Back to top
redakcja2 küldte be 18.02.2021 időpontban
Az összetartás a siker titka
Historia

Ha a V4 a következő 30 évben is eredményt akar elérni, össze kell tartani, ez a siker titka - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Krakkóban, a visegrádi országcsoport csúcstalálkozóján.


A visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a V4 megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egyeztetettek.

A tanácskozáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor a közmédia kérdésére kiemelte: hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse a hivatását a jövőben is.

Úgy látja, Szlovákiának kulcsszerepe, stratégiai szerepe van az együttműködésben, ez a térkép alapján nyilvánvaló, de azért is, mert Magyarország csak Szlovákiával szomszédos a visegrádi országok közül. Közép-Európa északi és déli részét Szlovákia köti össze – tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta: nagy jelentősége van, hogy továbbra is együtt maradjanak, egység legyen közöttük. Kifejtette: most a 30. évfordulót ünnepelik, de több száz évre emlékeznek vissza, mert az első visegrádi együttműködést sok száz éve hozták létre a közép-európai államok akkori vezetői, és ez a történelmi távlat adja ezen együttműködés komolyságát. A térség sikeres, „ez adja a mostani együttműködésnek a történelmi távlat mellé a jelenkori érvényességét” – fogalmazott.

Orbán Viktor felidézte: 30 éve tagja volt annak a parlamentnek, amely felhatalmazást adott az akkori magyar kormánynak a visegrádi együttműködésre, emlékszik a vitákra, az emelkedett megszólalásokra, arra, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben van. Komoly bajok voltak akkor, de volt idejük és erejük, hogy az egyik első parlamenti gesztussal a közép-európai együttműködést erősítsék meg – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: ez az európai gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója.

A miniszterelnök a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina kérdéséről elmondta: Magyarországnak mindennél fontosabb szempont a gyorsaság, gyorsan kell vakcinát szerezni a megfelelő biztonsági előírások betartásával és hatékonysági garanciákkal, és az árnál fontosabb a gyorsaság.

Kijelentette: depolitizálni kellene a vakcina kérdését, mert vannak „geopolitikai viták, történelmi és ízlésbeli különbségek”, de ezeket nem a vakcináról szóló vitában kell kifejezni. „Egyfajta vakcina van: az, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja az embereket”, és átpolitizálni ezt a kérdést, amikor emberek életéről van szó, felelőtlenség – mondta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a közép-európai országok tudják, hogy vannak náluk sokkal nagyobb országok, de azokkal is versenyképesek akarnak lenni, és ez akkor lehetséges, ha egy lépéssel megelőzik őket. Ezért most a válság utáni gazdasági újraindításról is beszéltek, és fontos megosztani egymással a politikai és gazdasági intézkedések tapasztalatait – mutatott rá.

Közölte: szoros konzultációra van szükség, mert az újraindítás nem automatikus, hanem komoly kormányzati munkát igényel. Orbán Viktor szerint a V4 szerencsés, mert két korábbi pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között, remélhetőleg az ő tapasztalataik visszaköszönnek egy sikeres gazdasági újraindítási politikában.

Megjegyezte: hálás Charles Michelnek, amiért részt vesz a találkozón, akiben „értő szellemre és nyitott fülre” találtak. A Benelux-államok együttműködése mindig inspiráló volt a V4-nek – tette hozzá. Charles Michel Belgium kormányfője volt, mielőtt az Európai Tanács elnökévé választották.

A lengyel–magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a krakkói várban, amikor ünnepélyesen átadta Lengyelországnak II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját.

 

Az eseményen kiemelte beszédében: nem volt ez olyan könnyű történet, de egy idő után világos volt, hogy az igazság Lengyelország oldalán van, őket illeti meg ez a becses tárgy, bár „nekünk is a szívünkhöz nőtt”. Végül azonban meghajoltak a történelmi tények és az igazság előtt, belátták, hogy a páncél Lengyelországé. Amikor a lengyel miniszterelnök hivatalos kéréssel kereste meg Magyarországot, az egyetlen lehetséges döntést hozták meg, amit megengedett a magyar-lengyel barátság: visszaadták azt, ami a lengyeleké – mondta.

Abban a reményben adják vissza a páncélt, hogy előbb-utóbb a történelemben minden a helyére kerül - tette hozzá.


Fot. Art Service 2 / PAP


 

Fot. Twitter / Ministerstwo Kultury