Back to top
JP küldte be 29.11.2020 időpontban
Judit Varga: Az EU-ból tényleg Szovjetuniót csinálnak
Polityka

„Ha ez megvalósul, akkor az EU-ból Szovjetuniót csinálnak – mondta novemberben az EP törvényjavaslatáról Magyarország miniszterelnöke. Az Unió zsarnokságáról beszélt nekünk nemrég Deutsch Tamás is, aki arról értekezett, hogy ez válthatja fel a kommunista zsarnokságot. Ön is tart attól, hogy az Unió egyfajta második Szovjetunió felé halad?

Tisztázzuk először is, hogy miről van szó pontosan. Európa vezetői leültek egy asztalhoz, és egy hosszú, indulatoktól sem mentes tanácskozáson megállapodtak egymással. Ezt a megállapodást november 5-én Brüsszelben felrúgták – tudva azt, hogy ez szószegést jelent, és hogy mi lesz ennek a következménye.

A mi kártyáink mindvégig az asztalon voltak, ugyanazt mondjuk most is, amit nyáron. Az Országgyűlés kijelölte azokat a kereteket, melyek mellett Magyarország számára elfogadható az uniós költségvetés és a járvány miatti hitelfelvétel, mi ezeket eddig betartottuk. Ha a jogszabályt, amely az uniós források kifizetését a jogállamisághoz kötné, valóban elfogadják kétharmados többséggel (miközben az ilyen horderejű ügyeket egyhangúlag kell megszavazni, és erre kezet is rázott mind a 27 tagállam vezetője a nyár folyamán), az a jövőben politikai zsarolóeszközként szolgálhat. Az EU-ból tényleg Szovjetuniót csinálunk akkor, ha az uralkodó ideológia be nem tartása miatt szabnak ki büntetéseket. Ez a kommunizmus idején volt szokás, és a lengyel emberek is sokat harcoltak azért, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő. Ráadásul egy ideológiai alapú büntetés szembemegy az európai értékekkel és a szerződésekkel is.

A jogállamiságnak nincs általánosan elfogadott definíciója, amely bármiféle eljárás alapjául szolgálhatna, már csak azért sem, mivel az EU tagállamainak Alaptörvény felépítése tagállamonként változik. Az jogilag nem értelmezhető, sőt, szintén a szovjet időket idézi, hogy „általános hiányosságokat tapasztalnak”, és hogy ez „kockázatot rejt magában”, ahogy egyes nyugat-európai országok fogalmaztak az ősz elején. Hiányzik az egyértelmű kritériumrendszer, mely a Bizottság számára szubjektív értékelésekre adhat alapot – mint ahogy azt a Bizottság szeptemberben napvilágot látott jogállamisági jelentése esetében is tapasztaltuk.

 

Több interjúban Ön is beszélt a Magyarországra és Lengyelországra irányuló uniós zsarolási kísérletről. Ugyanakkor Magyarország és Lengyelország kormányainak legutóbbi lépései nem jelentenek még formális vétót, hiszen az Állandó Képviselők Bizottságán zajlottak. Ön hisz abban, hogy az uniós vezetőket végül meggyőzi a vétó fenyegetése, és az utolsó pillanatban sikerül valamilyen kompromisszumot kidolgozni és elfogadni a 2021-2027-es költségvetést?

Hiszünk abban, hogy azokat a problémákat, amelyeket emberek okoznak, őszinte párbeszéddel mindig fel lehet oldani. Magyarország támogatja az uniós költségvetés pénzügyi védelmének megerősítését, ám a valódi költségvetési feltételről szóló tárgyalásoknak az Európai Tanács júliusi megegyezésén kell alapulniuk. Egy ilyen egyezségről vita nélkül már holnap meg lehetne állapodni, amivel minél előbb segítséget nyújthatnánk a leginkább rászoruló országoknak.

Könnyű Magyarországra és Lengyelországra mutogatni, akár mindenféle komoly ok nélkül is, de ezt sajnos megszoktuk az elmúlt években. Azonban nem mi akadályozzuk az EU működését a költségvetés és a Következő Nemzedék EU csomag esetében, hanem azok, akik hátsó szobákban egyeztetve politikai érdekeik és ideológiai szándékaik alapján felrúgták az eredeti megállapodást. Ezért a felelősség őket terheli. Nekik kell a déli államok szemébe nézni és azt mondani, hogy az ideológiai harcok fontosabbak, mint a segítségnyújtás.

Ha igaz az, hogy mindenki szeretne segítséget nyújtani a bajban levő országoknak, akkor meg fogunk tudni állapodni. Ha ez sem igaz, akkor hosszú tél előtt állunk.

 

Budapest és Varsó azonban gyakorlatilag egyedül maradt a játéktéren. Nem lett volna könnyebb lemondani az ellenállásról, befogadni egy kisebb csoport menekültet és a lehető leghamarabb megkapni az uniós segélycsomagot az egész vita nélkül?

Lengyelország és Magyarország is stabil gazdasági lábakon áll, amiért keményen megdolgoztunk. Segélycsomagra nem nekünk van szükségünk, mert mi a piacról is kedvező feltételekkel tudunk hitelt felvenni, ha éppen arra van szüksége a gazdaságnak.

Természetesen mindig van könnyebbik út. Sokkal egyszerűbb úgy politizálni, hogy közben nem támadnak megállás nélkül a globális liberális médiában, ha nem készítenek velünk szemben tanulmányokat, listákat és besorolásokat függetlennek mondott, ki tudja, honnan finanszírozott civil szervezetek.

Azonban a magyar és a lengyel emberek is sokszor elmondták már a véleményüket az illegális migráció, a multikulturalizmus és a nyílt társadalom kérdésében. Mi magunk szeretnénk eldönteni, hogy kikkel akarunk együtt élni, és nem szeretnénk, ha egy központi mechanizmus döntené el, hogy kiket telepítenek be országainkba. Mi szeretnénk megvédeni a kultúránkat, a hagyományainkat, a szokásainkat és a hitünket, amellett, hogy szívesen segítünk a menekülő és bajba jutott embereken is a saját jogszabályaink adta lehetőségeken belül. Sőt, Magyarország a Hungary Helps Programon keresztül számos olyan országban segíti az emberek életét, ahonnan egyébként tömegesen vándorolnak el.

Az úgynevezett jogállamisági kérdések feszegetése egy jól felépített politikai fegyver, ami bármikor bármilyen országgal szemben bevethető. A média sokszínűségéről, a különböző jogintézmények hatékonyságáról vagy szabadságfokáról bármikor bárkivel el lehet vitatkozni. Ha ezek a viták a globális liberális média és az átláthatatlan utakon keresztül finanszírozott, nem kormányzati szervezetek által felnagyítva történnek, akkor valóban gondolhatja úgy egy átlagos médiafogyasztó, hogy nem a terrorizmus, az illegális migráció vagy a gazdaság talpra állítása a valódi probléma, hanem az, hogy mennyire sokszínű a magyar vagy a lengyel média.

 

Egyes svéd politikusok ennél is tovább mentek és élesen kritizálva Budapest és Varsó kiállását azzal fenyegettek, hogy az EU-ban vitát kellene kezdeményezni arról, hogy Magyarország és Lengyelország az Unióban maradjon-e. Valóságosabb lett-e hirtelen a Hunexit és a Polexit?

Sőt, a német közszolgálati televízióban még a magyar és a lengyel csillagot is kivágták az uniós zászlóból, és hülyének neveztek minket. De ez ne tévesszen meg senkit, ez is a nyomásgyakorlás része. Mindig az a fél az agresszívabb, akinek már elfogytak a kezéből az észérvek és az ütőkártyák.

Azt is szerencsés fordulatnak mondanám, hogy Soros György most már nyilvánosan adja ki utasításait, és nem bajlódik azzal, hogy személyesen, zárt ajtók mögött egyeztesse Európa jövőjét Európa vezetőivel. Így legalább tisztán látható, hogy kik követik ezt az utasítást.

Szerencsére az Európai Uniót egyelőre világos jogi szabályok irányítják, amelyek azokból a szerződésekből fakadnak, amelyeket aláírtunk egymással. Természetesen bármiről lehet fantáziálni és ötletelni, de a jog mindnyájunkat véd ezekben a folyamatokban. Ha olyan megoldást szeretnének találni, amely az európai jogba ütközik és ellentétes a szerződésekkel, akkor az új helyzetet fog teremteni az Unió működésében.

 

Másfelől azonban olyan lengyel és magyar politikusok, mint Ryszard Czarnecki vagy Deutsch Tamás egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy nem ebbe az Unióba léptünk be, és nem rejtik véka alá csalódottságukat a német elnökséget illetően. Nemcsak a migrációs politikai megoldásokkal, de a baloldali kulturális értékekkel kapcsolatban is. A dán Saxo Bank elemzői már tavaly decemberben olyan előrejelzést mutattak be, amely szerint hamarosan Magyarország is elhagyhatja az Európai Uniót. Lehet, hogy érdemes volna megfontolni egy olyan forgatókönyvet, amelyben Magyarország és Lengyelország elhagyják az EU-t, vagy például az EU-n belül megerősítik a szövetségüket a Háromtenger régió országaival?

Amikor tizenhat évvel ezelőtt csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor egy olyan szerződéses keretrendszert fogadtunk el magunkra nézve kötelezőnek, amelyben tisztán el voltak különítve a közösségi, illetve a nemzeti szuverenitás területéhez tartozó kérdések. A család- és bevándorláspolitika, a valláshoz való viszonyunk például nem tartoznak a közös, Brüsszelből meghatározható területekhez. Ezekről csak a magyar emberek dönthetnek. Mi most azt látjuk, hogy mivel ezekben a kérdésekben nem tudunk megegyezni (például nem akarjuk befogadni a bevándorlókat), ezért próbálnak mindenféle eszközzel, a szerződések megszegésével erre kényszeríteni minket. Hiszen, mint azt az előbbiekben hangsúlyoztam, ha ez a bizonyos feltételrendszer a mostani formájában a jogállamiság kérdéséhez kötné az uniós pénzek kifizetését, az egyértelmű lehetőséget adna arra, hogy pusztán ideológiai alapon, jogbiztonság hiányában kényszerítsenek majd rá egyes országokat az álláspontjuk feladására. Ma rajtunk a sor, holnap majd lehet, hogy egy másik országon lesz.

Mindezek ellenére Magyarország nagyon erősen Európa-párti ország, évszázadok óta bizonyítjuk, hogy ide tartozunk. Ám azt is látjuk, hogy Közép-Kelet-Európa és a Balti-régió nagyon erőteljesen jön fölfelé, sok szempontból ez a térség Európa motorja kezd lenni az említett szövetségek miatt is, éppen ezért ezekre a kapcsolatokra különösen nagy hangsúlyt fektetünk – a nemzetközi aktuálpolitikától függetlenül is.

 

Nyugaton már győzedelmeskedett az LMBT ideológia. Ön hisz még abban, hogy Magyarország, Lengyelország vagy mondjuk Franciaország – már amennyiben Emmanuel Macron elnök valóban radikálisan megváltoztatja Párizs politikáját az utóbbi idők iszlamista támadásait követően – megvédheti még a keresztény értékeket és ellenállhat Európa iszlamizációjának, illetve a baloldali terrornak, mely arra akarja kényszeríteni az összes európai országot, hogy lehetővé tegye a melegházasságot és a meleg párok örökbefogadását?

Ez a kérdés lesz a jövő egyik legfontosabb kérdése. Lehet-e egységes ideológiai szabályokat ráerőltetni a tagállamokra? Működik-e majd egy pénzügyi eszközökkel összekötött zsarolási mechanizmus, amely elfojtja a kulturális, politikai és ideológiai sokszínűséget és a globalista liberális eszmét mondja ki kötelezően követendőnek az Unióban? Nagyon meglepő azt látni, hogy Európa nem arra koncentrál, hogy hogyan tudná visszaépíteni gazdasági erejét és befolyását a világban. Nem azzal foglalkozik, hogy segítse az emberek mindennapi életét és boldogulását. Valamiért azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az Unió ideológiailag homogén közeggé váljon. Még szerencse, hogy az Unió részei vagyunk, így belülről tudjuk alakítani ezeket a folyamatokat, és belülről tudunk védekezni az egységesítési szándékokkal szemben.

 

Az anya nő, az apa férfi” – ilyen módosítást szorgalmazott Ön a magyar Alaptörvényben. Ennek elfogadása minden bizonnyal újabb vihart kavar majd Brüsszelben. Nőként, anyaként és az Értékek Őre díj birtokosaként nem tűnik furcsának, hogy ilyen állításokat egyáltalán meg kell fogalmazni?

Az Alaptörvény módosítására irányuló javaslat csak a nyilvánvalót mondja ki. Magyarország elismeri az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát, ahogy eddig is elismerte, az Alaptörvény-módosítás ezen nem változtat. Azonban világossá teszi azt, hogy a szülőséget bizonyos biológiai tények határozzák meg. Minden ember egy anyától születik, aki nő, és egy apától, aki férfi. Különös világban élünk, ha kritikát kaphatunk olyan dolgokért, amelyek nyilvánvalóak.

 

A feministák Lengyelországban azt beszélik be a nőknek, hogy hagyjanak fel a hagyományos szerepekkel, és koncentráljanak a karrierépítésre. Még az Isztambuli Egyezmény is a hagyományt tartja felelősnek a nők elleni erőszakért. Mit gondol azokról a szerepekről, amelyeket a nőknek kell betöltenie a kortárs Európában? Tényleg mindenkinek karriert kell csinálni, vagy inkább az egyes államoknak meg kellene engednie azoknak a nőknek, akik a gyermeknevelésre szeretnének koncentrálni, hogy folytathassák a hagyományos szerepeket?

Háromgyermekes édesanyaként, feleségként, dolgozó nőként, miniszterként azt mondhatom, hogy a mai, modern nőnek, hál’Istennek, számtalan lehetősége van a kiteljesedésre, a boldogságra, akármilyen minőségében szeretné is magát megélni az ember lánya. És bár úgy gondolom, hogy ma már a „gyengébbik nem” képviselői is elképesztő karriereket futhatnak be, mégis anyának lenni a legcsodálatosabb feladat az életben, amelyről egy nőnek sem érdemes lemondania. Hiszek abban, hogy a tehetségét – legyen akár férfi, akár nő – mindenki bontakoztassa ki legjobb tudása szerint, ugyanakkor hiszek a család erejében is, mely a társadalmunk alappillére. És bár nem kevés logisztikát igényel, mégis megéri összehangolni ezt a két nagyon fontos területet.

 

 

Jacek Przybylski, Do Rzeczy