Back to top
Marcin Bąk küldte be 03.01.2020 időpontban
Bartosz Jastrzębski: „A Nyugat fénye”
Kultura


2019. végén az August Cieszkowski Gróf Alapítványa gondozásában megjelent Bartosz Jastrzębski „A Nyugat fénye” című könyve.

A szerző, a Wrocławi Egyetemen oktató filozófus évek óta a civilizációnk kulturális alapjait érintő szövegeket ír, különös tekintettel a kereszténységre, mint a Nyugatot véglegesen megformáló elemre. Cikkei megjelennek többek között a „Politikai teológiában”, de a Wacław Felczak Magyar–Lengyel Együttműködési Intézet portálja is publikálta a wrocławi gondolkodó, a Közép-Európára, a kontinensünk szellemi állapotára, valamint a vallás, a törvény és a filozófia kapcsolatára vonatkozó szövegeit.

„A Nyugat fénye” éppen egy ilyen gondolat-összeállítás a múltunkról és arról a helyről, ahol az európai civilizáció jelenleg van. Ahogy az Arisztotelész és szt. Tamás tanait követő gondolkodónak illik, a szerző igyekszik őszintén meghatározni és leírni, mi is a tárgy, amivel foglalkozik. Így helyet talált a könyvben a „Hol van a Nyugat? Mi a nyugat?” c. szöveg, amely elég alaposan elemzi a három hatalmas pillért, amelyekre (még mindig) támaszkodik a latin civilizáció – a görög filozófiát az Igazság keresésével, a római Jogot és a keresztény vallást, amelyet Nyugaton a katolikus egyház intézménye képvisel.

A könyvben elmélkedéseket találunk a Hit és az Értelem kapcsolatáról, erről a különleges kötelékről, amely éppen a mi kontinensünkön egy egységes és egyedülálló civilizációt hozta létre. Azt a civilizációt, amelynek két „lámpása” a katedrális és az egyetem volt. A Hit és az Értelem mellett az örökségünk harmadik, rendkívül fontos eleme a Szabadság. Az így értelmezett Szabadság nincs más, ember alkotta nagy civilizáció fogalomkészletében. Mi a Szabadság? Mi volt a nyugati civilizáció alkotói számára:

„A túlzottan dicsért kreatív szabadság azonban mindennek a félelmetes túltermelését eredményez, amelyben elveszik minden helyes mérce és a mű iránti felelősség. »Minden, mások autonómiáját és önkifejezését nem sértő dolog megtételéhez való jogként« értelmezett szabadság egy nagy mítosz, az újkori Nyugat arany, vagy inkább gondatlanul aranyozott legendája.

Az ökológia számunkra a különféle baloldali szervezetek fenségterületének tűnik. Bartosz Jastrzębski, a szövegeiben nem először, „A Nyugat fényében” is felveti a „zöld” témakör konzervatív, keresztény megközelítésének kérdését, amely jól meg van alapozva a filozófiai szövegekben és magában a Szentírásban.

„A Nyugat fénye” szövege elvezetheti az olvasót a filozófiai fogalmak labirintusán keresztül, hogy az út végén egy régi, jól ismert és csak egy kissé elfeledett világra találjon. Az olvasó ugyanolyan érzést tapasztalhatja meg, mint a Chesterton „Ortodoxiájában” említett tengerész, aki Új-Dél-Walesbe hajózott el, és a hosszú utazás után rájött, hogy a hely, ahova került, az a jó öreg Wales.

Bartosz Jastrzębski, „A Nyugat fénye” az August Cieszkowski Gróf Alapítványa, Varsó 2019.

M.B.