„A bandita megy a saját túszaihoz beszélgetni” – mondja Lukasenka újabb akciójáról Agnieszka Romaszewska-Guzy, a Belsat igazgatója. A nemzetközi támogatással működő lengyel–belarusz tévé vezetője szerint „hosszú távon szuronyokon ülni kényelmetlen” Lukasenkának, Oroszország pedig nem fogja örökké finanszírozni Minszket. Bebörtönzött újságírók, lengyel kolonizáció és médiafüggetlenség – Heincz Barnabás interjúja.

Nemrég landolt a gépem Varsóban, a hétvégén Minszkben voltam, úgy láttam, a tüntetések intenzitása és mérete alábbhagyott. Mi változott Fehéroroszországban az elmúlt pár hétben?

Ez a folyamat természetes. A 64. napját éljük a tüntetéssorozatnak, az embereknek pedig elfogyott az energiájuk. Azt is ki kell emelni, hogy a múlt vasárnapi tüntetésen csaknem 600 főt tartóztattak le, összesen pedig 12 ezer embert zártak börtönbe a tüntetések kezdete óta. Ez egy akkora szám, amelyet Lengyelországban a hadiállapot idején sok év alatt értek el. Az elrettentés miatt folyamatosan csökken a lelkesedés, egyre kevesebb a kitartás.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök nemrég a bebörtönzött ellenzékiekkel találkozott a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) vizsgálati fogdájában. Ön milyen változásokat vár ettől a találkozótól?

Ezt az eseményt egyáltalán nem értékelném pozitívan. Szerintem sokkal inkább egy vészjósló dolog, hiszen jelen esetben a bandita megy a saját túszaihoz beszélgetni. Ez a kerekasztal eszméjének a totális kicsúfolása, hiszen arról van szó, hogy én – Aljakszandr Lukasenka –, aki mindent megtehetek veletek, elmegyek és beszélgetek egyet, kifordítva ezzel a helyzetet. Ez egy baljós tendencia.

Ön 2005-ig volt Fehéroroszországban és Ukrajnában nemzetközi tudósító. Mi változott hosszútávon Fehéroroszországban? Hogyan jutott el idáig a társadalom?

Rengeteg szempontból lehet ezt a kérdést megvizsgálni. A politikai aspektust tekintve 1994-ben, amikor Lukasenka színre lépett, a korrupcióellenes jelszavak miatt határozott támogatást tudhatott maga mögött. 2005-ben már lehetett érezni, hogy ez a politikai erő és fölény már nem a régi, megingott, hiszen színre lépett egy hatékony ellenzéki tömb. Mostanra ebből a hatalomból nem maradt semmi sem, hiszen nemcsak ellenzéke van Lukasenkának, hanem az egész ország is ellene vonult az utcákon.

Bár a megmozdulások erőssége és létszáma hétről-hétre csökken, a kinti tapasztalataim alapján az emberek nem felejtenek és az erős ellenérzés nem illant el – lélekben forradalmárok. Az elmúlt hónapok eseményei alapján meddig tud hatalomban maradni Lukasenka?

Biztos vagyok benne, hogy a változás elkerülhetetlen. Egy darabig lehet szuronyokkal irányítani, de hosszú távon szuronyokon ülni kényelmetlen – jelen helyzetben pedig lehet gumibotokkal kormányozni, de hosszútávon nem lehet gumibotokon ülni. Lukasenkának talpra kell állítania a gazdaságot, ami nem biztos, hogy sikerül, mivel a társadalom jelentős ellenállást tanúsít. Abból a társadalomból pedig nehéz kisajtolni valamilyen gazdasági előrelépést, amelyik azt nem akarja. A nagyobb válságot a következő év elejére várom, ami egyben el is döntheti a kérdést. Azt is fontos kiemelni, hogy Oroszország nem akarja hosszú távon Fehéroroszországot támogatni, hiszen a közelmúltban másfél milliárd dollárt adtak Minszknek, ez az összeg pedig éppen arra elég, hogy a Moszkvából folyósított hiteleket és adósságot kifizessék. Egy kis összeg maradhat belőle, de az nem fedezi a jelenleg felmerülő költségeket. Oroszországnak nem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat. 

Ötéves viszonylatban ki állhat az ország élén? Lukasenka ciklusa 2025-ig tartana. 

Meggyőződésem, hogy Lukasenka nem fog öt évig kitartani. A gazdasági és a politikai faktoron túl nagyon sok múlik a belarusz nemzeten. A Nyugat nem szeretné az egész problémát megoldani, ahogyan Moszkva sem. Ebből kifolyólag az sem valószínű, hogy Oroszország katonailag bevonul Fehéroroszországba, mivel vannak belföldi problémáik, a pénzről nem is beszélve.

A döntő tényező az lesz, hogy maguk a belaruszok mint nemzet mit szeretnének.

És mit szeretnének? Európát vagy Oroszországot?

A belaruszok tudják, hogy a nyugati blokkhoz sosem fognak tartozni, Oroszország ugyanis nem engedné őket. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Oroszországgal sem akarnak mélyebb integrációt, annak ellenére, hogy pozitívan tekintenek Moszkvára. A kettő között kellene egyensúlyt találni.

Heincz Barnabás interjúja teljes egészében a Mandineren olvasható

Agnieszka Romaszewska-Guzy lengyel újságíró, 1962-ben született Varsóban. 1989-ig a kommunista rezsim elleni aktivista volt, sok riportot készített a szovjet blokkról és Lengyelországról. Gyakornokként dolgozott több amerikai lapnál, többek között a Washington Postnál is. 1992-ben kezdett a lengyel közmédiánál dolgozni, 2005-ig nemzetközi tudósítóként tevékenykedett Ukrajnában és Fehéroroszországban. 2007-ben a Belsat TV lengyel-belarusz közmédia vezetője lett. A Belsat az egyetlen ma létező független belarusz csatorna és online médium.  

 

Heincz Barnabás, a Mandiner munkatársa és az MCC Fellowship Program keretén belül tölti ösztöndíját a Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézetben, Varsóban. Az interjú 2020.10.12-én, hétfőn készült.

Fotó: Greczula Levente László / Mandiner