A II. világháború egyik Európa egyik legnagyobb, Lengyelországban pedig minden bizonnyal legnagyobb járványa söpört végig Alsó-Szilézián és Wrocławon fél évszázaddal ezelőtt. Tanulságos történet arról, hogyan pusztított, és mikor győzték le a feketehimlőt 1963-ban.
A halál legborzalmasabb szolgája – ahogy a himlőt a régi korokban nevezték – egy igen fertőző vírus, amely hál’istennek már csak a történelemkönyvek oldalain szerepel, holott egykoron messze pusztítóbb volt a koronavírusnál – egyes helyeken 40-80%-os halálozási aránnyal dolgozott, többek közt Kölcsey Ferenc is ennek következtében veszítette el egyik szemét. Mára legyőzöttnek tekinthető – az utolsó regisztrált beteg 1978-ban gyógyult ki belőle. A fenyegető rém ugyanakkor mindmáig ott lebeg a fejünk fölött, hiába tűnt el a WHO szerint a vírus, a hidegháború idején nagy készleteket halmoztak fel belőle a nagyhatalmak.
Az utolsó európai himlőjárvány azonban Lengyelországban tört ki, 1963-ban. Az év nyarán Bonifacy Jedynak, a lengyel állambiztonság magas rangú funkcionáriusa hivatalos látogatást tett Indiában (inkognitóban), majd néhány nappal később, június elején jelentkezett be egy wrocławi kórházban trópusi betegségek tüneteivel. Maláriát állapítottak meg nála, ennek tüneteivel kezelték. Nem vették ugyanakkor észre, hogy a beteg himlős is, és nem is ébresztett különösebb gyanút, hiszen viszonylag enyhe tünetekkel átvészelte a betegeséget. Rosszabbul járt viszont az a takarítónő, aki az elkülönítőt takarította, és aki a gyermekeit is megfertőzte. Az ő lánya, Lonia lett az első áldozat, aki július 8-án halt bele a betegség szövődményeibe.
A himlőt azonban még ekkor sem azonosították, így aztán megbetegedett az első áldozat fivére és orvosa is – mindketten életüket is vesztették. Az orvosok azonban csak akkor derítettek fényt a járvány valódi okára, amikor egy olyan 15 éves fiú is megbetegedett, aki éppen azelőtt gyógyult ki a bárányhimlőből. 1963. július 15-én, az első helyes diagnózist követően felgyorsultak az események: felszóltak Varsóba, és innentől beindult az államgépezet.
Egy fekete Volga, három orvossal, és a tízezer oltóanyaggal a csomagtartóban elindult Wrocławba a fővárosból. Kisvártatva kijelölték az oltóhelyeket, több korházat kiürítettek, szögesdróttal elzárt területeken elkülönítőket jelöltek ki. A várost és környékét hermetikusan lezárták a be és kivezető utakon a katonaság és a milícia ellenőrizte a közlekedést.
A korra és a rendszerre jellemzően ugyanakkor teljes hírzárlat uralkodott: a hivatalos nyilvánosság szerint a szocialista Lengyelország boldogan, zavartalanul készülődött a felszabadulás nagy ünnepére július 22-én. Július 18-án, a járványhelyzet bevezetését követő napon a helyi Munkásújság az egyik utolsó oldalon, lakonikus felhívást tett közzé: felhívták mindazokat akik a névsorban szereplő öt személlyel találkoztak, hogy jelentkezzenek a helyi közegészségügyi szervnél. A várost körülbelül ekkorra lepték el a táblák a kézfogás tilalmáról, így a jól értesültek már kezdtek suttogni a „fekete hölgy” látogatásáról, és elindultak a pletykák a járvány eredetéről: volt aki egy táncosnőre gyanakodott, és többen az egyik cirkusz színesbőrű artistáját vélték a járvány behurcolójának.
Ekkorra már igen drasztikus, és látható intézkedéseket vezettek be. Elrekvirálták a a városi vállalatok gépjárműveit, a karanténokat és az oltóközpontokat fegyveresen őrizték, és pénz- illetve börtönbüntetéssel fenyegették mindazokat, akik ellenálltak az oltásnak. A válságstáb munkája mellett ugyanakkor a tömegrendezvényeket megtartották – ezeknek különös hangulatot adott a fehér védőruhás járványügyi szakemberek megjelenése. Szorgosan dezinfekáltak és tisztítottak mindenütt, klórral, hipermangánnal, baktériumölő lámpákkal, és nagyszabású felkészítő képzést tartottak a helyi orvosoknak, sőt, két magyar orvosnak is.
A kezdeti késlekedés következtében azonban a vírus kijutott a városból – a környező településeken is megjelent a vírus. Ekkorra azonban már drákói szigorral irányították a védekezést – számos közintézményt bezártak, és mindenkinek alá kellett vetnie magát az oltásnak. (nem tettek kivételt: 7 olyan halálesetről is tudunk, amikor az oltásra ellenjavallt személyek életüket vesztették a beadott szérum miatt). A lezárásokat kőkeményen betartották – fennmaradt feljegyzés arról is, hogyan próbáltak pl. preparált Mickiewicz-kötetekben alkoholt becsempészni a karanténban levőknek, vagy arról, hogyan igyekeztek kicsempészni egyeseket az izolatóriumból.
A drasztikus intézkedéseknek és a hatalmas oltókampánynak (8,2 millió embert oltottak be mindössze néhány hét alatt országszerte) köszönhetően augusztus közepére sikerült úrrá lenni a víruson. A vírus legyőzését hivatalosan szeptember 19-én jelentették be – ekkor oldották fel az utolsó vesztegzárat is.
A járvány ugyanakkor sokáig megmaradt a köztudatban – a nyaralóhelyeken hónapokig ferde szemmel néztek a wrocławiakra. Több szállóige, vicc is keringett akkoriban, és az utókor is számos könyvben, filmben őrizte meg Lengyelország utolsó nagyszabású járványát.
A képek forrása: wikipedia, PAP