Az egyiptomi és a szudáni sivatagok számtalan régi kultúra és civilizáció maradványait rejtik, ezek pedig több száz éve vonzzák magukhoz az európai utazókat, felfedezőket és kutatókat. Különösen a brit birodalom időszakában, azaz a 19. század végén és a 20 század első felében volt e terület számos felfedező út, illetve régészeti expedíció célpontja. Az ilyen expedíciók szervezői általában kalandvágyó arisztokraták voltak, akik tudósokat és szakembereket (fényképészeket, építészeket, mérnököket, térképészeket, régészeket, antropológusokat) gyűjtöttek maguk köré. Céljuk a korábbi írásos forrásokból vagy a helyi beduinok elbeszéléseiből ismert helyek felfedezése volt.
Kirándulások indultak az ismeretlen sivatagi területek feltárására is, ez eleinte tevehátról, majd a 20. századtól kezdve repülők, autók, sőt kerékpárok segítségével történt. A múlt század harmincas éveiben egy ilyen út során Almásy László magyar gróf maga is meglepődött, hogy a Nílus partján egy olyan néppel találkozott, amely magyar gyökerekkel büszkélkedik.
Almásy László utazása Núbiában, 1934
A MAGYAR-NARKI SZIGET LAKÓI
Európaiként a magyarábokkal először a magyar arisztokrata, felfedező és pilóta, Almásy László (1895–1951) került kapcsolatba, aki a német mérnök, diplomata és régész, Hansjoachim von der Esch (1899–1976) társaságában tett afrikai utazást. A találkozásra egy 1934-1935-ben rendezett núbiai (Egyiptom déli, Szudán északi része) autós expedíció során került sor. Henry Cecil Jackson szudáni kormányzó emlékirataiban olvashatjuk, hogy Szudánból Egyiptom felé tartva, Vádi Halfa környékén Almásy gróf felfigyelt rá, hogy az emberek a magyarra emlékeztető nyelven beszélnek. Miután megkérdezte, honnan származnak, megtudta, hogy a Magyar-narki szigeten élnek, amelynek neve annyit tesz, hogy a “magyarok szigete”.
Almásy László és Hansjoachim von der Esch, harmincas évek
A találkozást a Vádi Halfa melletti szigeten élő magyarábokkal és a törzs képviselőivel való beszélgetés részleteit Almásy az 1937-ben megjelent Levegőben… homokon… című könyvében írta le. De írt róla von der Esch is az 1941-ben Weenak – hív a karaván. Az egyiptomi sivatag elveszett ösvényein címmel megjelent könyvében.
Meg kell jegyezni, hogy 1934-ben von der Esch több hetet töltött Vádi Halfa lakói között, eközben pedig feljegyzéseket készített azon kifejezésekről, amelyek csak a Magyar-narki sziget lakói körében voltak használatosak. Miután 1935-ben megfigyeléseit közölte Almásyval, a gróf konstatálta, hogy ezek a kifejezések a magyar nyelvből származnak. Almásy és von der Esch feljegyzései nem teljesen egybehangzóak, és úgy tűnik, hogy a magyarábok megismerésében a magyar grófnak tulajdonított érdemek bizonyos mértékben túlzottak. Ennek oka lehet részben a “nílusi magyarok magyar felfedezőjének” gondosan ápolt mítosza, de az is közrejátszhat benne, hogy Michael Ondaatje 1992-ben megjelent rendkívül népszerű Angol beteg című regénye, valamint Anthony Minghella kilenc Oscarral jutalmazott, hasonló című filmje Almásy személyét széles körben ismertté tette.
Magyar-narki lakosai, 1934
A HÁBORÚ UTÁNI KUTATÓK
A magyarábok megismerésében és ismertté tételében jelentős szerepe volt Fodor István (1933–2002) arabistának, aki a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjával kutatott Egyiptomban és Szudánban a 60-as években. Az Asszuáni-gát építéséhez kapcsolódóan Fodor 1965-ben két és fél hónapot töltött a Nílus mentén – az egyiptomi Asszuántól a szudáni Vádi Halfán át Kartúmig – élő népek kutatásával. Kiderült, hogy az Almásy és von der Esch leírásaiból ismert, Vádi Halfa környékén élő magyaráboknak létezik egy másik csoportjuk is, akik Felső-Egyiptomban, Magyarab-irki, Magyararti, Magyariyya, Magyar-nirki, Hillit el-Magyarab és Asszuán településeken élnek. E két közösség azonban nem tudott egymás létezéséről, őseikkel kapcsolatosan is más-más hagyományt vallottak.
Balra: térkép az emlitett helységekkel
Jobb oldalot: étrkép a magyarok szigetéről XX.sz. negyvenes évek
A magyarábok közösségében Fodor összegyűjtötte a róluk szóló közmondásokat és azon szokásaikat, amelyek megkülönböztetik őket a szomszédos núbiai és arab törzsektől, valamint leírta étkezési szokásaikat is. A magyaráb szó eredetéréről azt állapította meg, hogy nem az elsőre kézenfekvőnek tűnő “magy” és “arab” szavak összetételéről van szó, hanem a “magyar” szóhoz a núbiai “ab” végződés kapcsolódik, amely törzset jelent. Ez egyúttal egy újabb érv volt a nép származására vonatkozóan is.
Fodor István az asszuáni gát megnyitása előtt
Tudatában annak a veszélynek, amelyet a gát megépítése (és ennek következtében óriási, kultúrális szempontból gazdag területek elöntése) jelentett a magyarábok kultúrájára és hagyományaira, a magyarok a nép örökségének átfogó kutatását kezdeményezték. Az egyetlen szervezet, amely érdeklődést mutatott, az Egyesült Skandináv Szudáni-Núbiai Expedíció (United Scandinavian Sudanese-Nubian Expedition) volt, akik több núbiai temető feltárását is vállalták. A csontanyag elemzésének eredményeit Ole Vagn Nielsen publikálta 1970-ben. A kutatás kimutatta, hogy a vizsgált maradványok jelentős része hasonlóságot mutat a Kárpát-medence lakosainak jellemzőivel. Ezen eredmények is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarábokat 1992-ben felvették a Magyarok Világszövetségébe.
A 20. század végén előrehaladott szervezői munka folyt egy szakértőkből álló expedíció elindításáért, amelynek feladata a magyarábok magyar származásának vizsgálata és megerősítése lett volna. Az expedíció indulását 1998-ra tervezték, anyagi problémák miatt azonban végül sajnos meghiúsult.
A Móra Ferenc Múzeum kiálltása Szegeden
2013-ban a neves fotográfus, Lantai-Csont Gergely egy fotós expedíció keretében munkatársaival együtt számos kelet-afrikai országba látogatott el. Az expedíció végén egy fotódokumentációt állítottak össze a térséget lakó törzsekről. Az utazás során készült fényképeket számos kiállításon is meg lehetett tekinteni, többek között a kairói Balassi Intézetben vagy a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A fényképekből megjelent egy válogatás is az Eltűnő Núbia című albumban, amelyben külön fejezetet szenteltek a Núbia területén élő magyaráboknak.
MIT TUDUNK A MAGYARÁBOKRÓL?
A magyarábok nemzedékeken keresztül adták tovább egymásnak őseik történetét és közép-európai származásuk hagyományát. A magyarábok már régóta szunnita vallásúak, bár kezdetben egy részük még megőrizte a keresztény hitet. Ezeket a feltételezéseket támasztják alá a Fodor által lejegyzett olyan közmondások is, mint: “A magyaráb nem a mecsetben imádkozik”; “A magyarábok kalapot hordanak” (és nem turbánt, mint a núbiaiak). A Vádi Halfa környékén élő magyaráboknál a mai napig él az a szokás, hogy a frissen sült szögletes kenyérre a nők keresztet rajzolnak. Ez a szokás nemrég még a magyarországi falvakban lakó nők között is elterjedt volt. Keresztet nemcsak a kenyérre, hanem az újszülött csecsemők homlokára is rajzolnak. 20. század eleji leírások alapján a magyarábok világosabb bőrükkel, vöröses hajukkal és kisebb szemeikkel különböztek szomszédaiktól.
Magyarábok 1965-ben és 2013-ban
Az évek során azonban mégis asszimilálódtak a szomszédos núbiai és arab törzsek között, származásuk emlékét viszont megőrizték. Az eddig összegyűjtött ismeretek alapján a magyarábok két csoportját lehet megkülönböztetni: a núbiai nyelven beszélőkét (Vádi Halfa és Kom Ombo) és az arab nyelven beszélőkét (Asszuán). Míg a Vádi Halfa környékén élők többnyire földművelésből és álattenyésztésből éltek, az ausszáni magyarábok hagyományosan kereskedelemmel foglalkoztak, vagy magas presztizsű foglalkozásokat űztek, orvosok, mérnökök voltak.
Von der Esch feljegyzései alapján a Magyar-narki sziget magyarábjai bizonyosak voltak “osztrák” származásuk felől (ez vonatkozhat minden, egykor a Habsburg-birodalomhoz tartozó területre). Valószínűleg 1517-ben kerültek Egyiptom és Szudán területére az oszmán török hadakkal együtt, amikor I. Szelim szultán elfoglalta Egyiptomot. Itt letelepedtek és beolvadtak a környék lakosságába. Ezt támasztja alá egy 1516-ban kelt levél, amelyet Pécsváradi Gábor ferences címzett Bánffy Jánoshoz. E levélben a szerzetes azt írja Jeruzsálemből, hogy a várost elfoglaló török katonák közül többen is magyarul beszéltek.
Bal oldalon: Pécsváradi Gábornak az 1516 -os jeruzsálemi ostromról szóló beszámolóját tartalmazó publikációja
Jobb oldalon: I Szelim (1470-1520)
Jeruzsálem elfoglalása után nem sokkal Szelim hadserege elérte Egyiptomot, ahol megdöntötte a Mameluk Birodalmat (1250–1517). Vádi Halfa környékén és a többi Nílus-menti stratégiai helyen helyőrségeket állítottak fel. Az egyik ilyen helyőrség feladatait valószínűleg a magyar katonák látták el, akik később beolvadtak a helyi núbiai lakosságba. A fentebbi, a magyarábok magyar eredetére vonatkozó elméletet igazolja az a hagyomány is, amely szerint a nép ősatyja a török hadsereg Budáról származó katonája, Ibrahim el-Magyar volt, aki egy núbiai lányt vett feleségül.
Míg az Észak-Szudánban élő magyarábok tudatában vannak keresztény gyökereiknek, addig az asszuániak körében az a meggyőződés él, hogy őseik már akkor is iszlám hitűek voltak, amikor elhagyták Magyarországot. Az asszuáni magyarábok szerint őseik Magyarország törökök által elfoglalt területein éltek, így idővel áttértek a mohamedán vallásra. A törökök Magyarországról való kiűzése után (1686) megmaradtak iszlám hitük mellett, visszautasították a keresztet, aminek következtében őket is elűzték. A hagyomány szerint ez akkor történt, amikor mindkét trónon (Ausztriáén és Magyarországén) királynő ült – azaz Mária Terézia idejében (1717–1780).
A Nasszer-tó felduzzasztása miatt elöntött területen élő lakosság áttelepítése jelentős hatással volt a “núbiai magyarok” közösségére. A szudáni oldalon a gátépítés miatt víz alá került a Magyar-narki sziget és Vádi Halfa környéke. Az ott élő magyarábokat a szudán-etióp határ melletti Hasm el-Kirba faluba telepítették át. Magyaráb diaszpórák élnek jelenleg Kartúmban, Atbarban és Port Sudanban is. Egyiptomban magyarábok lakták a Nasszer-tó által elöntött Ibrim, Qatta, Tuska és Aneba településeket. Az egyiptomi kormány Kom Ombótól keletre újonnan épült településekre költöztette őket, ezeket a korábbi falvakhoz hasonlóan neveztek el. Kis létszámú egyiptomi magyaráb diaszpórát találunk Alexandriában, Kairóban és Al-Mansurában is.
Magyarábok Asszuánban (1965), jobb oldalon: magyarábok a Parlamentben, 2006-ban
A magyarábok közössége büszke gyökereire és nagyon szívesen látnak minden magyart, aki kapcsolatba szeretne lépni velük. A nép képviselői többször is jártak Magyarországon, 2006-ban a Magyar Parlament hivatalos vendégei voltak.
Maria Jaworska
Foglalkozását tekintve mediterrán régész, a Varsói Egyetem Régészeti Tanszékének végzőse, doktorandusz a Varsói Egyetem Történelem Tanszékén. Számos régészeti feltáráson vett részt, Ptolemaiszban, Novaeben, és Aszparoszban. Szenvedélye a történelem népszerűsitése
Válogatott források:
Disappearing Nubia. Selection from Gergely Lentai-Csont’s photos from Sudan, Budapest 2014 [Album z wystawy]
Almásy L., Levegőben... homokon..., Budapest 1937
von der Esch H.-J., Weenak – die Karawane ruft. Auf verschollenen Pfaden durch Ägyptens Wüsten, Leipzig, 1941
Fodor I., The Hungarians of Nubia, New Hungarian Quarterly 7/24, 1966, s. 145-148
Hering J., Magyarok a Nílus mentén (online) http://w3.datanet.hu/~demokrat/muh1-429.htm (dostęp 12.03.2020)
Jackson H.-C., Sudan Days and Ways, London 1954
Kubassek J., Puskás J., Tóth G., Lenner T., The world-famous desert researcher, geographic explorer László Almásy, who explored the last white spots in the Sahara. “The English patient”, Dynamiques environnementales 39-40/2017, s. 104-121
Nielsen O.V., Human remains: Metrical and non-metrical anatomical variations, [w:] The Scandinavian Joint Expedition to Sudanese Nubia publications 9, Copenhagen 1970
Maria Jaworska
Z wykształcenia archeolog śródziemnomorski, absolwentka Instytutu Archeologii Uniwersytetu Warszawskiego. Doktorantka na Wydziale Historycznym Uniwersytetu Warszawskiego. Uczestniczka polskich badań archeologicznych, m.in. w Ptolemais (Libia), Novae (Bułgaria), Apsaros (Gruzja). Jedną z jej pasji jest popularyzacja historii.
Wybrane źródła:
Disappearing Nubia. Selection from Gergely Lentai-Csont’s photos from Sudan, Budapest 2014 [Album z wystawy]
Almásy L., Levegőben... homokon..., Budapest 1937
von der Esch H.-J., Weenak – die Karawane ruft. Auf verschollenen Pfaden durch Ägyptens Wüsten, Leipzig, 1941
Fodor I., The Hungarians of Nubia, New Hungarian Quarterly 7/24, 1966, s. 145-148
Hering J., Magyarok a Nílus mentén (online) http://w3.datanet.hu/~demokrat/muh1-429.htm (dostęp 12.03.2020)
Jackson H.-C., Sudan Days and Ways, London 1954
Kubassek J., Puskás J., Tóth G., Lenner T., The world-famous desert researcher, geographic explorer László Almásy, who explored the last white spots in the Sahara. “The English patient”, Dynamiques environnementales 39-40/2017, s. 104-121
Nielsen O.V., Human remains: Metrical and non-metrical anatomical variations, [w:] The Scandinavian Joint Expedition to Sudanese Nubia public