Hétszázkilencvenhét évvel ezelőtt, március 5-én született Esztergomban Árpád-házi Szent Kinga, aki Lengyelország egyik védőszentje.

Az ószandeci kolostor bejárata

IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő legidősebb lánya volt, testvérei Szent Margit és Boldog Jolán. Mélyen vallásos volt már gyerekkorától kezdve szülei, apai nagynénje, Szent Erzsébet, valamint nagybátyja, Kálmán herceg és felesége, Szent Szalóme példáját követve. Valószínűleg nagy hatással voltak rá a IV. Béla udvarában gyakran megfordult domonkosok és ferencesek.

„És amikor a teremtés rendje szerint megtanult járni, a szent kisded barátnőit gyermeki vigalom ürügyén a kápolnában hívta. Ő azonban nem vett részt pajkos játszadozásaikban, hanem a kápolnába belépvén buzgó imádkozásokba kezdett, s teljesen az áhítatnak szentelte magát. Barátnőit pedig játék ürügyével, hol térdhajtásra, hol a dalolás abbahagyására bíztatta. Úgy tűnt, még mielőtt értelme nyiladozni kezdett, már akkor buzgón mindenek Irányítójának ajánlotta cselekedeteit.”

(Részlet a lengyelországi, középkori latin nyelvű Szent Kinga legendából, fordította: Veszprémy László és Borsoss Klára – In: Legendák és csodák: Szentek a magyar középkorból II., szerk. Madas E., Klaniczay G. Bp. 2001. 127. o.)

Annyira fontos volt számára a vallás, hogy már kiskorától apáca szeretett volna lenni. Ennek ellenére a közeledő tatár fenyegetéstől való katonai segítségben reménykedve, szülei feleségül adták V. (Piast) Boleszláv lengyel királyhoz, akivel józsefi házasságban, tehát szüzességben éltek. Ekkor tizenöt éves volt.

„Miután az eltelt két esztendőben tisztaságukat megőrizték, nagy alázattal járult a herceg elébe, hogy saját boldogságuk érdekében Keresztelő Szent János iránti tiszteletük jeleként szenteljék a harmadik esztendőt is a szemérmes tisztaságnak. A herceg erre felháborodott és megneheztelt rá, mivel úgy gondolta, hogy házastársa csalárd módon távol akarja magát tartani a közös ágytól. Majdnem fél éven át elviselte ugyan a szent sanyargatást, de nyíltan kiáltásba helyezte, hogy idegen nőknek fogja a barátságát keresni. Gyóntatójának a herceg csöndben felfedte titkukat, és utasította [a gyóntatót], hogy bírja rá az úrnőt férji akaratának teljesítésére. A gyóntató különféle módon gyötörte [Kingát], és számos példával arra akarta rábírni, hogy engedelmeskednie kell a herceg parancsának. A boldog menyasszony [ti.: Krisztus menyasszonya] mindennek hősiesen ellenállt, és a ravaszkodó ősi Ellenséget megfutamította.”

(Részlet a lengyelországi, középkori latin nyelvű Szent Kinga legendából, fordította: Veszprémy László és Borsoss Klára – In: Legendák és csodák: Szentek a magyar középkorból II., szerk. Madas E., Klaniczay G. Bp. 2001. 132. o.)

Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, de ennek ellenére 1241-ben végigdúlták Lengyelországot is. Kinga sokat tett a tatárok által feldúlt ország újjáépítéséért. Kolostorokat, templomokat építtetett. A lengyelek Kinga egyik legjelesebb tettének azt tartják, hogy megnyittatta a wieliczkai sóbányát, hiszen akkoriban a sót amit aranyért mérték.

Férje 1279-ben bekövetkezett halála után az egyik húgával, a fél évvel korábban megözvegyült Jolánnal együtt belépett az ószandeci klarissza zárdába, amelyet korábban ő építtetett. 1284-ben a kolostor apácái főnöknőjükké választották meg. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét menekülnie kellett. A kolostort a tatárok kifosztották és feldúlták, de Kinga hatvanhárom éves kora ellenére aktívan részt vett a kolostor újjáépítésében.

Két legenda szól Kingáról. Az egyik szerint amikor Kinga hazalátogatott a tatárjárás után, édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba. Ahogyan nézte a csillogó, hófehér sótömböket eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott sót tudnak használni. Ezért megkérte apját: Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket. A király teljesítette leánya kérését, Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül az m aknába dobta. Később, a wieliczkai sóbányák megnyitásakor a bányászok az első kitermelt sótömbben megtalálták Kinga gyűrűjét. A másik legenda úgy szól, hogy  Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, és amikor a Pieninek-hegységhez ért apácatársaival, egy szalagot dobott a háta mögé, ami kanyargós folyóvá vált; így jött létre a Dunajec. Ezen a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak, ezért a fésűjét dobta háta mögé, amiből pedig egy sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.

Kinga 1292. július 24-én hunyt el betegségben. 1690-ben VIII. Sándor pápa boldoggá avatta, 1695-ben XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette, majd 1999-ben II. János Pál pápa szentté avatta.