A csárdás kétségtelenül nemzeti szimbólum Magyarországon, a tánc története pedig szorosan kapcsolódik elődjéhez, a verbunkoshoz ( ezt gyakran nevezeik franciául Hongrois–nak is). Ez utóbbi tánc elnevezése a német Werbung szóból származik, amely toborzást jelent. Nem véletlen, ugyanis a falvakban e tánc része volt a császári hadsereg toborzóinak. A korszak számos irodalmi forrása tanúskodik a verbunkos táncok népszerűségéről. Gvadányi József az Egy falusi notáriusnak budai utazása című művében 1790-ben leírja például, amint egy tiszt Budára tartó cigányzenészekkel találkozik, megállítja őket, majd verbunkost húzat velük, és maga is járni kezdi a táncot. A legismertebb verbunkosszerző Bihari János volt (1764–1827), akit virtuóz hegedűjátékáról is ismertek. Hogy Bihari mennyire népszerű volt akkoriban, mutatja az is, hogy a Bécsi Kongresszus idején koncertet adott a császári udvarban. A verbunkos történetének másik fontos személyisége Erkel Ferenc volt, aki olyan remek operaművek szerzője, mint a Hunyadi László, az István király, a Bátori Mária vagy a magyarok nemzeti operája, a Bánk Bán, de ő szerezte a Himnusz zenéjét is. A 19. századi kamarazenében is széles körben felfedezhetjük a verbunkost, így például Franz Schubert 1828-ban szerzett C-dúr Csellóötös Op. 163. c. művében is. A legismertebb magyar zeneszerző, Bartók Béla 1938-ban komponálta Kontrasztok hegedűre, klarinétra és zongorára című darabját, valamint egy három részből álló verbunkost is szerzett. Annak ellenére, hogy a verbunkost olykor a cigányok zenéjeként írják le, kétségkívül magyar műfajról van szó, a táncot kísérő zenét azonban általában roma származású zenészek szolgáltatták. A hadsereg toborzásain 1849-ig használták a verbunkost.
Verbunkos
A verbunkos utódjának, a csárdásnak a története az 1830-as évekig nyúlik vissza. Ekkor vette át elődje helyét, mint olyan magyar nemzeti tánc, amely minden társadalmi osztály – idealizált paraszttáncként –, még az arisztokrácia körében is népszerű lett. Ugyanúgy, ahogy pontozott ritmusú őse, a csárdás is két, egymástól különböző részből, egy 4/4 ütemű lassú és egy 2/4 ütemű gyors részből áll. További ritmusvariációk is megkülönböztethetők, mint például a sűrű, a ritka és a szökős. A csárdást egy férfiból és egy nőből álló páros táncolja. A nők hagyományos, többrétegű, általában piros színű szoknyát viselnek, amelynek jellegzetes alakja lesz tánc közben. A keringőhöz vagy a polkához hasonlóan itt is a férfi vezet, a csárdás azonban sokkal gazdagabb tánclépés-variációkkal rendelkezik. A gyors részben a partnerek gyakran elválnak egymástól (dobás), és külön táncolnak, a férfiak látványos táncelemeket mutatnak be piruettekkel, csizmacsapkodással, azaz csapásolással és dobbantásokkal.
Csárdás a Cleveland Hungarian Scouts Folk Ensemble előadásában (maga a tánc a videó 4. percében kezdődik)
A csárdás mint tánczenei műfaj létrejötte és fejlődése szorosan kötődik Rózsavölgyi Márk (született Rosenthal Markusz), zsidó származású magyar zeneszerző és hegedűművész személyéhez, aki több mint száz verbunkost és számos csárdást is komponált. Az ő munkássága inspirálta Liszt Ferencet a híres Magyar rapszódiák megalkotása során ( Liszt a 8. rapszódiában a „csárdás atyjának” – ahogy Rózsavölgyi Márkot egyesek nevezik – fis-moll és cisz-moll hangzását alkalmazta.). Az utolsó, d-moll hangnemben íródott, 19. rapszódia pedig a magyar zeneszerző és zongorista Ábrányi Károly – a magánéletben Liszt Ferenc barátja – Elegáns csárdásának feldolgozása.
Rózsavölgyi Márk Serkentő csárdása a Festetics Vonósnégyes előadásában
Létrejötte óta a csárdás jelentős zenei fejlődésen ment keresztül, számos kiváló zeneszerző is írt csárdásokat. Johannes Brahms Magyar táncai magyar népi dallamokra épülnek, a huszonegy tánc közül csak három teljes egészében a szerző alkotása ( No. 11. d-moll: Poco andante, No. 14. d-moll: Un poco andante, No. 16. f-moll: Con moto). A magyar táncok közül legismertebb g-moll no. 5. teljes egészében a kiváló magyar tánczeneszerző, Kéler Béla Bártfai emlék című csárdására íródott. Brahms műve gyakorlatilag megegyezik az említett csárdás egy részletével, ezért a szerzőt plágiummal vádolták. A német zeneszerző azzal védte magát, hogy azt hitte, hogy ez egy magyar népdal. Vajon igazat mondott? Ezt már valószínűleg sohasem tudjuk meg.
Kéler Béla: Bártfai Emlék Csárdás. (A fentebb tárgyalt plágiumgyanú tárgyát képező részlet a felvétel második percében kezdődik)
Ifj. Johann Strauss, a bécsi “keringőkirály” szintén írt csárdásokat rendkívül gazdag és hosszú zeneszerzői pályája során. Egyetlen, 1892-ben bemutatott operája, az Arany János hasonló című költeményét feldolgozó Pázmán Lovag legismertebb részlete a Csárdás Op. 441. (Csárdás aus der Ballettmusik der Oper „Ritter Pásmán”). E mű számos alkalommal szerepelt a Bécsi Újévi koncertek műsorán is (legutóbb 2019-ben Christian Thielemann vezénylésével).
Csárdás Op. 441. a Pázmán Lovag operából a Bécsi Filharmonikusok és Carlos Kleiber előadásában a Bécsi Újévi koncerten (1989).
A Strauss-dinasztia kiemelkedő képviselőjének művei között pályájának korai szakaszából származó csárdásokat is találunk, ilyen például a Pesti csárdás Op. 23., valamint a Denevér című népszerű operett második felvonásában felhangzó híres Klänge der Heimat című csárdás. Ez a szopránária igen nagy népszerűségre tett szert, az egyik legismertebb olyan csárdás, amelyben ének is van.
Klänge der Heimat csárdás, a Denevér c. operett második felvonásából a Bécsi Filharmonikusok és Rost Andrea előadásában, Zubin Mehta vezényletével (1999)
A 19. század második felében a csárdás feltűnt a balettekben is, főleg mint ún. Danse de caractère, azaz karektertánc (néptáncok stilizált változata). Ilyen táncot először Léo Delibes, francia opera- és balettszerző alkalmazott az 1870-ben komponált, híres Coppélia balett első felvonásában. Másik kiváló példa erre az orosz Aleksandr Glazunov negyedszázaddal később alkotott műve, a Rajmonda Op. 57. A mű harmadik felvonásában Jean de Brienne lovag és a címszereplő arisztokrata lány, Rajmonda II. András magyar király udvarában tartott esküvőjén minden résztvevő magyar stílusú táncokat, többek között csárdást táncol magyar népviseletbe öltözve.
Csárdás Léo Delibes Coppelia c. balettjéből a Magyar Nemzeti Filharmónikusok előadásában Ferencsik János vezényletével
A legnépszerűbb és legismertebb csárdást azonban nem magyar és nem is osztrák zeneszerző szerezte, hanem az olasz Vittorio Monti 1904-ben. Ez a kétségkívül virtuóz alkotás eredetileg hegedűre, mandolinra és zongorára íródott, később azonban több tucat átírást élt meg zenekarra, szólózongorára, de még ukulelére is, valamint számos filmben és sorozatban is felcsendülnek dallamai ( többek között a népszerű Birmingham bandája c. sorozatban). A Csárdásnak köszönhetően Monti nevét mindenki megismerte, nem csak a komolyzene szerelmesei, annak ellenére, hogy életművének többi része gyakorlatilag teljesen elfelejtődött.
Monti csárdás a London Concertante nagyszerű előadásában
Bibliográfia:
- Banyay, I. K., The History of Hungarian Music, 1942
- Hooker. L. M., Redefining Hungarian Music from Liszt to Bartók. Oxford University Press 2013
- Pesovár, E., Typen und Entstehung des Csárdás "Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae" T. 29, 1987
- Fügedi J., and Vavrinez A., Old Hungarian Dance Style – The Ugrós Anthology, L’Harmattan Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet, Budapeszt 2013
- Crittenden, C., Johann Strauss and Vienna: Operetta and the Politics of Popular Culture, Cambridge University Press, 2006
- Wechsberg, J., Królowie walca: życie, czasy i muzyka Straussów, Państwowy Instytut Wydawniczy, Warszawa 1999
- Bellman, J., "Verbunkos". The New Grove Dictionary of Music and Musicians, Londyn 2001
- https://www.jewishvirtuallibrary.org/r-x00f3-zsav-x00f6-lgyi-m-x00e1-rk
- https://imslp.org/wiki/21_Hungarian_Dances_(Orchestra),_WoO_1_(Brahms,_Johannes)
- https://imslp.org/wiki/Cs%C3%A1rd%C3%A1s_(Monti,_Vittorio)
Adam Bielecki