„Önkéntes alapon szervezik a templomok védelmét, és órákig állnak a templomok előtt imádkozva, tűrve a tüntetők beszólásait” – mondja Meuwissen Lídia Lelle, a Pro Life Hungary vezetője lapunknak a lengyel életvédőkről. A Varsóban élő pszichológust a lengyelországi abortuszvitákról és az elvaduló tüntetésekről kérdeztük.

​

Magyar életvédőként élsz jelenleg Varsóban. Gondoltad volna egy hónappal ezelőtt, hogy idáig jut a lengyel közélet?

Október közepén költöztünk Varsóba a félig lengyel férjemmel, rögtön az esküvőnk után. Eredetileg az ideköltözésünk utáni heteket pihenésre szerettem volna szánni, de nem a tüntetés közbelépett. Nem, hogy egy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, de még ma is nagyon nehéz elhinnem azt, ami történik, ami a mindennapjaim része. Lengyelországot mindig is idealizáltam, nagyon szeretem a lengyeleket, a mentalitásukat, a hitüket, a tipikus vonásaikat; és mindig izgalmas megtapasztalnom, hogy mennyi közös van bennünk. Éppen ezért, amikor az alkotmánybíróság döntést hozott október 22-én a sérült magzatok védelmében, tudtam, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, de ilyen erőszakos és méltatlan támadásokra nem számítottam.

Hogyan értékeled az alkotmánybíróság döntését?

Nagyon örültem a döntésnek, a ProLife Hungary vezetőjeként különösen már csak azért is, mert egy kis ideig olyan országban élhetek, amit ezen a téren is példaértékűnek látok és ahonnan tanulhatok. Nyáron tartottam egy előadást a lengyel és a magyar abortuszhelyzet összehasonlításáról, és akkor is kiemeltem, hogy bár a lengyel életvédelem lényegesen előrébb jár, mint a magyar, az eugenikus abortuszok helyzete egy negatív kivétel. A tüntetők sokan vannak és hangosak, viszont van egy csendesebb, de erős életvédő réteg is, akik ellenállnak. Már én is benne vagyok egy több mint 11 ezer fős Facebook-csoportban, ahol a templomok védelmét szervezik meg.

Sokan a magyar szabályozást tartják egy elfogadható kompromisszumnak. Mi a véleményed a hazai abortusztörvényről?

Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy „az emberi méltóság sérthetetlen […] minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Sajnos mégis, a gyakorlatban bármilyen indokkal elvégzik az abortuszt a várandósság tizenkettedik hetéig. Négy esetben végezhető terhességmegszakítás hazánkban: ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, ha a baba erőszakból fogant, ha beteg a baba (ebben az esetben akár a huszonnegyedik hétig) illetve, ha súlyos válsághelyzetben van a nő. Azt gondolnánk, hogy nagyrészt az első három esetben végeznek abortuszt, de valójában 97 százalékban válsághelyzetre hivatkoznak, ami viszont nincs pontosan meghatározva. Így ma Magyarországon a tizenkettedik hétig bármilyen okkal kioltható egy magzat élete. Szerintem ez egy egyáltalán nem elfogadható rendszer.

Nagyon keveset beszélünk a témáról, és az emberek keveset is tudnak róla. A minap például egy online hozzászóló azt vetette fel, hogy Magyarországon rendkívül nehéz a nők helyzete, mert az abortusz előtt vizsgálóbizottság elé kell állniuk és kihallgatják őket. Ez nem igaz, az ilyen szintű tájékozatlanság mellett pedig nehéz érdemi párbeszédet folytatni. Keveset beszélünk a felelősségteljes szexualitásról, arról meg még kevesebbet, hogy miként fejlődik az ember. A tudomány egyértelműen kimondja, hogy a fogantatás pillanatában létrejön egy önálló DNS-állománnyal rendelkező ember, és innentől kezdve táplálékon kívül semmi sem adódik hozzá, csak fejlődik és növekszik. Pont úgy, mint születés után.

Hogyan értékeled a tüntetők kemény magjának radikális, egyházellenes viselkedését?

Sokkoló. Ezt szerintem senki nem várta. Többször is kimentünk megnézni a tüntetéseket, és amit biztosan el lehet mondani, hogy ez nem egy békés menet. Agresszívek, obszcének, tiszteletlenek mindennel, ami nem az ő értékeiket közvetíti.  A toleranciáért és szabadságért tüntetőknek kicsit fejlődniük kellene toleranciából és mások szabadságának tiszteletben tartásából. Az egyik alkalommal az Óvárosban sétáltunk, amikor azt láttuk, hogy a templom előtt imádkozóknak és a szintén ott álló rendőröknek egy lány bemutat. Képtelen voltam tovább sétálni, ezért a lány mellé álltam, és szívet formáltam az ujjaimmal az imádkozók felé. Úgy voltam vele, hogy addig maradok, amíg le nem teszi a kezét. Végül szerencsére elment onnan. Számomra ez a jelenet szimbolizálja azt a harcot, ami Lengyelországban zajlik.

„Az egyház támogatta az alkotmánybíróság döntését, ami Kaczyńskinak és a pártvezetésnek nem jött jól, ugyanis tudják, hogy a politika a lehetőségek művészete, Lengyelországban pedig nincs olyan közhangulat, hogy szigorítsák az abortusztörvényt” – ezt Bronislaw Wildstein lengyel újságíró nyilatkozta nekünk. Szerinted miért nem érett meg a közhangulat az eugenikus abortusz tiltására?

Mert egy olyan világban élünk, ami nem arra buzdít, hogy védjük a méhen belüli emberi életet. Ebben a világban mindenkivel toleránsnak kell lenni, elfogadni a másságát, de egy Down-szindrómás magzat mássága például nincs ezen a listán, sőt ez a másság leggyakrabban a halálos ítéletét jelenti.

Elérhető változás, ha kitartó a tömeg?

Az attól függ, milyen a változás. Annyi hamis információ terjed a médiában, hogy nem vagyok benne biztos, hogy lehetséges az értelmes párbeszéd. Az terjed a médiában, hogy elveszik a nők jogait, és akár az életük árán is ki kell hordaniuk a terhességet. Ez pedig hazugság hiszen, ha a várandósság az anya életét veszélyezteti, akkor továbbra is lehetséges az abortusz mellett dönteni. Amit szabályoztak, az a valamilyen rendelleneséggel élő magzatok helyzete, ami nagyrészt Down-szindrómásokat jelent. 2019-ben 1100 abortusz volt összesen Lengyelországban, ebből 1074 rendellenesség miatt, amelynek a többsége Down-szindrómás baba volt. Márpedig az egyenlő jogokért kardoskodni, miközben igazából a Down-szindrómás és egyéb sérült babák életének kioltásának jogáért tüntetnek elég visszás.

Nem tudom, hogy a lengyel kormány végül enged-e a nyomásnak – jelenleg úgy tűnik, hogy igen –, vagy kitart amellett, hogy minden megfogant élet értékes. Én a valódi toleranciának szurkolok, ahol nem teszünk különbséget az emberek között, csak azért, mert nem teljesen olyanok, mint.

A lengyel-magyar barátság hamar támogatásban nyilvánult meg.

Indítottunk egy kampányt, ahol több szervezettel együttműködve szeretnénk kifejezni a támogatásunkat a lengyel életvédőknek és babáknak. A nevünk Köszi Anyu – Dzięki Mamo, Facebookon és Instagramon is megtalálhatóak vagyunk. Arra hívunk mindenkit, hogy készítsenek fényképeket, videókat, amelyekben kiállnak az életvédelem mellett, az elkészült tartalmakat pedig osszák meg a közösségi oldalakon #prolife, #köszianyu és a lengyel #dziekimamo szöveggel. November 3-án online tüntetést is tartottunk sok-sok résztvevővel, a megmozdulást nagyon sok városban streamelték élőben, kivetítőkön.

Milyennek látod a lengyel életvédő közösséget?

Napok óta igyekszem felvenni a kapcsolatot lehető legtöbb lengyel életvédővel. Azt látom, hogy sokan vannak és elszántak, de sajnos mögöttük nem áll annyi erőforrás, mint a tüntetők mögött, ami megnehezíti a dolgunkat. A leghíresebb szlogenjük az a #NIESTRAJKUJE, azaz nem tüntetek, mert számomra minden emberi élet egyenlőképp értékes a fogantatás pillanatától. Több jel is elkezdett terjedni: az én személyes kedvencem az, amikor az emberek a tenyerükre egy nagy szívbe rajzolnak egy kis szívet és ezt posztolják ki. Emellett ami szerintem fantasztikus, hogy önkéntes alapon szervezik a templomok védelmét, és órákig állnak a templomok előtt imádkozva, tűrve a tüntetők beszólásait. A lengyel életvédők elszántsága és kitartása számomra nagyon megható.

 

A szerző a Mandiner munkatársa és az MCC Fellowship Program keretén belül tölti ösztöndíját a Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézetben, Varsóban. A cikk eredetileg a Mandineren jelent meg.