Back to top

A délután folyamán újabb panelbeszélgetések helyett a résztvevőknek lehetőségük volt szabadon választható műhelyeken részt venni.  A kis csoportos beszélgetések különböző témákat érintettek, az újságírás, márkaépítés és stresszkezelés mellett még egy filmrendezővel, Jarosław Mańkával is lehetőség volt beszélgetni.

04.09.2023

A második napot megnyitó beszélgetés a lengyel és a magyar oktatás jövőjével, annak lehetséges kihívásaival foglalkozott. 'A jövő oktatása és tudománya' című panel Marek Natusiewicz moderálásval és Arkadiusz Adamczyk (a lengyel Tudományos és Közoktatási Minisztérium Tudománypolitikai Bizottságának vezetője), Kovács Gergely Attila (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Főigazgatói Irodájának főtanácsadója) valamint Katarzyna Ławińska (a Łukasiewicz Kutatóhálózat igazgatója) részvételével…

04.09.2023

A budapesti Visegrádi Nyári Akadémia lezárultával rögtön megkezdődött a Vezetőképző Nyári Egyetem a Przemyśl melletti Krasiczyn reneszánsz várkastélyában. A részt vevő magyar, lengyel, cseh és szlovák fiatalok 5 napon keresztül vitáznak, tanulnak a közép-európai együttműködésről és a régió jövőjéről, de jut majd idő zenére, táncra, sportra, és testi-lelki feltöltődésre is – képriport a megnyitóról.

30.08.2023

A 2023-as Visegrádi Nyári Akadémia szerdai kirándulását közös hajózás zárta Visegrád és Budapest között. A hajó fedélzetén rendeztük meg a „Disputa Visegrád jövőjéről” című vitát, melyben négy ország újságírói beszélgettek az őket összekötő hidakról és elválasztó falakról.

28.08.2023

​​​​​​​Augusztus 26-án a Visegrádi Nyári Akadémia résztvevői Esztergomba látogattak, ahol megtekinthették a magyar egyháztörténet jelentős helyszínét, az esztergomi Bazilikát. A látogatás során a résztvevők Erdő Péter bíborossal, az Esztergom-Budapesti Egyházmegye római katolikus érsekével, akit Maciej Szymanowski faggatott a visegrádi régiót is érintő egyházi és hitéleti kérdésekről.

28.08.2023

Elindult az első Visegrádi Nyári Akadémia a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán - a megnyitó eseményeiről az NKE honlapján Kovács Lilla beszámolója olvasható, Tóth Tibor képei pedig alább láthatók.

26.08.2023

Novák Katalin köszöntőjével megnyitotta kapuit az I. Visegrádi Nyári Akadémia Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán.

26.08.2023

Az első Visegrádi Nyári Akadémia részletes programja

21.08.2023

Bár a végleges eredményeket majd csak július közepén teszik közzé az egyetemek, már most lehet tudni, hová, milyen szakokra és mennyien jelentkeznek a lengyel diákok. Izgalmas képet fest a jövőről a diákok szakválasztása is: az informatika sikere nyilván adja magát, de a koreanisztika rekordszerű túljelentkezése talán okozhat némi meglepetést és gondolkodni valót.

28.06.2023

Bár a tanév már múlt hétvégén befejeződött a lengyel iskolákban, a magyarul tanuló diákok válogatott csoportja személyesen vehette át bizonyítványát a Felczak Intézetben, immár hagyományos lángosozás kíséretében.

26.06.2023

Hétfőn nagy sikerű tudományos konferencia zajlott a Lublini II. János Pál Katolikus Egyetem (KUL) épületében "Nemzetközi önkormányzati kapcsolatok az együttműködés tengelyén a Via Carpatia útvonalon" címmel. A lublini egyetemen Intézetünk szervezésében megavalósult magyar lektorátusi nyelvtanfolyam évzárójával egybekötött rendezvényt a Lublini Vajdaság Önkormányzati Fejlesztési Intézete valósította meg egy kutatási projekt keretében.

15.06.2023

A tanév vége felé közeledve ismét vendégül láttuk a Intézetünk nyelvtanítási programjának magyarul tanuló diákjait – ráadásul emlékezetes napon, névadónk, Wacław Felczak professzor születésnapján.

29.05.2023