8 ezer zlotyból (628,8 ezer forint) 30 ezer zlotyra (2,4 millió forint) emelik az évi jövedelem adómentes összegét.

A 2500 zlotynál (196,5 ezer forint) alacsonyabb nyugdíjak adómentesek lesznek, mint ahogy a nyugdíj melletti fizetések is.

Emellett kedvezményes jövedelemadót ajánlanak a külföldre költözött, hazatérő lengyeleknek.

·       CSALÁDTÁMOGATÁSOK - Új, az eddigieket kibővítő családtámogató megoldások között szerepel az úgyenevezett családgondozói tőke, vagyis minden második és további gyermek után járó, a gyermek életének 12. és 36. hónapja között, választható ütemben igénybe vehető, összesen 12 ezer zlotyt (934 ezer forint) érő támogatás.

A családoknak szól a kedvezményes lakáshitel is, melynek törlesztéséhez a második és további gyermekek után vissza nem térítendő állami támogatás jár. Az állam fedezi a lakáshitelek felvételéhez szükséges saját hozzájárulást is, mégpedig 100 ezer zlotyig (7,9 millió forint).

·       LAKHATÁS - A 70 négyzetméter alapterületűnél kisebb családi házak építésébe hatósági engedély nélkül, csupán értésítés alapján lehet kezdeni, ami - mint Kaczynski mondta - elsősorban a vidéken teszi majd lehetővé a takarékos, gyors házépítést.

·       KÖZOKTATÁS - A művelődésre a programban 64,8 milliárd zlotyt (5 ezer milliárd forint) szánnak 2021-2030 között, a művelődési fejezet fő része pedig a koronavírus-járvány utáni esélykiegyenlítési oktatásügyi program, továbbá zöld iskolák építése

·       MEZŐGAZDASÁG – kedvezmények a földművelés energiaköltségeinek csökkentésére, kistermelők támogatása, a mezőgazdasági lanc rövidítése

A Lengyel Megállapodás ezen felül az atomenergetika fejlesztéséről, valamint a zöld energiáról és a környezetvédelemről is szól, tartalmazza a digitalizáció fejlesztését, ezen belül a lengyel földmegfigyelési műholdrendszer létrehozásának tervét is.