Back to top
redakcja2 küldte be 30.11.2020 időpontban
Varga Judit kapta az Értékek Őre kitüntetést
Pilne

Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere kapta a 2020-as Értékek Őre díjat, amely a DoRzeczy folyóirat és a Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet közös kitüntetése. Célja, hogy elismerjük azon kiemelten fontos közéleti személyiségek tevékenységét, akik nem pusztán hivatásukban nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, de egyúttal a lengyel-magyar barátság építésének zászlóvivői is.                                                                                                 



Varga Judit a magyar igazságügy élén kétségkívül sokat tett azért hogy a hagyományainkon és közös értékeinken alapuló jogfilozófiánk teret kapjon a mindennapi életben. Mind hazájában, mind az Európi Unió plénumán hitelesen képviselte hazája és Közép-Európa érdekeit, és hozzájárult ahhoz, hogy a két nemzet kapcsolata e területen is erősödjék – ez indokolta a kitüntetést, amelynek odaítéléséről egyhangú határozatban döntött az Intézet Tanácsa.

Díjazottunk hangja az utóbbi időben— fiatal kora ellenére, ugyanakkor a külföldön, többek közt az Európai Parlamentben végzett munka során szerzett, széles körű tapasztalatainak köszönhetően — meghatározóvá vált a Visegrádi Csoport problémaköre kapcsán, elsősorban a jogállamisággal, a szülők és gyermekek jogaival kapcsolatos jogalkotás terén – emelte ki a pandémia miatt szűk körben megrendezett díjátadón Maciej Szymanowski, a Felczak Intézet igazgatója, majd hozzátette: A nemzeti szuverenitás jegyében folytatott politika őszinte híveként, cselekedetei és véleménye hangoztatása során sosem tévesztette szem elől a látóhatáron Lengyelországot és a lengyel-magyar barátságot, sem annak történeti távlataiban, sem pedig jelenkori dimenziójában, éppen úgy, ahogy mindig tudatában volt a kölcsönös közép-európai sorsközösségnek is, ezáltal képviselve Wacław Felczak professzor örökségét


Varga Judit miniszter asszony, aki a világjárvány miatt videóbeszédben köszöntötte a közönséget, elmondta: A Lengyelországgal és a lengyel nemzettel ápolt barátság a magyar nemzeti identitás és a magyar kultúra elidegeníthetetlen része. Lengyelország és Magyarország az elmúlt ezer évben mindig a saját bőrén tapasztalta a történelem hullámait, és amikor csak tehettük, támogattuk egymást:  (…) Ez a régi barátság az Európai Unióban új utakon folytatódik, de a szövetség a régi, mert ma is, vállat vállnak vetve harcolunk az igazunkért. (…) A díj túlmutat a személyemen, s elismerése mindannak, ami közös bennünk, és amiben mindannyian hiszünk: egy szuverén nemzetekre épülő, sokszínű és erős Európában, ahol a társadalom alapja a család, a kereszténység és a konzervatív értékek.  Ez a kitüntetés számomra annak megerősítése, hogy helyes az irány, amerre országaink tartanak, még akkor is, ha sokan jönnek velünk szembe. Ez a díj egy lámpás ebben a küzdelemben, melynek fénye, mindig megmutatja az utat a közös értékeink és közös céljaink felé.

A díjat és a hozzátartozó emlékplakettet (Piotr Bies szobrászművész alkotásai) a díjátadón Varga Judit miniszter képviseletében Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet vette át.


Az Értékek Őre díj a varsói Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet kitüntetése, amelyet először 2019-ben osztottak ki. A tavalyi év díjazottja Marek Jędraszewski krakkói érsek volt, aki példamutató értékképviseletével a lengyel katolikus egyház egyik kiemelkedő alakja. A tavalyi díjátadón az Intézet igazgatója, Maciej Szymanowski kiemelte Jędraszewski érsek elkötelezettségét az hagyományos értékek védelmében, mint az emberi méltóság, a család és a családok közössége, vagy mint a nemzet.

A díjat a DoRzeczy folyóirat által 2013-ban alapított Emlékek Őre díjjal együtt adják, az Intézet és a folyóirat szoros együttműködésének nyomán. Az Emlékek Őre kitüntetést idén is három kategóriában – Mecénás, Alkotó, Intézmény – ítélték oda.


 

 

 

Maciej Szymanowski laudációja

Varga Judit köszöntője

Paweł Lisicki nyilatkozata

Tudósítás az előző évi díjátadóról.