Back to top
redakcja2 küldte be 15.02.2021 időpontban
Együtt többre vagyunk képesek
Polityka

Európában a kommunizmus bukása következtében megszabadultunk a szovjet befolyás alól. A közép-európai országok előtt új lehetőségek nyíltak, új kihívások keletkeztek. Harminc évvel ezelőtt, alig több mint egy évvel e történelmi eseményt követően, 1991. február 15-én – a magyarországi Visegrádon, ahol 1335-ben a magyar, a lengyel és a cseh király történelmi jelentőségű találkozója volt – létrejött egy szintén történelmi jelentőségű, egyedülálló együttműködés: a visegrádi csoport.

 

Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki a Magyar Nemzetben megjelent cikkében tekint vissza a Visegrádi Együttműködés három évtizedére.

 

A Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia, majd immáron önálló államként Csehország és Szlovákia alkotta csoportot a regionális együttműködés és az európai családhoz való tartozás vágya vezérelte. Előbb a második világháború bélyege, majd a több évtizedes kommunista rezsimnek való alávetettség Lengyelországnak komoly megpróbáltatást jelentett. Mind az egymás támogatásának, mind az együttműködésnek a vágya megkönnyítette, hogy 1999-ben Lengyelország, Magyarország és Csehország, majd nem sokkal később Szlovákia is csatlakozzon a NATO-hoz. 2004-ben pedig a V4 országai teljes jogú tagjai lettek az Európai Uniónak, ami aktív hatást gyakorolt a politikai fejlődésre és megerősítette a gazdasági versenyképességet. Miközben Közép-Európa ellátási útvonalakat fejlesztett keletről nyugatra, mi elfogadtunk egy stratégiát, amely integrálja a régiót észak–déli irányban. Egyedül talán gyengék lettünk volna, azonban együtt egy valóban erős gazdaságot jelentünk a világtérképen.

A csoport az évek során tovább fejlődött. Fennállásának első éveiben informális jellege miatt a visegrádi együttműködés nem volt „rendszerezve”. Ez 1999-ben megváltozott a soros elnökségi rendszer bevezetésével. Örülünk, hogy Lengyelország pont akkor került elnökségi pozícióba, amikor a csoport a 30. évfordulóját ünnepli.

Ma a visegrádi csoport ereje a közös együttműködésben mutatkozik meg, az EU struktúráján belüli erősebb tárgyalási pozícióban, régiónk érdekképviseletében és a stratégiai céljai­nak bemutatásában a nemzetközi porondon. Együtt többre vagyunk képesek. Mint négy szuverén állam nem szükséges, hogy minden kérdésben egyetértsünk, mégis a földrajzi szomszédság, a nagyon szorosan összefonódó történelmünk okozta azonosság és a közös társadalmi-gazdasági kihívások eredményezik, hogy a közös érdekeink köre igen széles. Ezt bizonyítják a rendszeres és aktív ágazati együttműködések tucatnyi területen, mint például a biztonság, a migráció és a politikai összetartás, de ugyanígy az egységes piac vagy épp a digitális gazdaság fejlesztése.

Az elmúlt harminc évben országaink hatalmas ugrást tettek egy erős konkurenciát jelentő gazdaság létrehozásával, amely sikeresen versenyez a nyugati piacokkal. Az elmúlt években gazdasági növekedésünk meghaladta az EU átlagát, mely 2,1 százalék volt, szemben a visegrádi csoport 3,8 százalékával. Az EU-hoz mérten a V4 országai alacsony munkanélküliségi rátával büszkélkedhetnek, mely 2020 decemberében nem haladta meg az uniós átlagot, Csehországban és Lengyelországban pedig a legalacsonyabb volt az unióban. A V4-országok az EU külkereskedelmi forgalmának csaknem 15 százalékáért felelnek, erős szavazattal és hanggal bírnak az unión belüli vitákban.

A V4 azonban nem csak politika. Tökéletes példája ennek a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF), amely 2000-ben kezdte meg működését, és a csoport egyik legjelentősebb eredménye. Kezdetektől kulcsfontosságú szerepet tölt be: társadalmainkat közelebb hozza egymáshoz, erősíti a kölcsönös megértést és közös sorsunk tudatát. 2000-től a Nemzetközi Visegrádi Alap több mint 2400 ösztöndíjat finanszírozott meg diákjainknak, csaknem hatezer terv megvalósítását segítette a négy országban és a keleti partnerségi, valamint a nyugat-balkáni országokban is, melyek a V4 tapasztataiból akarnak meríteni.

Az Európában is kitört világjárvány kiemelten megmutatta a jószomszédi együttműködés fontosságát a válsághelyzetek leküzdéséhez. A Covid–19-járvány mindannyiunk számára nehéz időszaka alatt nemegyszer bebizonyosodott, hogy igaz barátság létezik országaink között. Az információ és know-how megosztása, az orvosi eszközök küldése a csoport országai között vagy a ­V4-ek járványügyi koordinációs központjának a létrehozása csak néhány olyan lehetőség, amely elősegíti e fenyegetés kordában tartását és összehangolja tevékenységünket a járvány elleni küzdelemben.

Lengyelország és Magyarország között rendkívül erősek azok a kapcsolatok, amelyek az évszázadok során kialakultak. Büszkék vagyunk arra, hogy állampolgáraink testvérként tekintenek egymásra. Meggyőződésem, ez az érzés lehetővé teszi nekünk, hogy a következő hónapokban és években továbbra is erősítsük hosszú távú együttműködésünket és barátságunkat. Az egymás iránti szolidaritással legyőzzük a járvány következményeit, és együtt fogunk működni régiónk és az egész EU fejlődésében.

Ezért, a Covid–19-válság ellenére, bátran tekintünk a jövőbe. A lengyel elnökség szlogenje: „Back on track” (Vissza a helyes útra). Célunk, hogy a lehető leghamarabb visszatérjünk a társadalmak közötti kapcsolatok fejlődésének és újjáélesztésének útjára. Fontos mozgatórugó lesz az együttműködés megerősítése az innováció és az új technológiák, valamint a régió digitális fejlődése terén. 2017–2019-ben Közép- és Kelet-Európában a digitális gazdaság csaknem nyolc százalékkal nőtt évente, sokkal gyorsabban, mint Nyugat-Európa öt legnagyobb gazdaságában. Olyan projektekre összpontosítunk, amelyek tovább javítják a digitalizálás szintjét, habár az összes V4-ország magas szintű digitalizációval büszkélkedhet a különböző területeken – Csehország a mesterséges intelligencia területén, Szlovákia a robotika területén, az autóiparban, Lengyelország a média, a szórakozás és a bankszektor területén, Magyarország pedig magas digitalizálási arányt mutat a szakmai, üzleti és közszolgáltatási szektorban.

Az elmúlt harminc évben a visegrádi csoport országai megszabadulhattak kommunista terhüktől, és a politikai és gazdasági átalakulásnak szentelhették figyelmüket, mely a stabil és biztonságos fejlődés útjára terelte őket. Ma a visegrádi csoport a dinamikus, fenntartható fejlődés régióját jelenti, nagy vonzerővel a befektetések iránt, amely kreatív vezetésre törekszik Európa szívében. Ezért nagy várakozással lépünk a következő évtizedbe, és bízunk az aktív és hatékony együttműködés folytatásában a V4 kere­tein belül is, ami polgáraink, államaink és az egész EU javát szolgálja.

A lengyel V4-elnökség és az egész lengyel nemzet nevében szeretnénk köszönetet mondani a harminc éve tartó szoros és baráti együttműködésért!

 

Forrás: Magyar Nemzet