Back to top

A szegénység illetve a társadalmi kirekesztés által veszélyeztetettek aránya 11,8% volt Csehországban, 15,9% Lengyelországban, 16,5% Szlovákiában és 18,4% Magyarországon, miközben az egész Európai Unió átlaga 21,6% volt a tavalyi évben. A skála másik végén az Eurostat legfrissebb adatai szerint Románia áll - ebben az országban az ország népességének 34,4%-át fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés.

18.06.2023

Egyértelműen a hitelfelvevők javára, és a hitelintézetek kárára döntött az Európai Unió Bírósága (EUB), azzal, hogy egy lengyel keresetre válaszolva kimondta: az ügyfelek kártérítést követelhetnek a bankoktól pl. ha a frankhitelek érvénytelenítése után a bank felhasználta a tőkéjüket.

16.06.2023

Az utóbbi hetekben sokszor esett szó az ukrán mezőgazdasági export káros hatásairól a régióban és Brüsszelben is. Ámde míg akkor elsősorban a gabona volt a főszerepben, most az almasűrítmény ügyében riadóztak a termelők. Az agronews.com.pl portál szerint a lengyel piacot elárasztja az Ukrajnából származó olcsó almakoncentrátum, ami komoly fenyegetést jelent a lengyel termelők számára. Az ügy egyik főszereplője a hírek szerint egy bizonyos Tarasz Barscsovszkij, aki Ukrajnában ünnepelt vállalkozó…

25.05.2023

Lengyelország újabb lépést tett előre abba az irányba, hogy informatikai nagyhatalommá váljon – ezúttal a VISA jelentette be, hogy hogy globális technológiai és termékközpontot kíván nyitni Lengyelországban, ami az első ilyen projekt lesz Közép- és Kelet-Európában. A következő néhány évben 1500 technológiai szakember dolgozik majd a Hubban, már keresik a szakértő munkerőt.

24.05.2023

Május 9-én Varsóban az „Energy Crisis in CEE” konferencián többek között a régió energiabiztonságáról és annak diverzifikálási lehetőségeiről esett szó.

19.05.2023

Az Európai Bizottság legfrissebb tavaszi gazdasági előrejelzése szerint idén az egész Európai Unióban 6,7 százalékos, az euróövezetben pedig 5,8 százalékos lesz az infláció.

17.05.2023
Konferencja Międzynarodowego Funduszu Walutowego

A Nemzetközi Valutaalap bemutatta legfrissebb előrejelzéseit, amelyek szerint a világgazdasági növekedés idén 3,4 százalékról 3,4 százalékra mérséklődik. 2022-ben 2,8 százalékra. és csak 2024-ben emelkedik 3 százalékra. Közgazdászok szerint idén Lengyelország bruttó hazai termékének értéke 0,3 százalékkal, Magyarországé 0,5 százalékkal, Szlovákiáé pedig 1,3 százalékkal nő. A cseh gazdaság várhatóan 0,5 százalékkal zsugorodik idén.

11.04.2023

Főként az elmúlt, zaklatott két év miatt. A Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkező hírek nem túl bíztatóak, ugyanakkor a kormányzatok mindenkit nyugalomra intenek.

04.04.2023

Az átlagos lengyelnek 2022-ben körülbelül havi 2,2 ezer złoty maradt a zsebłben havonta. Ez az egy főre jutó, átlagos jövedelem a lengyel Központi Statisztikai Hivatal számítása szerint, adókkal és járulékokkal csökkentve, a családtagok számával átlagolva. Az előző évhez képest ez az összeg 9,1 százalékkal nőtt.

28.03.2023

A lengyel Contec startup kifejlesztett egy technológiát a használt gumiabroncsok nyersanyagainak visszanyerésére, amiért több mint 10 millió eurót szerzett be fejlesztésre és bővítésre..

23.03.2023

Március 20-tól nyolc szlovákiai kiskereskedelmi lánc - négy külföldi és négy belföldi tulajdonú - összesen 400 élelmiszer árát csökkenti önként a következő három hónapban. A programban részt vevő üzletekben az ársapkák hatálya alá tartozó termékek „Inflációellenes garancia” logóval lesznek megjelölve. Hasonló akciót jelentettek be márciusban Franciaországban is.

20.03.2023

Az Monetáris Tanács nem zárja le a kamatemelési ciklust annak érdekében, hogy egy váratlan infláció-emelkedés esetén fenntartsa a reagálás lehetőségét. Valószínűbb azonban, hogy bezuhan, ami még az idén megnyitja az utat a kamatcsökkentések előtt. – értékelte csütörtöki sajtótájékoztatóján Adam Glapiński, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke.

09.03.2023